Vájigás: Az első száműzetés

A kedves olvasó biztos ismeri azt az érzést, amikor találkozik egy eddig ismeretlen emberrel és egy idő után azt gondolja magában: de hisz ezt a "pónemet" ismerem! Nekem ez az érzés sokszor jelentkezik Mózes első könyvének olvasása közben. És ez nem is véletlen, a teremtés könyvének szereplői valóságos embertípusokat mutat be nekünk. Olyan embertípusokat melyekkel a történelem későbbi fejezeteiben vagy akár még ma is találkozhatunk. Ez igaz nem csak az egyéniségekre, hanem az élethelyzetekre melyeket ősapáink megéltek.

Hetiszakaszunkban olvashatunk az zsidó nép legeslegelső száműzetéséről. Persze, nem kell senkinek sem mondanom, hogy ez a száműzetés nem az utolsó is egyben a történelmünkben. Ez a száműzetés akkor kezdődött, mikor Jákob és fiai elhagyták az ígéret földjét és letelepedtek Egyiptomban addig, míg az éhínség el nem múlik. Mikor Jákobot kérdezi a fáraó, hogy mennyi idős Jákob azt feleli:

"életem éveinek napjai száz harmincz év, kevesek és szomorúak voltak életemnek napjai... " (Genesis XLVII. 10.)

Mivel érdemelte ki Jákob a száműzetést egy ilyen élet alkonyán?

Hogy ezt megértsük, meg kell vizsgálnunk hogy mi a száműzetés célja? A zsidó nép több időt töltött el exodus-ban történelme során mint saját földjén. Miért volt szükséges, hogy keresztül menjünk ezeken a nehéz próbákon? A midrás írja, hogy a zsidó nép különösen megfelel a szétszóratásra. A "száműzetés gyerekeinek" hívják őket, mivel már a ősapák is hontalanul vándoroltak és találtak mindenfelé menedéket. Olyanok, kiket a helyi uralkodók kényükre-kedvükre sanyargathattak.

A száműzetésnek két célja van. Egyik az, hogy Izráel népe azért teremtetett, hogy szolgálja a mindenhatót. Ennek a nemzetnek tiszta szívvel kell szeretnie Istenét, melyet nem homályosítanak el materialisztikus célok. Érthető, hogy az emberek hajlamosak anyagiasabbak lenni, mikor tulajdonjoghoz juthatnak és így saját földel rendelkeznek. Ahhoz, hogy a zsidó nép elérhesse a valós szellemi potenciálját, az Örökkévaló úgy irányította a történelmet, hogy anyagias sikerek elkerüljék őket hosszú időkön át.

A másik cél az volt, hogy szolgáljuk az egyistenhit és a magasabb erkölcsi és szellemi színvonal elterjedését. Amennyiben a nép megmaradt volna saját földjén, nem hathatott volna ugyanúgy a világ fejlődésére. Bölcseink írták "A szent szétszórta Izráelt, hogy betérők csatlakozzanak hozzá". Vagy ahogy a tóra írja a kivonulás könyvében:

"És megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Örökkévaló, midőn kinyújtom kezemet Egyiptomra és kivezetem  Izráel fiait közülötök" (Exodus VII. 5.)

Lényeges különbség az említett két cél között a szétszóratás feltételei. Amenyiben a cél az anyagi célok elkerülése hosszú időn keresztül, hogy a népet felkészítse a mindenható minden e földi anyagiasság nélküli szolgálatára, akkor ebben a száműzetésben a népet el kell hogy kerülje a jólét és tekintély. De a másik oldalról, ha a száműzetés célja az, hogy a jelenlétünkkel hassunk a népek fejlődésére, akkor az megbecsülés és a tisztelet nem mond ellent a célnak. Ellenkezőleg, ilyen állapot még segít is előmozdítani a célokat.

Jákob olyan magas szellemi szinten volt, hogy semmi anyagiasság ezen a világon nem tudta volna megingatni az ő tiszta hitét. Az odaadása olyan nagy volt, hogy Rási szerint mikor 22 év után újra találkozott a halottnak hitt fiával, képes volt megszakítani a találkozás örömét átmenetileg, hogy elmondja a Smá imát. Biztos, hogy Jákob esetében a két eshetőség közül az utóbbiról van szó. Jákob leszármazottjai esetében viszont szükség volt a száműzetés lealacsonyító aspektusára, hogy megtisztuljanak és távol tartsa őket az egyiptomi tárgyias életfelfogástól. Jákob ezzel szemben tiszteletben élt Egyiptom földjén, mint a fáraó első emberének apja.

Mikec: a testvérek fénye

A múlt héten kezdtük olvasni József történetét és ezen a héten folytatjuk. A két hetiszakasz szorosan összefüggnek egymással, de ez nem szokatlan. Ha visszatekintünk az ősapák történeteire, láthatjuk hogy azokat párban lévő hetiszakaszokban olvastuk. Ábrahám: Leh Lehá és Vájerá. Izsák: Hájéj Szárá. és Toldot. Jákob: Vájece és Vájislách. Ezek mellett nagy általánosságba el lehet mondani tulajdonképpen, hogy innen, és pontosabban az előző hetiszakasztól (Vájesev) Mózes első könyvének végéig "József a főszereplő". Ma mégsem vele fogunk foglalkozni...

József és testvérei története közismert. Sok neves művész fantáziáját mozgatta meg ez a történet Thomas Mann-tól Handel-en át Steven Spielberg-ig (sic). Tudjuk, hogy a testvérek nem szívlelhették Józsefet, verembe vetették őt és elkerült rabszolgának Egyiptomba. Ott némi hűvös kitérő után a fáraó első embere lett. Megmentette Egyiptomot az éhezéstől és mikor a testvérek Egyiptomba mentek élelmet venni, József megleckéztette őket úgy, hogy nem is fedte fel magát előttük mint az elvesztett testvér. Megmondta József a testvéreknek, nem ad nekik élelmet ha csak nem viszik el hozzá a legkisebb testvérüket is. A testvérek visszatértek Jákobhoz, de az éhínség veszélyeztette a létüket, de ennek ellenére Jákob nem merte elengedni Benjámint nehogy baja essék úgy mint Józsefnek korábban. Ekkor lépett Jehúda a színre és mondott két dolgot, ami engem megfogott:

"És szólt hozzá Jehúda mondván: Intve intett bennünket a férfiu mondván: ne lássátok szinemet, ha csak nincs testvéretek veletek. Ha akarod elküldeni testvérünket velünk, lemegyünk és veszünk neked eleséget; ha pedig nem küldöd, nem megyünk le" (Genesis XLIII. 3-5.)

Röviden szólva Jehúda, hogy megmentse a családot, szembesítette apját a ténnyel, hogy az egyetlen lehetőségük az, hogy elvigyék magukkal Benjámint. Ezek után azt mondja apjának, Jákobnak:

"Küldjed a fiút velem, hogy fölkeljünk és elmenjünk, hogy éljünk és meg ne haljunk, mi is, te is, gyermekeink is. Én kezeskedem érte, kezemből követelheted; ha nem hoztam őt el neked és odaállítottam eléd, akkor vétkeztem ellened minden időre" (Genesis XLIII. 3-5.)

Jehúda nagyon felelősen és bölcsen viselkedett. Megesküdött apjának, hogy visszahozza neki Benjámint mert ezzel tudta őt meggyőzni, hogy engedje el velük őt, hogy megmenthessék magukat az éhínségtől. Ami megfogott az az, hogy Jehúda egyénisége gyökeresen megváltozott. Emlékezzünk csak egy pillanatra vissza, mit mondott testvéreinek az előző hetiszakaszban, mikor meg akarták ölni Józsefet.

"Mi haszna, hogy megöljük testvérünket és befödjük vérét? Jertek, adjuk el az ismaelitáknak" (Genesis XXXVII. 26-27.)

Ez ugyanaz a Jehúda?? Hasznot akar húzni az öccséből akinek éppen a halálát tervezték? Ez a viselkedés cinikus, pénzéhes, hidegvérű és egoista. Meg még sok minden más is. De semmi képen sem felel meg annak a képnek amiről feljebb írtam. Mi történt Jehúdával ami megváltoztatta?

Mint már említettem, a Vájesev szakasztól folyamatosan József áll a történet központjában. Kivéve egyetlen egy rövid fejezetet. Ez a fejezetecske eleinte semmihez nem köthető, magába hordoz egy történetet, melynek jelentősége elsőre nem nyilvánvaló, mégis annyira elüt a József történettől, hogy már adja magát. Eme fejezetnek, mely a 38-ik Mózes első könyvében, a két főszereplője Jehúda és Támár.

Jehúda megházasodik és születik három fia. Ér, Jehúda elsőszülöttje elveszi Támárt feleségül. De az Örökkévaló szemébe rossz volt Ér és megölte őt. Ekkor Ónánnak, második fiának adta Jehúda Támárt a szokás szerint, de ő is rosszat tett és az Örökkévaló őt is megölte. Persze, mint ahogy már fent írtam, Jehúda még inkább volt egoista és számító, mint bölcs. Ennek megfelelően nem is feltételezte, hogy a baj a fiaiban volt. A harmadik fiához már nem is adta hozzá Támárt, mert hogy azt gondolta, hogy Támár tehet a fiai haláláról és meg akarta menteni a legkisebbet. Támárt meg szégyenszemre elküldte. Ezek után, mikor Jehúda megözvegyül, Támár álruhában elcsábítja apósát és teherbe esik. Mikor Jehúda megtudja, hogy a menye vétkezett, ki akarja végeztetni őt bűnéért. De ekkor Támár szembesíti Jehúdát azzal, hogy ő az akivel vétkezett. Ekkor Jehúda megérti, hogy bűnt követett el Támár ellen akkor amikor megtagadta a legkisebb fiút tőle és megbánja tettét.

A midrás azt írja, hogy ebben a fejezetben született meg a messiás fénye! Hogy lehet, hogy egy ilyen bűnös kapcsolatot leíró fejezetre mondják a bölcsek, hogy megszületett a megváltó fénye?

Erre van egy kézenfekvő és tényszerű válasz. Támár és Jehúda kapcsolatából születik Pérecz, akitől Dávid király származik. Tudjuk, hogy a judaizmus szerint a messiás Dávid király leszármazottja lesz. Ily módon magyarázható, hogy innen születik a megváltó. De mi a fény?

Ami ebben a fejezetben figyelemreméltó a bűnös viselkedéssel szemben az az, hogy az egész tórában a teremtés óta itt olvashatjuk azt először, hogy valaki elismerte a bűnét és megbánást tanúsított. Jehúda, aki pénzért képes lett volna eladni a tulajdon öccsét, képes arra, hogy szembe forduljon magával és megértse, hogy amit tett az rossz volt. Nemhogy megbocsájt Támárnak, de még igazat is ad neki és elismeri saját tetteinek hibáit és ő az első a tórában aki ezt megteszi. Ezt hívja a judaizmus "tsuvá"-nak, azaz megtérésnek. Ez az, ami megváltoztatta őt és tette őt azzá, aki a későbbi József történetben lett.

A messiás fénye, ami megszületett az az, hogy képesek vagyunk megváltozni. Hogy képesek vagyunk belátni saját hibás tetteinket és jóvátesszük őket. A judaizmus szerint mindannyiunkban megvan a rosszra való hajlam (jécer hárá), de meg van bennünk a lehetőség, hogy legyőzzük ezt a hajlamot. A judaizmus messiása nem szűzen fogantatik és szent már születésekor, hanem egy ilyen kapcsolat leszármazottja, de képes megjavítani és jóvátenni a világot. 

Mint ahogy bölcseink mondták, az Örökkévaló törött eszközöket javít meg.

u.i.: egyszer hallottam egy ehhez a gondolathoz kapcsolódó történetet. Ismert, hogy vannak anti-cionista vallási irányzatok, melyek azt mondják hogy nem lehet hogy a messianisztikus kort egy olyan zsidó állam hozza el melyet nem hívő (szombatot nem tartó és stb.) zsidók építettek fel. Ezek közé tartozik a szatmári haszidizmus. Sajnos már nem emlékszem ki, de egy rabbi pont ezzel a fejezettel érvelt a szatmári rebbének írt levelében a zsidó állam mellett, mondván, ha a messiás ilyen "tökéletlen" helyzetből származik, akkor a zsidó állam megszületésénél se muszáj, hogy minden tökéletes legyen.

Vájesev: József sorsa

Eddig minden egyes bejegyzésnél az IMIT tóra fordítását használtam. Azt hiszem, hogy bármely magyar fordítás közül ez a legjobb és nagyon sokra értékelem azokat akik ezen dolgoztak. Mindazonáltal, és ez nem kötődik szorosan a heti témánkhoz, muszáj kihasználnom ezt a lehetőséget, hogy bemutassam a tóra értelmezésének korlátoltságát abban az esetben, ha valaki azt nem az eredeti nyelven olvassa.

A hetiszakasz nyitó mondata:
"És lakott Jákób atyja tartózkodásának országában" (Genesis XXXVII. 1.)
Héberül:
"וישב יעקב בארץ אביו"
Fonetikusan:
"Vájesev Jákov be'erec áviv"

Az aláhúzott "vájesev" szó magyarul a "lakni" igére lett fordítva. Ha muszáj lefordítani a szöveget, talán tényleg ez a legalkalmasabb magyar szó ami az adott mondat környezetnek meg is felel. De...
A "vájesev" a "ישב" szótövekből épül fel, aminek egy általános fordításban az "ülni" ige párosulna. Ebben a környezetben valóban az ige fő jelentése az, hogy Jákób itt élt vagy lakott. De ezzel szemben felmerül a kérdés, hogy ha a tóra azt akarta mondani, hogy Jákób itt élt, akkor miért nem egyértelmű igét használt eleve, mint például a héber megfelelőjét a lakni vagy az élni igéknek?

Ebből az egy szóból tanuljuk, hogy Jákob nem csak úgy élt atyjának földjén. Hisz élt már ő máshol is, Cháránba húsz évet. Az, hogy az itt létezését kifejező ige az üléssel kapcsolatos, ebből vezetjük le, hogy Jákób itt érezte jól magát, itt találta meg a békéjét. Az ülés jellemzően az a testhelyzet amiben kényelembe vagyunk és biztonságban érezzük magunkat. Ez, és még nagyok sok ilyen, nem lefordítható kifejezés és ezek az apróságok amelyek felépítik a tórát elvesznek, fordítás után nem az lesz mint ami volt.

Tevet hónap nyolcadika, mikor a hagyomány szerint elkészült Ptolemaiosz által megrendelt tóra fordítás az alexandriai könyvtár számára, akár lehetne ünnep nap. Mondhatnánk, ezen a napon jutottak hozzá a világ népei a tórához, és ennél magasztosabb cél nem is lehetne, hisz a zsidó nép célja, hogy "fény legyen a népek közt". Ezzel szembe viszont a hagyomány úgy tartja, hogy három napi sötétség borult a világra, méghozzá "Megilát Tánit" szerint azért mert a tórát nem lehet megfelelően lefordítani és amit a világ kapott az szemfényvesztés.

Visszatérek a heti témánkra.

József kitűnt korán testvérei közül. A tóra már e hetiszakasz elején külön foglalkozik vele és kiemeli őt testvérei közül. Több mindent megtudhatunk róla, és nem csak pozitív dolgokat. mint Például azt, hogy "rossz hírét vitte testvéreiről atyjuknak". És ennek ellenére, vagy éppen ezért megtudjuk, hogy Jákób jobban szerette őt, mint a többi fiát.

Nem is kérdés, miért volt népszerűtlen József.

Mindazonáltal, figyelembe kell vennünk azt, hogy József más szempontból el volt szigetelve családjában. József Ráhel fia volt, ellentétben a többi testvérével akik "osztoztak" közös anyán és ez által erősebb természetes kötelék tartotta össze őket. József anyja, Jákob szerelme, mint olvashatjuk az előző hetiszakaszban, elhunyt miután megszülte Benjámint. Így József egyedül maradt, kistestvére még nem jelenthette azt a társaságot, melyet a többi testvér nyújthatott volna. Jákob ezért is tüntethette ki őt különleges figyelemmel, hisz József nagyok egyedül volt.

Testvérei viszont egész életükben nyomás alatt voltak. Mint a korabeli társadalomban, az elsőszülött volt a családi trón várományosa. Ezzel szemben láthatjuk, hogy Ábrahám és Izsák családjában ez nem így történt. Gondoljuk csak Ismáelre, ki el lett küldve a családtól és helyébe Izsák lépett. Vagy Ézsaura, aki nem kapta meg az atyai áldást mert az Jákóbé lett. Ez is mutatja, hogy az öröklődés, mivel a születési sorrend nem számított, sokkal inkább kérdés volt, mint más családoknál.

De mégis, mi volt az amit a testvérek akartak? Elsőszülött csak egy van. Nem gondolhatták, hogy mind elsőszülöttek lehetnek és egyenként lehetnek az egyedüli örökösei Ábrahám, Izsák és Jákob szövetségének. József népszerűtlenségét növelte két álom, melyet a hetiszakasz elején olvashatunk. Az egyikben ő kévéje előtt leborul a többi testvér kévéje, a másikban a az égitestek, melyeknek száma az álomban megegyezik a testvérek számával, éltették őt.

Sok minden mutatott arra, hogy József nem egyenlő a testvéreivel. Beszéltünk már az atyai szeretetről és az álmokról. Minden arra mutat, hogy József kitüntetett figyelmet kapott. A testvéreknek, azon túl, hogy nehéz volt együtt élni valakivel aki különbnek éreztem magát náluk, az volt a félelmük, hogy a Mindenható ígérete nem teljesül be, nem Jákob leszármazottjai lesznek a választott nép. Attól féltek, hogy azért különül el József mert ő lesz aki tovább viszi a szövetséget és nem ők mindannyian.

Sokszor úgy szokták magyarázni ezt a történetet, hogy a testvérek bűne az volt, hogy meg akarták ölni Józsefet. Itt halkan megjegyezném, hogy az is egy kérdés, hogy lehetnek bűnösek olyan valamiért amit nem követtek el, de ez egy másik, nagy lélegzetvételű téma. A másik, a valós bűnükkel kevesebben foglalkoznak. Azzal a bűnükkel, hogy nem hittek az örökkévaló szavának, hogy Jákob leszármazottjaival mind szövetséget köt és gyűlöletüket az fűtötte, hogy azt hitték hogy József sorsa az, hogy a helyükbe lépjen Ábrahám szövetségében.