Besáláh: Csodák kint és csodák bent

A kivonulás könyve tele van csodákkal. Ha visszagondolunk a teremtés könyvére, akkor ez a tény még sokkal szembeötlőbb. Voltak kisebb csodák, mint például a történet melyben Mózes csecsemőként megmenekül a fáraó katonái elől és voltak nagy csodák mint a csapások melyek Egyiptomot sújtották. Az előbbi példára talán mondhatnánk, hogy az egy valós csoda helyett inkább egy történet mely a csodával határos, de az utóbbira ezt nem szokás mondani. A tóra maga is a csapásokat csodának hívja, melyeket az Örökkévaló tett. De vajon megtörténtek volna-e a csapások, ha Mózes nem éli meg a felnőtt kort. Mi a különbség a kettő között?

Mózes szerepe, mint minden idők legnagyobb prófétája, megkérdőjelezhetetlen. Már maga a léte is csoda, hisz ő volt az aki "szemtől szembe beszélt az örökkévalóval". Mégis, az ő létének és a túlélésének csodájának meg volt a szerepe ugyanúgy mint az Egyiptom által elszenvedett csapásoknak. A szerep szó használata nem véletlenszerű.

A csodáknak, melyeket az Örökkévaló tett a világgal, meg volt az egyedi és egyszeri szerepük. Gondoljuk bele, ha minden nap látnák csodákat akkor azok már nem is lennének csodák, hanem hétköznapiak. Hogy ritka, aktuálpolitikai példát hozzak, ha Iránt tíz csapással sújtaná a mindenható akkor valószínűleg az atomprogram népszerűsége meredeken csökkenne Perzsiában. De ebbe az esetben Izraelben se nagyon erőltetné magát az ügyben és lehet, hogy a csodák a végső cél elérését akadályoznák meg. Na de hagyjuk ezt és térjünk vissza a kivonulás csodáihoz.

Mi volt a tíz csapás szerepe? Emlékezzünk csak vissza a könyv elején mi volt? A nép rabszolga sorsra jutott és könyörögtek az Örökkévalóhoz, hogy mentse meg őket. Egyiptom királya, a fáraó a tizedik csapás után elengedte a népet. Az egyenlet egyszerű, a csodák célja az volt, hogy a nép kiszabaduljon Egyiptomból. Persze, és ez a mai témánk szempontjából mellékszál, volt még ezen csodáknak más szerepe is. Emlékezzünk csak vissza arra, hogy a fáraó szíve talán nem bírta volna ezeket a csapásokat, de folyamatosan meg lett erősítve. Lehet, hogy egy csapás is elég lett volna, de a nép felszabadításán kívül az Örökkévaló a tíz csapással megmutatta a világnak a hatalmát.

A hetiszakaszban olvassuk, hogy a nép elhagyja Egyiptomot és a helyett. hogy egyenest a szárazföldön jutnának el Kánaánba, az Örökkévaló a Vörös tenger felé vezeti őket. A fáraó meggondolja magát és üldözőbe veszi őket és a katonasága már el is éri a népet a Vörös tenger partján, amikor is csoda történik. A Vörös tenger kettéválik és a nép átvonul rajta minden bántódás nélkül, viszont az üldözőkre rázárul és odavesznek mind.

Az előbb tárgyaltuk, hogy minden csodának meg van a szerepe a történelemben. Miért volt szükség erre a "tizenegyedik" csapásra?

Tudjuk, hogy a nép is fel volt fegyverezve. Mégsem álltak meg a tenger partján és kezdtek védelmet építeni a fáraó serege ellen. E helyett a nép azt mondta Mózesnek: miért hoztál ki minket ide a pusztába? Meghalni? Jobb volt nekünk Egyiptomban...

Igaz, hogy a nép fizikailag megszabadult a rabszolgaságtól a tíz csapás csodája után, de a lelkükben még mindig rabszolgák voltak akik nem tudták felvenni a harcot a volt uraikkal szemben. Még csak pár nap telt el, de inkább választották volna a rabszolga életet Egyiptomban mint az önállóságot a pusztában.

A tenger szétválasztásának csodájára azért volt szükség, hogy a nép lelkiekben meg tudjon szabadulni az Egyiptomi rabszolgaságtól és hogy megmutassa, hogy a népnek csak egy Úra van és mi az ő szolgái vagyunk.