Judaizmus egyik
érdekes sajátossága a „minján”, amely legalább tíz férfi ember közösségét
jelenti az imádságban. Azon különleges imák, melyek a Mindenható nevét szentelik
meg (ilyen például a kádis, vagy a kedusá) csakis akkor mondhatóak mikor eme ima
közösség jelen van. Az ember imádkozhat egyedül, de ekkor az imarend bizonyos
részeit ki kell hagyni.
Batnadiv Weinberg: Kóráhot elnyeli a fölt
Bibliodraw projektből
A Talmud a
következő versrészletből vezeti le az ima közösség szükségességét.
„És meg ne
szentségtelenítsétek szent nevemet, hogy megszenteltessem Izrael fiai között;
én vagyok az Örökkévaló, aki megszentel benneteket” Leviticus XXII. 32.
Az itt használt „között”
szavat megtalálhatjuk szintén mikor hetiszakaszunkban mikor az Örökkévaló
figyelmezteti a lázadó Kóráh és társai mellett lakókat.
„És szólt az
Örökkévaló Mózeshez meg Áronhoz mondván, Különödjetek el e község közepéből,
had pusztítom el őket egy pillanat alatt!” Numeri XVI. 20.
Ebből „közt”-„község”
(az eredeti szövegben mindkét helyen a מתוך szó szerepel, ez a kapcsolat a magyar
fordításban egy kicsit megkopik) kapcsolatból tanuljuk, hogy a Mindenható nevét
községben szenteljük meg. És mi a „község” (עדה – édá) meghatározása amiről itt szó van? Az előző
hetiszakaszban a tóra ilyen községként jelölte meg a tíz kémet, akik a rossz híreket
hozták az ígéret földjéről. Ebből tanuljuk, hogy a község legalább tíz férfit
jelent.
Ez a levezetés
két kérdést vet fel. Az imának egy személyes dolognak kéne lennie a lelkünk és
teremtője között. Miért van szükségünk egy közösségre ahhoz, hogy ez az ima
teljes lehessen? És miért vezetjük le a közösség fogalmát olyanoktól akik rossz
példát mutattak a népnek: Kóráh és a kémek?
A szentség
eléréséhez nem elég a saját magunk jobbá tétele és a belső spirituális életünk
tökéletesítése. A szentég igazi célja, hogy a Mindenhatót szolgálata, melynek
lényegi része hogy a minket körülvevő társadalmat is jobbá tegyük. Ezért nem
mondhatjuk magunkban a kedusát, melyben az Örökkévaló nevét szenteljük meg. A
közösség és a társadalom felemelkedése nélkül az egyén se lehet tökéletes.
Miért tanuljuk részben
ezeket a parancsolatokat olyanoktól akik bűnöztek? Ha azok, akik bűnt követnek
el csak saját kárukat lelik benne, akkor nem lenne szükség további büntetésre,
hisz tulajdonképpen már a büntetés megtörtént mert csak maguknak okoztak kárt. De
valójában az emberi természet része, hogy a tetteink hatnak másokra és a bűnöző
is hat az őt körülvevő közösségre és ezért kapnak ők (további) büntetést. Hol a
kapcsolat? Ha azoknak akik bűnöznek megbüntetjük, mert hatottak a közösségre
akkor azokat akik jót cselekednek közösségben szintén meg kell jutalmazni. Ha a
közösségben elkövetett bűnhöz tíz emberre volt szükség akkor ahhoz hogy egy
közösségben elmondjuk ezeket az imákat, ahhoz is tíz ember kell.