Vájisláh: Jákob hite a csodákban

A hetiszakasz fordítása olvasható a zsido.com-on.

Már harmadik hete olvasunk Jákob apánkról. A múlt héten ott hagytuk abba a történetet, hogy Jákob, immár nagy családjával és gazdagon otthagyja Hárán-t és visszaindul az ígéret földjére. Ott viszont ikertestvére, Ézsau várja. Mint biztos emlékezik a tisztel olvasó, Ézsau és Jákob nem a legjobb körülmények között váltak el. Jákob kapta az elsőszülöttnek járó áldást és ezt testvére egyenlőre nem bocsájtotta meg és Jákob halálára készült.

Batnadiv Weinberg: Jákob küzdelme az angyallal

a Bibliodraw projektből

Jákob tudja, hogy vissza kell térnie arra a földre ami az övé, ezzel együtt nem kis veszélynek teszi ki magát, mert a testvére aki nagy harcos hírébe áll nem lett kiengesztelve:

"Ejöttünk testvéredhez, Ézsauhoz és ő jön is elődbe és négyszáz ember vele." Genesis XXXII 7.

Hát, kétség nem fér ahhoz, hogy a négyszáz ember nem a szívélyes üdvözlés kellékei.

Ami viszont érdekes, az Jákob reakciója:

"Erre igen félt Jákob és aggódott; elfelezte a népet, mely vele volt, a juhokat; a marhát és a tevékkel két táborra, mert mondta: Ha jön Ézsau az egyik táborra és megveri azt, akkor majd a megmaradt tábor menekülhet. " Genesis XXXII 8-9.

Hogy lehet, hogy Jákob félt? Olyannyira aggódott, hogy kettőbe szedte a tábort, így legyen az egyiküknek esélye megmenekülni?! Hol volt Jákob hite, hogy a mindenható áldása van vele?

Ismerjük el, ahhoz hogy Jákob legyőzze Ézsau-t legalább csoda kellett. Kettejük egyénisége szöges ellentétben állt egymással: míg Ézsau az erőt képviseli és az anyagi győzelmet addig Jákob a szellemet és a hitet. Ahhoz, hogy Ézsau megbocsásson úgyszintén I-teni közbenjárásnak kellett volna történnie.

Lehet, hogy ősapánk nem hitt a csodákban? 

Talmud Sabbat traktusában olvassuk: "Senkinek sem szabad veszélynek kitennie magát és azt mondania "egy csoda mentett meg!". Lehet hogy a csoda nem jön. Ha jön is, akkor ennek a személynek az érdemei csökkennek.". 

Bölcseink Jákobtól tanulták, hogy nem szabad csodákra támaszkodni. Jákob a következőket mondja imájában a fenti helyzetben:

"csekély vagyok mindama szeretetre és mindama hűségre, melyet Te műveltél szolgáddal" Genesis XXXII 11.

Bölcseink rámutatnak eme mondat kétértelműségére. Nem csak arról van szó, hogy Jákob nem tarja magát rátermettnek arra a sok jóra, amit a teremtő tett vele, hanem arról is, hogy pont a sok csoda amit kapott teszi őt "csekéllyé" mert nem saját erejéből érte el ezt a sok jót.

Miért nem jó a csodákra bíznunk magunkat? A csodákban való hit nem mutat nagyobb hitet és elhivatottságot?

Szkepticizmus egy természetes emberi tulajdonság. A csodák jó hatással voltak az emberi hitre, de mindemellett a tőlük való függőség gyengítette az emberek valóságérzékét. A történelem során a mindenható "belenyúlt" a természet törvényeibe, hogy a hitet és tudást megerősítse. Ezzel együtt ezek mindig nagyon korlátozott esetek voltak, hisz a csodák maguk nagy mennyiségben elvenné azt, ami emberré tesz minket: a szabad döntés lehetőségét! Ettől véd meg minket bizonyos értelemben a szkeptikusság.

Persze minden az I-teni teremtés része, de mikor csoda történik, mi csak "kapunk" anélkül, hogy megdolgoztunk volna érte. Amikor megdolgozunk érte, akkor amellett, hogy jó történik a szellemünk is fejlődik. Nekünk egy cselekvéssel teli életre kell törekedni, ahol mi adunk és nem (csak) kapunk.

Jákob "felhasználta" az érdemeit, mikor a mindenható megmentette Lábántól és korábban Ézsautól, de később visszanyerte szellemi nagyságát mikor megharcolt azzal a rejtélyes angyallal, akivel Ézsau-val találkozása előtti éjszaka találkozott:

"És hátramaradt Jákob egyedül; és tusakodott vele valaki a hajnal feljöttéig. Midőn ez látta, hogy nem bír vele, megérintette csípőjének forgócsontját; és kificamodott Jákob csípőjének forgócsontja, amint tusakodott vele. És mondta: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal; de ő mondta: Nem bocsátlak el, hanem ha megáldottál engem. És az mondta neki: Mi a neved? És ő mondta? Jákob. És az mondta: Ne Jákobnak mondassék többé a te neved, hanem Jiszróélnek (Izrael), mert küzdöttél Istennel, meg emberekkel és győztél." Genesis XXXII 25-29.

Vájece: Válasz a kiválasztottságra

לע"נ אבי מורי שלמה בן בנימין הלוי הירשברג

Édesapám és tanítóm, Shlomo (Péter) ben Binjámin a Lévi Hirschberg emlékére

Az emberiség két részre oszlik: zsidókra és nem zsidókra. Gondolom, hogy a legtöbb kedves olvasónak nem árulok el nagy titkot ha felfedem, hogy ez nem mindig volt igy.

Ámde mégis, az a koncepció, miszerint van az emberiségnek kiválasztott és nem kiválasztott része, még az első nemzedék idejére nyúlik vissza: Jehuda Halévi rabbi (1075–1141 Spanyolország). azt állítja "A Kazár" című könyvében, hogy már az első testvérpár között is fennállt ez a különbség. 

Míg Ábel (a kiválasztott) jámbor és I-tentisztelő egyéniség volt, Káint fűtötte az irigység tüze, ami onnan fakadt, hogy ő nem volt képes tartani az szintet  amelyet Ábel képviselt az etika terén és így a Teremtő csak az előbbinek az áldozatait fogadta el szívesen, ámde Káin oltárát nem látogatta az égi tűz. 

Így Káin ahelyett, hogy szembeszállt volna rossz ösztönével és beérte volna fivérét, inkább az egyszerűbb és gyorsabb (bár nem elegáns) megoldást választotta és megszüntette a konkurenciát. Ebben az eseményben a már fent említett jelenség mutatkozott meg először a világtörténelemben. Ábel különleges természete képessé tette rá , hogy azonosuljon a teremtés céljával és törekedjen annak erkölcsi kivitelezésével. Ez Káint, aki sokkal kevésbé volt alkalmas erre, frusztrálta, és arra késztette, hogy megoldja a saját problémáját, mármint a lelkiismeret furdalás kellemetlen élményét. Akár gyilkosság árán is.

Itt egy pillanatra szünetet tartunk, hogy megértsük jobban, mi az hogy kiválasztás. Hiszen gondoljunk bele: míg mi, halandó emberek, minden választásunkban kényszerűen mindig csak a kisebbik rosszat választjuk, mert nem hozhatjuk létre a tökéletes lehetőséget ami minden szempontból megfelel nekünk, a Teremtőnél ez nem így van. Amit Ő választani akar, azt egyszerűen megteremti, hisz Ő teremtett minden lehetőséget. (mellesleg, ha ezt mi is meg tudnánk csinálni, az sok problémát megoldana a bevásárlásnál...) Így világos, hogy a "kiválasztás" fogalma voltaképpen a teremtés egy módja.

Most már dereng nekünk, hogy a kiválasztott személyek nem a tetteikkel érdemelték ki, hogy bevegyék őket a "válogatottba", hanem úgy lettek megalkotva, hogy ezen szerepüket a történelemben méltóan tudják betölteni. Mi nem azért vagyunk  zsidók, mert a Tóra tanulmányozása  és annak parancsainak betartása azzá tesz minket, hanem pont fordítva. Azért kaptuk a Tórát és Izrael országát, mert Mi, és csakis Mi felelhetünk meg erre a rendeltetésre.

Visszatérünk Ábelhez.

Az első gyilkosság óta sok víz folyt le a Jordánon de a jelenség továbbra is kísér minket tovább. Sém örökölte Ábelt és továbbvitte a kiválasztottságot. Ám véssük jól az eszünkbe: a kiválasztottság apáról fiúra száll és mindig csak egy utód lesz kiválasztott, míg a többiek nem azok. Jehuda Halévi rabbi ezt a két állapotot a gyümölcs magvához és héjához hasonlítja. A mag képviseli a gyümölcs lényegi részét, míg a héj azt csak körülveszi és nincs önálló célja. Természetesen nem képzeljük azt, hogy a héjra nincs szükség, de mégis, a mag köré épül az egész gyümölcs, és nem fordítva.

A história folytatódott és eljöttek az özönvíz napjai. A jelen nemzedékben Noé volt a "mag" és világos, hogy ezért is ő élte túl a katasztrófát (mondhatnánk, hogy I-ten "meghámozta" az emberiséget), utána pedig S;m lett az örökös. Így adták tovább a stafétabotot egészen Ábrahám atyánkig, akiből elképesztő erővel tört ki a kiválasztottság jelleme, mondhatnánk, új csúcsot állított fel: bölcseink elbeszélése szerint az Ő korában már nem volt senki, aki monoteista volt, már csak a a bálványoknak borultak le az emberek, és mégis, Ábrahám még gyermekkén önmagában felismerte I-ten egyedi uralmát. 

Őt persze Izsák folytatta, míg Jismael héjként lett kezelve és amikor Izsák jogos uralmára tört, arra lett kényszerítve, hogy elhagyja a családot.  Izsák utódjai között nem kisebb vetekedés volt: Jákob és Ézsau már magzatként egymást kergették, de csak sok évvel ezután lett a viadalom eldöntve, amikor Jákob megszerezte bátyjától az elsőszülöttséget egy tál lencsefőzelék ellenében. Mikor ősatyánk megkaparintotta az elsőszülöttnek címzett áldásokat is, már menekülnie kellett fivére elől, aki szerette volna kisöccsét inkább a lajtorjának legfelsőbb fokán látni (az egekben, ha valaki nem értette...). 

Röviden összefoglalva, aki félre lett téve, sosem komálta a kiválasztott felet, irigy volt rá és igyekezett megkérdőjelezni annak jogosultságát. Ahelyett, hogy elfoglalta volna saját posztját és azzal törődött volna, hogyan töltse be a neki szánt szerepet, inkább fúrta a felebarátját.

Ám heti-szakaszunkban megváltozik a felállás: Jákob atyánk a kiválasztott nép fejévé válik. Utódai közt nincsenek többé "mag" és "héj", mostantól minden gyermek kiválasztott, így kezd kibontakozni a történelem forradalmi jövevénye, a szent nép: Izrael.

Miden zsidót foglalkoztat az a kérdés, miért van antiszemitizmus. Igaz, hogy minden kérdésre kérdéssel felelünk és van még néhány kissé bosszantó tulajdonságunk, de ezért még nem kell minket kiirtani, igaz? Vannak rosszabb emberek is...

Amit eddig elmeséltünk, pontosan megmagyarázza a zsidógyűlölet forrását: az irigység. Káin, Jismael és Ézsau – mindnyájan ennek a gyűlöletnek a képviselői. Tudják, hogy van kiválasztott nép és nem tudják elviselni, hogy az nem ők. És ha ez így van, akkor pusztuljon a testvér, csak ne zavarjon. Népünk jelenléte e világon emlékezteti a többieket, hogy igyekezniük kell az erkölcs szabályainak betartására, I-ten tiszteletére és mások javát keresni. Ez persze sokaknak nincs ínyére, könnyebb az életet lelkiismeret furdalás nélkül leélni. Van megoldás – váljunk meg lelkiismeretünktől.

Ezen az optimista felhanggal...  na nem, ez nem a sztori vége. Eljön majd az idő, amikor... de inkább fejezzük ki Jesájáhu (Ézsaiás) próféta szavaival (Ézsaiás 2.) :

Ézsaiásnak, Ámósz fiának beszéde, amelyet látott Júda és Jeruzsálem felől.

Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden népek;

És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób I-tenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Cionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde;

Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul.

Hájéj Szárá: Izsák kötődése

Miután Sára elhunyt és Ábrahám megvette a hebroni Makpéla barlangot, hogy legyen hol eltemetni őt, a család a jővőjéről gondoskodó családfő figyelme az örökösére terelődött. Izsák ekkor még "szabad préda", eladósorban volt.

Marc Chagall

Ábrahám viszont nem fogad el akárkit menyének. Mint ő mondja, nem lehet kánaánita az ara. De ami ennél is furcsább, hogy nem Izsákot küldi el hanem saját szolgáját, Eliézert küldi, hogy hozzon feleséget fiának Haranból, ahonnan ők is jönnek. Tisztára mint egy modern nemzetközi házasság közvetítő...

Ami azonnal szembetűnik, az az hogy Ábrahám nem akarja, hogy Izsák elhagyja, ha még csak egy rövid időre is Kánaán földjét. Ábrahám nem engedi el Izsákot oda, ahol ő maga született és engedi, hogy egy közvetítő szerezzen feleséget a fiának. Ábrahám kitartása ehhez a feltételhez, mármint hogy Izsák nem hagyhatja el a földet, nagyon erős.

Ha belegondolunk, a már említett ragaszkodás, könnyen megérthető Ábrahám oldaláról. Ábrahám, az ősapa, akivel a szövetség megköttetett és akinek ez a föld meg lett ígérve, nem akarja hogy az örököse elhagyja azt akár csak egy rövid időre is. Épp hogy csak megvette az első darab földet Kánaánban és máris megszüntetni az folytonos tulajdonosi jelenlétet nem szerencsés.

De nem írhatjuk ezt a konok ellenállást Ábrahám személyes indítékainak számlájára. A következő hetiszakaszban olvassuk, hogy mikor éhínség tört ki Kánaán földjén az Örökkévaló kifejezetten megtiltotta Izsáknak, hogy elhagyja az országot és Egyiptomba menjen mint ahogy azt apja tette és amit fia, Jákob fog tenni. Ezek szerint lehet, hogy már ekkor is Ábrahám az Örökkévaló parancsára nem engedte Izsákot külföldre. Akkor mi volt az, ami miatt Izsáknak otthon kellett maradnia?

A megoldásra akkor derül fény, mikor Eliézer visszatér Rebekával Háránból és találkoznak Izsákkal. 

Izsák nem apja sátránál várta az arát, mint ahogy gondolnánk. Utközben találkoznak, mert Izsák éppen visszatért egy helyről, minek neve "Láháj-Rói kútja". Hol is olvastunk erről a helyről? Igen, mikor Ábrahám elküldte Hágárt és Ismaélt, a fiát, akkor ezen a helyen találozott Hágár az angyallal aki megjövendölte, hogy Ismaél nagy nép lesz. Hágár azóta is itt élt. 

Mit keresett ott Izsák? Rási szerint Izsák jószívűségét mutatja, hogy azért volt ott hogy újra felmelegítse a kapcsolatot Hágár és az apja között, mert aggódott hogy apja egyedül maradt Sára halála után.

Nem ez az egyetlen békítő gesztusa Izsáknak. Mikor Ábrahám elhuny, azt olvassuk, hogy két fia, Izsák és Ismaél együtt gyászolnak:

"És eltemtték őt Izsák és Ismáel, az ő fiai a Máchpéla barlangjába, Efrón, Cóchár fiának, a chittinek mezejébe, amely Mámré előtt van" Genesis XXV. 9.

A két testvér együtt van, de Ismaél előreengedte öcssét, Izsákot. Izsák egyénisége kirajzolódik ezekből a történetekből és láthatjuk, hogy egy olyan emberrel állunk szembe akinek fontos a család és az emberek, olyan aki ki tudja békíteni a legkomolyabb sérelmeket. 

A tóra szövegezéséből azt tanuljuk, hogy Ismaél megbánta tetteit és elismerte, hogy Sára volt Ábrahám igaz felesége és így Izsák az örökös, aki örökké kötődik a földhöz!