Vájisláh: Találkozások

Az előző héten olvastuk Jákob történetét Cháránban, hogy vette el Leát és Ráchelt és hogyan alapított családot. Az előző hetiszakasz végén indul vissza Jákob és családja az ígéret földjére. Itt meg kell állnunk egy pillanatra és még inkább vissza menni az atyák történetében. Toldot szakaszban olvastuk, hogy az elsőszülöttséget Ézsau eladta Jákobnak, a neki szánt atyai áldást meg "fondorlatossággal" elvette tőle Jákob. Miért is hagyta el Jákob az otthonát?

"És meggyűlölte Ézsau Jákóbot az áldás miatt, a melylyel megáldotta az atyja, és mondta Ézsau a szívében: Közelednek majd a gyásznapok atyám után, akkor megölöm Jákóbot, testvéremet. " (Genesis XXVII. 41.)

Miután ezek a dolgok megtörténtek, Jákob szülei féltették őt Ézsau haragjától és elküldték Cháránba. Jákob húsz év keserves szolgálat után úgy dönt, eljött az idő, hogy visszatérjen. Itt kezdődik e heti történetünk. 

Andrea Pozzo: Ézsau találkozása Jákobbal

Jákob előre küldi szolgálóit, hogy megüzenje velük Ézsaunak a érkezését. Mikor a szolgálók visszatérnek, azt mondják Jákobnak:

"Eljöttünk testvéredhez, Ézsauhoz, és jön ki elédbe és négyszáz ember vele." (Genesis XXXII. 8.)

Érthető, hogy Jákob enyhén szólva fenyegetetten érezte magát. Egyértelmű, hogy a két testvér külön utakon járt. Jákob családapa lett, a szó teljes értelmében. Családot hozott magával haza, feleségeket, sok gyereket és állatokat, ami gazdagságát mutatja. Ezt a gazdagságot a szorgalmával érte el. Húsz évet dolgozott Lábánnál, úgy hogy tudta hogy ő kapta az atyai áldást. Másképpen mondva, Jákob nem várta tétlenül, hogy az áldás beteljesedjen, hanem keményen megdolgozott egy olyan embernél, Lábánnál, aki erre a legkevésbé sem volt érdemes. És ebben a pillanatban, mikor megtudja testvére szándékait, elönti az aggodalom. Tudja, hogy meg kell harcolnia testvérével. 

A testvére, aki nem kapta meg az atyai áldást, mégis a gazdagságot előjognak tekinti és nem valaminek amiért meg kell dolgozni. Míg Jákob családot teremtett, Ézsau politikai erővé váltotta képességeit és arra is képes volt hogy testvére elébe egy kisebb hadsereggel vonuljon. Ézsau ereje, amelyet Izsák is látott benne, képes nemzetet és birodalmat teremteni. Ugyanez az erő volt az, ami segített legyőzni Jákobot a születésük pillanatában. Ebben a pillanatban, mikor Jákob visszatér, a két világ megint egymásnak feszül.

Mégis, mikor szemtől szembe találkozik megint a két testvér a következőt olvassuk:

"És elejébe futott Ézsau, átölelte, nyakába borul s megcsókolta, és sírtak" (Genesis XXXIII. 4.)

Nehéz átállni. Nemhogy nem támadta meg Észau Jákobot, de még elébe is futott? Átölelte? Megcsókolta? Lehet, hogy Jákob földi ajándékai, amiket előre küldött elérték céljukat? Hisz tudjuk, Ézsau anyagias ember...

Nem! Ézsau együtt sírt Jákobbal. A sírás megmutatja, hogy a találkozás mennyire megnyitotta Ézsau szívét. Ezek az érzelmek, melyeket Ézsaunál megjelentek megmutatja nekünk azt az embert aki Ábrahám unokája. 

Azt tudtuk eddig, hogy Ézsau vadász volt, a vadon embere. Ha elfogadjuk ezt, felmerül a kérdés, hogy került ebbe az érzelmi helyzetbe? Hogyan tudta átvenni az irányítást ebben a helyzetben azzal, hogy elébe rohant testvérének? Ezt a kard ereje nem oldja meg helyette.

Ézsau  - és az ő általa képviselt erő - is le fogja tenni kardját lassan és a helyét a világban lassan át fogja venni az emberiesség. Jákob megadta a lehetőséget, hogy megmutassa szívében mélyen rejtőző jóságot. 

Mikor az erő elismeri az erő jogait, abban nincsen semmi meglepő mert ilyenkor inkább a félelem vezérli az elismerést mintsem magasztosabb ideálok. Viszont amikor az erő, mint a példánkban Ézsau, megöleli a másikat a nyakánál és eldobja a kardját, csak ekkor mondhatjuk hogy a szívében felülkerekedett az igazság és az emberiesség.