Mikec: a testvérek fénye

A múlt héten kezdtük olvasni József történetét és ezen a héten folytatjuk. A két hetiszakasz szorosan összefüggnek egymással, de ez nem szokatlan. Ha visszatekintünk az ősapák történeteire, láthatjuk hogy azokat párban lévő hetiszakaszokban olvastuk. Ábrahám: Leh Lehá és Vájerá. Izsák: Hájéj Szárá. és Toldot. Jákob: Vájece és Vájislách. Ezek mellett nagy általánosságba el lehet mondani tulajdonképpen, hogy innen, és pontosabban az előző hetiszakasztól (Vájesev) Mózes első könyvének végéig "József a főszereplő". Ma mégsem vele fogunk foglalkozni...

József és testvérei története közismert. Sok neves művész fantáziáját mozgatta meg ez a történet Thomas Mann-tól Handel-en át Steven Spielberg-ig (sic). Tudjuk, hogy a testvérek nem szívlelhették Józsefet, verembe vetették őt és elkerült rabszolgának Egyiptomba. Ott némi hűvös kitérő után a fáraó első embere lett. Megmentette Egyiptomot az éhezéstől és mikor a testvérek Egyiptomba mentek élelmet venni, József megleckéztette őket úgy, hogy nem is fedte fel magát előttük mint az elvesztett testvér. Megmondta József a testvéreknek, nem ad nekik élelmet ha csak nem viszik el hozzá a legkisebb testvérüket is. A testvérek visszatértek Jákobhoz, de az éhínség veszélyeztette a létüket, de ennek ellenére Jákob nem merte elengedni Benjámint nehogy baja essék úgy mint Józsefnek korábban. Ekkor lépett Jehúda a színre és mondott két dolgot, ami engem megfogott:

"És szólt hozzá Jehúda mondván: Intve intett bennünket a férfiu mondván: ne lássátok szinemet, ha csak nincs testvéretek veletek. Ha akarod elküldeni testvérünket velünk, lemegyünk és veszünk neked eleséget; ha pedig nem küldöd, nem megyünk le" (Genesis XLIII. 3-5.)

Röviden szólva Jehúda, hogy megmentse a családot, szembesítette apját a ténnyel, hogy az egyetlen lehetőségük az, hogy elvigyék magukkal Benjámint. Ezek után azt mondja apjának, Jákobnak:

"Küldjed a fiút velem, hogy fölkeljünk és elmenjünk, hogy éljünk és meg ne haljunk, mi is, te is, gyermekeink is. Én kezeskedem érte, kezemből követelheted; ha nem hoztam őt el neked és odaállítottam eléd, akkor vétkeztem ellened minden időre" (Genesis XLIII. 3-5.)

Jehúda nagyon felelősen és bölcsen viselkedett. Megesküdött apjának, hogy visszahozza neki Benjámint mert ezzel tudta őt meggyőzni, hogy engedje el velük őt, hogy megmenthessék magukat az éhínségtől. Ami megfogott az az, hogy Jehúda egyénisége gyökeresen megváltozott. Emlékezzünk csak egy pillanatra vissza, mit mondott testvéreinek az előző hetiszakaszban, mikor meg akarták ölni Józsefet.

"Mi haszna, hogy megöljük testvérünket és befödjük vérét? Jertek, adjuk el az ismaelitáknak" (Genesis XXXVII. 26-27.)

Ez ugyanaz a Jehúda?? Hasznot akar húzni az öccséből akinek éppen a halálát tervezték? Ez a viselkedés cinikus, pénzéhes, hidegvérű és egoista. Meg még sok minden más is. De semmi képen sem felel meg annak a képnek amiről feljebb írtam. Mi történt Jehúdával ami megváltoztatta?

Mint már említettem, a Vájesev szakasztól folyamatosan József áll a történet központjában. Kivéve egyetlen egy rövid fejezetet. Ez a fejezetecske eleinte semmihez nem köthető, magába hordoz egy történetet, melynek jelentősége elsőre nem nyilvánvaló, mégis annyira elüt a József történettől, hogy már adja magát. Eme fejezetnek, mely a 38-ik Mózes első könyvében, a két főszereplője Jehúda és Támár.

Jehúda megházasodik és születik három fia. Ér, Jehúda elsőszülöttje elveszi Támárt feleségül. De az Örökkévaló szemébe rossz volt Ér és megölte őt. Ekkor Ónánnak, második fiának adta Jehúda Támárt a szokás szerint, de ő is rosszat tett és az Örökkévaló őt is megölte. Persze, mint ahogy már fent írtam, Jehúda még inkább volt egoista és számító, mint bölcs. Ennek megfelelően nem is feltételezte, hogy a baj a fiaiban volt. A harmadik fiához már nem is adta hozzá Támárt, mert hogy azt gondolta, hogy Támár tehet a fiai haláláról és meg akarta menteni a legkisebbet. Támárt meg szégyenszemre elküldte. Ezek után, mikor Jehúda megözvegyül, Támár álruhában elcsábítja apósát és teherbe esik. Mikor Jehúda megtudja, hogy a menye vétkezett, ki akarja végeztetni őt bűnéért. De ekkor Támár szembesíti Jehúdát azzal, hogy ő az akivel vétkezett. Ekkor Jehúda megérti, hogy bűnt követett el Támár ellen akkor amikor megtagadta a legkisebb fiút tőle és megbánja tettét.

A midrás azt írja, hogy ebben a fejezetben született meg a messiás fénye! Hogy lehet, hogy egy ilyen bűnös kapcsolatot leíró fejezetre mondják a bölcsek, hogy megszületett a megváltó fénye?

Erre van egy kézenfekvő és tényszerű válasz. Támár és Jehúda kapcsolatából születik Pérecz, akitől Dávid király származik. Tudjuk, hogy a judaizmus szerint a messiás Dávid király leszármazottja lesz. Ily módon magyarázható, hogy innen születik a megváltó. De mi a fény?

Ami ebben a fejezetben figyelemreméltó a bűnös viselkedéssel szemben az az, hogy az egész tórában a teremtés óta itt olvashatjuk azt először, hogy valaki elismerte a bűnét és megbánást tanúsított. Jehúda, aki pénzért képes lett volna eladni a tulajdon öccsét, képes arra, hogy szembe forduljon magával és megértse, hogy amit tett az rossz volt. Nemhogy megbocsájt Támárnak, de még igazat is ad neki és elismeri saját tetteinek hibáit és ő az első a tórában aki ezt megteszi. Ezt hívja a judaizmus "tsuvá"-nak, azaz megtérésnek. Ez az, ami megváltoztatta őt és tette őt azzá, aki a későbbi József történetben lett.

A messiás fénye, ami megszületett az az, hogy képesek vagyunk megváltozni. Hogy képesek vagyunk belátni saját hibás tetteinket és jóvátesszük őket. A judaizmus szerint mindannyiunkban megvan a rosszra való hajlam (jécer hárá), de meg van bennünk a lehetőség, hogy legyőzzük ezt a hajlamot. A judaizmus messiása nem szűzen fogantatik és szent már születésekor, hanem egy ilyen kapcsolat leszármazottja, de képes megjavítani és jóvátenni a világot. 

Mint ahogy bölcseink mondták, az Örökkévaló törött eszközöket javít meg.

u.i.: egyszer hallottam egy ehhez a gondolathoz kapcsolódó történetet. Ismert, hogy vannak anti-cionista vallási irányzatok, melyek azt mondják hogy nem lehet hogy a messianisztikus kort egy olyan zsidó állam hozza el melyet nem hívő (szombatot nem tartó és stb.) zsidók építettek fel. Ezek közé tartozik a szatmári haszidizmus. Sajnos már nem emlékszem ki, de egy rabbi pont ezzel a fejezettel érvelt a szatmári rebbének írt levelében a zsidó állam mellett, mondván, ha a messiás ilyen "tökéletlen" helyzetből származik, akkor a zsidó állam megszületésénél se muszáj, hogy minden tökéletes legyen.