Vájerá: Izsák megkötözése

Hetiszakaszunkban Izsák megkötözésének  történetét olvashatjuk (ezt több helyen is úgy emlitik, mint Izsák feláldozásának történetét, ez azonban nem pontos forditás, és értelmileg sem helyes). Ábrahám és Sára sokat vártak arra, hogy utóduk legyen. A hetiszakasz elején olvashatjuk, hogy oly sokáig vártak, hogy mikor az Örökkévaló küldöttei a tudtukra hozták, hogy fiúk lesz, Sára kinevette őket. És mindezek után a megkötözés történetében a mindenható azt mondja Ábrahámnak:

"És mondta: Vedd csak fiadat, egyetlenedet, a kit szeretsz, Izsákot és menj el Mórijja földjére és hozd őt ott égőáldozatul a hegyek egyikén, melyet majd mondok neked." (Genesis XXII. 2.)

Rembrandt: Izsák feláldozása

Ezek után a történetből megtudjuk, hogy ez egy próba volt, melyben Ábrahám bebizonyította, hogy mindent megtesz az Örökkévalóért és parancsára még az egyetlen fiát is képes feláldozni. A judaizmus ez egy olyan fontos eseménye és mérföldköve, hogy minden reggel újra és újra felolvassuk az e történetet leíró fejezetet.

Mégis, amikor Ábrahám érdemeiről beszélünk,  nehéz nem feltenni a kérdést: mi olyan csodálatos és különleges a megkötözés történetben? Aki ismeri a közel-keleti népek történelmét az tudja, hogy ebben a korban a kánaáni pogány népeknél gyakori volt az elsőszülöttek feláldozása (lásd: Molok kultusz). Miben volt Ábrahám áldozata több, mint a pogányoké?

Rav Kook írt erről a kérdésről egy levelében 1911-ben. A teljes alávetettség, amit a pogány vallások megköveteltek, nem csak a primitív, megfélemlített emberiség próbálkozása volt, hogy vérszomjas bálványaikat kielégítsék. Bármennyire egyértelmű, hogy a gyerekáldozatok ezen fajtája a primitív bigottság eredménye, ezek is megmutatják, hogy az emberi lélek arra vágyik, hogy a teremtőjéért tegyen és őt a saját akarata fölé emeli.

Mikor Ábrahám elhozta a világnak az egyistenhitet, mely sokkal elvontabb és kifinomultabb, mint az őt megelőző pogány hitek, muszáj volt megmutatni a világnak, hogy ez az elvont istenképzet ugyanolyan érzelmeket képes kiváltani az emberi lélekből, mint a kézzelfoghatóbb, mégis hamis bálványokban való hit. Tud-e a monoteizmus olyan elszántságot és odaadást kiváltani, mint a bálványimádat? Vagy az ábrahámi egyistenhit csak egy hideg, tudatos vallás, ami teológiailag helyénvaló de valójában lagymatag és egyáltalán nem inspiráló?

A megkötözés történetében Ábrahám megmutatta, hogy hitének és tanításainak magas szellemi szintje ellenére, nem hiányzik a vallási odaadás és az érzelmek. Az ő istenképe képes ugyanazt a szenvedélyt kiváltani az emberekből, mint a legvadabb pogány hitek, mindezt úgy, hogy ehhez nincs szüksége primitív képzetekre, bálványokra  vagy barbár szokásokra.

Bár köztudott, azért a teljesség kedvéért megemlítem, hogy az Örökkévaló nem hagyta, hogy Ábrahám feláldozza fiát, és ez is mutatja a különbséget a pogányság és az egyistenhit között. De ez már egy másik történet...