Ezek után olvassuk Áron két fiának, Nádáb és Abihu történetét:
"És vették Áron fiai, Nádáb és Abihu, kiki serpenyőjét és tettek azokba tüzet, tettek reá füstölő szert, és bevittek az Örökkévaló színe elé idegen tüzet, a mit nem parancsolt nekik. Ekkor kijött tűz az Örökkévaló színe elől és megemésztette őket, s meghaltak az Örökkévaló színe előtt." (Leviticus X. 1.-2.)
Nem kell tóra bölcsnek lenni, hogy megértsük, hogy a két testvér tévedett. Méghozzá nagyon, olyannyira, hogy az életükkel fizettek érte. Mai témánk ezek a tévedések lesznek.
"Kiki serpenyőjét" írja a tóra, és érezzük, hogy ez egy finom de egyértelmű jelzés a két testvér cselekedetének természetéről. Nem azt olvassuk, hogy "tettek füstölőt a serpenyőre" vagy "vettek serpenyőt" hanem mindenki a saját serpenyőjét vette. Ennek a cselekedetnek a leírásában van valami gőg, ami bár csendes de mégis átüt a szövegen.
Ez azt jelenti, hogy ők rosszat akartak tenni? Nem. Kétség sem fér hozzá, hogy jóindulattal cselekedtek. Tudjuk, hogy világunkban a nagy szélsőségek (például a zseni és az őrült, vagy akár utálat és szerelem) közti határ időnként megdöbbentően vékony. És még eme bűn után is még mindig "hozzám közel valónak" hívja őket a tóra, jelezvén hogy nem voltak gonoszak. Ezzel együtt, a nép most avatta fel a szentélyt és hoztak áldozatot benne és ebben a történelmi pillanatban Nádáb és Abihu úgy döntenek, hogy "saját szakállukra dolgoznak" és ehhez a pillanathoz a saját egyéni módjuk szerint tesznek hozzá. És ebben a szubjektív áldozatban, melyet akartak szolgálni már önmagában benne volt a bűn. Arról nem is beszélve, hogy az áldozatuk nem is a törvény szerint (ke'din) volt elkészítve. Se a serpenyő (gőg), se a füstölő (nem parancs szerint) se a tűz (idegen) nem volt a halacha szerint. Rambam szerint minden eszköz, mely a szentély szolgálatában áll, példaként kell hogy legyen a népnek mivel, hogy aki a áldozatot hozza (a kohen) a "a nép és a tóra szent földjén áll". Az eddig elmondottak ezzel szöges ellentétben állnak, arról nem is beszélve, hogy a kohen mikor teljesíti az áldozatot meg kell szabadulnia minden egyéni indíttatástól mert ő a nép nevében végzi szolgálatát. És mivel "Nádáb és Abihu, kiki serpenyőjét" használta az áldozat közelítésére (hakrava - הקרבה) ebből következik, hogy nem szent eszközt használtak, hanem a saját személyes serpenyőjüket.
"bevittek az Örökkévaló színe elé idegen tüzet"
Rabbi Akiva írja, a testvérek nem az oltárról vették a tűzet, ahogy az meg lett parancsolva, hanem saját tüzükről vették azt. Itt is, mint már előbb tárgyaltuk, megkérdőjeleződik az ő odaadásuk a néppel és a teremtővel szemben. És a füst áldozathoz a tüzet, mellyel szolgálni akartak erről a tűzről gyújtották meg. A füst áldozat, melyről szó van az egyetlen a különböző áldozatok fajtáji között, melyet nem az egyén hoz (mint például bűn áldozat) és nem a közösség (például mincha áldozat). Ezt az áldozatot a mindenható dicsőségére hozza a nép minden nap pontosan egyszer és a fő pap (kohen) Jom Kippur napján szintén egyszer. Ennek az áldozat különleges mivoltából ered, hogy nem hozzák őt többet mint amennyi meg van írva, mert ha valaki többet akarna hozni ebből az áldozatból az szintén a már említett gőgnek tűnhetne. Gőg, mert úgy tűnhetne, hogy a saját kapcsolatát a teremtővel többre értékeli mint mások mert jobban akarja dicsőíteni őt mint ahogy az meg lett parancsolva - és ahogy azt mindenki más teszi.
Láthatjuk, ahogy a testvérek túlmentek a parancsolat határán már beléptek a bűn területére. Az áldozatok és a papok munkájában nincs helye a szubjektumnak. Még a önként hozott áldozatoknak (nediva áldozat) is muszáj, hogy a meghatározott, megparancsolt kereteken belül teljesítsék őket. Az áldozat célja közelebb hozni magunkhoz az isteni jelenlétet, de ez a jelenlét csak akkor teljesülhet ha magunkra vesszük és hallgatunk az isteni parancsolatokra. Csak ebben az esetben teljesítjük az áldozatot a parancsolat (micva) szerint.
Az előbb írtak megmutatják az egyik alapvető különbséget a judaizmus és a bálványimádó hitek között. A bálványban lekötődik az Isten ideál és a neki hozott áldozat célja az egyén akaratának végrehajtatása az bálványon keresztül. Ezzel szemben Izráel áldozatai a népet kötik Istenükhöz, hogy ezáltal is megszentelődjenek és megtisztuljanak, mert ezt is a parancsolat szerint teszik és nem fordítva.
Ez rávilágít Áron fiainak halálára okára. Ez az eset, a sivatagi szentély felavatásának napján, figyelmeztetés volt a papok eljövendő generációinak. A szentély munkájában nincs helye az önkényességnek. Izráel papjainak munkája nem az újításban és találékonyságban, hanem példaként, az Örökkévaló parancsainak betartásában fog tükröződni.
No comments:
Post a Comment