Bo: Teljes napfogyatkozás

A hetiszakasz fordítása a zsido.com-on olvasható.

A héten olvassuk az utolsó csapásokat, melyeket az Örökkévaló mért Egyiptomra. A tízből már "csak" három van hátra. Valami mégis alapvetően megváltozott, mint ahogy az első csapás előtt láthatunk melyet olvasunk a héten.

Batnadiv Weinberg: sötétség csapása

A bibliodraw projektből

A fáraó szolgái a következőt mondják neki.

"És mondták Fáraó szolgái neki: Meddig legyen ez nekünk tőr gyanánt? Bocsásd el a férfiakat, hogy szolgálják az Örökkévalót, az ő Istenüket. Még nem tudod-e, hogy elveszett Egyiptom?" Exodus X. 7.

Igen meglepő, hogy a fáraó ilyen tanácsokat kap. Nem tudjuk pontosan, kik is voltak ezek az egyiptomiak, lehettek tanácsadók, vagy éppen szolgák, mindenesetre nem rejtették véka alá, hogy mit gondolnak. Akárkik voltak, biztosan alattvalói voltak a fáraónak, ilyen módon ezek a szavak nagyon kétségbeesettnek tűnnek. Mi történt, hogy hét csapás után így megváltoztak a viszonyok? 

Gondolhatnánk, hogy hét csapás után az egyiptomiak már hozzászoktak a "rossz szerencséhez". Ezt számba véve még súlyosabbnak tűnik ez az irányváltás. Lehet, hogy nem is az előző hét csapás rázta meg Egyiptomot, hanem a küszöbön álló nyolcadik? Vegyük észre, minden csapást megelőzött egy figyelmeztetés, melyben Mózes felszólította fáraót és Egyiptomot, hogy engedjék el a zsidókat, de most először hívta vissza a fáraó Mózest és Áront tárgyalni a figyelmeztetés után.

Ha jól olvasunk a szavak között, megérthetjük mitől is félt fáraó ennyire.

"És visszavitték Mózest meg Áront Fáraóhoz és mondta nekik: Menjetek, szolgáljátok az Örökkévalót, a ti Isteneteket! Kik azok, akik menjenek? És Mózes mondta: Ifjainkkal és véneinkkel megyünk, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és marháinkkal megyünk, mert az Örökkévaló ünnepe lesz nekünk. És mondta nekik: Úgy legyen az Örökkévaló veletek, amint én elbocsátlak benneteket és gyermekeiteket! Lássátok, hogy rossz van szándékotokban. Nem úgy! Menjetek csak a férfiak és szolgáljátok az Örökkévalót, hisz ezt kéritek ti." Exodus X. 8-11.

A vita úgy tűnik a körül folyik, kik is azok akik szolgálhatják az Örökkévalót. Egyiptomi szemszögből ezek csak a férfiak lehetnek, míg Mózes és Áron szerint ez mindenkinek, férfiaknak, nőknek és gyerekeknek egyaránt meg kell hogy adasson.

Mégis, két furcsaság van ebben a részben. Egyik, hogy miért fontos ez a fáraónak? Miért érdekli őt, hogy ki szolgálja az ő által nem elismert I-tent?! Lehet, hogy az ellenkezés oka nem is tárgyilagos? Egyik oldalról érzi a fáraó, hogy itt egy olyan háborúban van, melyben nem győzhet. Másik oldalról még nem képes elismerni a teljes vereséget és beadni a derekát úgy ahogy Mózes és Áron kérik?

Másik a fenyegetés. A "rossz van szándékotokban" (kiemelt rész az előbbi idézetben) egy nehezen fordítható szöveg. Rossz a "rá" szó fordítása. Szándékotokban pedig a "neged pneijhem" fordítása. Ez utóbbi szó szerinti fordítása inkább az lenne, hogy "ellenetek" vagy "színetek ellen". Az előbbi szó "Rá" ismerős azoknak, akik Egyiptológiával foglalkoztak. Mint ahogy Rási-tól tanuljuk, nem más mint Rá'á, az ősi egyiptomi bálvány. Ezek szerint a fáraó megfenyegette a zsidókat, hogy ha mind elmennek akkor Rá'á, a nap bálványa ellenük fordul!

És mi az ami így megijesztette fáraót és szolgáit? A nyolcadik csapás, melyet Mózes megjövendölt a sáskák csapása volt. Persze tudjuk, a sáskajárás nem csak tönkre teszi a gazdaságot, hanem éhezéssel is jár. Mégis, ez nem új, hiszen az előző csapásokban ezt már átélte Egyiptom. Amit Mózes jövendölt az akkor sáskajárás, ami belepi teljesen az eget és a földet és nem lehet majd látni tőle. Ez sokkal súlyosabb, mint a gazdasági fenyegetettség. Ez a csapás teológiailag volt nehezen megmagyarázható az egyiptomi népnek. Hogy lehet, hogy a sáskák úgy betakarják a földet, hogy nem lehet a napot (Rá'át) látni? A fáraónak a hatalma az egyiptomi bálvány imádásból volt eredeztetve. Ha az  megbukik, a fáraó hatalma is megbukhat.  
Mindezek mellett a fáraó nem volt hajlandó elengedni a nőket és a gyerekeket. Nem tudta beismerni a nyilvánvalót, hogy Mózes istenének ereje túlmutat az ő isteneinek erején. Inkább hajlandó volt megpróbálni elviselni a sáskák csapását, minthogy beismerje az alárendeltségét.

A következő csapás ennél egyértelműbben támadta az Egyiptomi nap kultuszt. A kilencedik csapás a sötétség volt. Csak ezek után következett be az utolsó, legvéresebb csapás, az elsőszülöttek csapása, ami végül is arra kényszerítette a fáraót, hogy éjszaka közepén könyörögjön Mózesnek, hogy az összes zsidó hagyja el Egyiptomot.

Mózes viszont nemet mondott, nem hagyják el az éj leple alatt az országot. Reggel, az egyiptomiak által istenített nap fénye alatt hagyják el Egyiptomot. Ezzel mérve a tizenegyedik csapást Egyiptom bálvány imádó nap hitére.

  

Váerá: Szövegidegen részek

A hetiszakasz fordítása a zsido.com-on olvasható.

Mózes története a szemünk előtt bontakozik ki amióta elkezdtük olvasni a kivonulás könyvét a múlt héten. Ezen a héten folytatódik a már jól ismert bibliai történet, melyben szabad néppé lesznek Jákob leszármazottai. Mózes története, mint egy igazi államférfinek, egybekapcsolódik a nép történetével. 

Batnadiv Weinberg: A kapcsolat

a Bibliodraw projektből

Bár Mózes nem élte át Izrael népének rabszolgasorsát, mégis őt választja ki a Mindenható arra, hogy kivezesse népét Egyiptomból. Midjánból eljött Mózes, hogy Áron bátyjával együtt, hogy mint olvastuk múlt héten, a fáraót rávegyék a nép felszabadítására. Mint ismerjük a történetet, a fáraónak esze ágában sincs elengednie a népet és még büntetés képen meg is nehezíti a rájuk mért terhet. Mindennek a tetejében, még a nép is megdühödik Mózesre és Áronra a közbenjárásért mely ily rosszul sikerült.

Ezek után jönnek az Örökkévaló csapásai, melyek végül is ráveszik a fáraót, hogy engedje el a zsidókat. A történet, mint már írtam, ismert.

Ha elolvassuk a hetiszakaszt, amit melegen ajánlok, észreveszünk egy nagy részt a szövegben, mely elsőre sehogy se illik oda!

Történetünk szépen lépkedne állomásról állomásra, egymást követő logikus rendben, ha csak nem lenne a hatodik fejezet tizennegyedik versszakától egészen a fejezet befejezéséig egy leírás Mózes és Áron családfájáról.

Felsorolva a fejezetek témáit látható hogy az említett rész kontextusa nem nyilvánvaló: 

• Mózes visszatér Egyiptomba 
• Eredménytelen felszólítás Fáraóhoz
• Az elnyomatás növekedése
• A megváltás ígéretének megújítása
• Mózes és Áron családfája
• A tíz csapás: az első csapás, a víz vérré változik

Mózes és Áron családfája bemutatja a család generációit Lévitől, Jákob fiától egészen a történetig. 

Mit keres ez a szöveg a történetben? És miért pont itt van, ahol látszólag nincs semmi kapcsolata a történet folyamával.

Ez a rész, melyben Mózest elhelyezi a Tóra a zsidóság "családjában". Megtudjuk, ki volt az apja, az anyja, a nagyszülei és a többi. Mind visszavezethetőek az Ábrahám családjában és mind hús vér emberek. 

Olyan különleges emberek, kik különleges tetteket vittek véghez, sokszor és sok kultúrában kaptak a történelem folyamán "különleges" származást utólag. Gondoljunk csak a görög mitológiára, melynek folyamán nagy, történelmi személyek kaptak "isteni" szülőket. Ugyanígy a germán mondavilág is összemosta az isteneit a királyok származásával. Hogy egy bizonyos zsidó tanítóról már ne is beszéljünk...

Mózes szüleinek, és az ő szüleiknek a bemutatása megmutatja nekünk azt, hogy igenis, itt egy hús vér emberről van szó, még ha próféta is. Olyanról, akinek apja van és anyja van. Aki hibázik és esendő.

Mindemellett elég lett volna, ha a szüleit mutatja be a már említett Ábrahámi vonalon. De ez a szakasz bemutatja a testvéreket, az unokatestvéreket, sőt, még Lévi idősebb testvéreit és az ő családjait is. Miért van erre szükség?

Egyik oldalról igaz, hogy Mózes hús vér ember. Nem fia és nem unokája semmilyen emberen feletti lénynek. Ezzel együtt nem szabad átesni a ló túloldalára. Nem szabad azt hinnünk, hogy bármiféle jött mentből, már elnézést, lehet olyan próféta, ki a Mindenhatót látta szemtől szembe. Mózes és Áron ki voltak választva erre a feladatra, ennek érzékeltetésére mutatja be nekünk mindazokat, akik megelőzhették volna a születési sorrend miatt őket, de mégse tették.

És hogy miért pont itt hozza a Tóra ezeket a bizonyítékokat? A történet eddig nem volt sikeres Mózes és Áron szempontjából. Mózesnek menekülnie kellett mióta megszületett, először az otthonából menekítették ki még csecsemőként, majd egészen Midjánig kellett menekülnie az egyiptomiak elől. 

Ezek után már már hihetetlen, mennyire nehezen vette rá a Mindenható, hogy visszatérjen és a nép élére álljon. Ezek után is sikertelen volt az első próbálkozása a fáraónál. Ami különleges ezen a ponton az az, hogy itt változik meg a történet. Innen kezd Mózes irányítani és kezdődnek a sikerek, melyek a végül is a nép felszabadítását és a törvények elfogadását eredményezik.

Ez az a hely, ahol "felível Mózes és Áron" karrierje. Ez az a hely ahol emlékeztetni kell mindenkit, ők is hús vér emberek, őket választotta ki az Örökkévaló.

Mikec: Bűn és büntetés

A hetiszakasz fordítása a zsido.com-on olvasható.

A múlthéten olvasott események után Jákob fiai életének új fejezete egy látszólag ártatlan eseménnyel kezdődött: Kánaánban kitört az éhínség és ők, mint szófogadó fiuk, apjuk kérésére Egyiptomba mennek élelmet szerezni a családnak. A felszínesen gondolják, mi rossz történhet velünk? Odaadó gyerekeink vagyunk Jákob patriarchának. De persze belül tudják jól, még ha apjuk nem is sejti, hogy összeesküdtek József testvérül ellen és még ha végül is "csak" eladták, komoly sebet ejtettek.

Batnadiv Weinberg: Benjámint védő Jehuda

a Bibliodraw projektből

Persze az ulticél nem segíti elfeledni a múltat. Mind közül pont Egyiptom! Oda, ahova szolgának eladták kis testvérüket, mint egy vagyon tárgyat. Magukban tudták, ez az út nem lesz könnyű. Valami nem lesz rendben. És mint egy önbeteljesítő félelem, ahogy élelmet vesznek megtámadják a helyiek akik kémnek hiszik őket és ezért egyiptomi börtön mély veremébe vetik őket.

Három nappal később Simon kivételével elengedik a testvéreket. Eme rövid börtönlét azonnal eszükbe juttatja József sorsát és bűntudatunk a felszínre kerül:

"És mondták egymásnak: Bizony vétkesek vagyunk mi testvérünk miatt, mivelhogy láttuk lelke szorongását, midőn könyörgött nekünk, de mi nem hallgattunk rá; azért jött ránk ez a szorongatás." Genesis XLII 21.

Az eseménysorozat nem lehet véletlenszerű, megint hazaindulnak és megint egy testvér, Simon, aki a fő összeesküvő volt József ellen, nem tér vissza velük. És ezzel nem ér véget. A testvérek megtaláljál a pénz, mellyel az élelemért fizettek az élelmes zsákokban. Bármilyen jól is hangzik elsőre ez, ők tudták hogy előbb utóbb úgyis újra szembe kell nézniük a félelmetes egyiptomi vezetővel, akik adta nekik az élelmet. Egyiptomiak hogy fogjál ezt megérteni? Mindemellett ugyanúgy, ahogy az előtt is egy testvérrel kevesebben mentek haza, most ugyanúgy csörög a zsebükben a váratlan pénz, mint ahogy az csörgött József eladása idején. 

Jákob noszogatására a testvérek visszaindulnak Benjáminnal együtt Egyiptomba. Jehuda volt a hangadó a testvérek között, pont ugyanúgy mint amikor Józsefet adták el. 

A testvérek, most már teljes számban, visszatérnek Egyiptomba. Binjámin kiváltja Simon-t a börtönből. Mind a tizenkét testvér leül enni együtt, még ha nem nem is tudják, hogy az egyiptomi vezető akivel esznek valójában József testvérük. Ahogy azt József megálmodta, testvéri leborultak előtte, még ha nem is tudták pontosan, ki is ő. Minden jó, hisz mindenki hazatér és úgy tűnik Jákob aggodalmi nem valósuknak meg. Nem is értik, hogy egy testvért megint hátrahagynak.

A békésnek remélt visszaútjuk nem tart sokáig. József katonái megint elfogják őket hamis vádakkal, a parancsnokuk különleges serlegét ellopták. A testvérek értetlenül álltak a vádakkal szemben. Az mondták, ha tényleg náluk van a serleg, akkor aki ellopta azt ki kell végezni a többit meg eladni szolgának. Ebből a válaszból látszik, a testvérek vagy túl magabiztosak voltak, vagy lelkük mélyén érezték, hogy jár nekik a büntetés.

József elutasítja ezt a súlyos ítéletet, melyet a testvérek szabtak ki magukra és azt mondja, hogy a tettes marad szolgának, a többiek elmehetnek. Mikor a zsákok kinyílnak, a szomorú valósággal szembesülnek, hogy Benjámin zsákjában találják meg a serleget. A testvérek felajánlják, hogy mind ott maradnak szolgának, csak Benjámint engedje el József. 

Mi motiválta a testvérek eme felajánlását? A félelem, hogy megint a kistestvérük nélkül kell Apjuk szemébe nézniük? Vagy a korábbi súlyos bűnük miatt akartak bűnhődni? Pontosan tudják, hogy jár nekik a büntetés: a testvérüket akarták eltenni láb alól, végül is szolgának adták el őt és hosszú éveken keresztül hazudtak apjuknak. Mintha a Mindenható "megszervezte" volna ezt a pillanatot eme furcsa és kegyetlen egyiptomi uralkodón keresztül, mikor megbűnhődhetnek és némileg jóvátehetik bűnüket. És ennek ellenére megint visszautasítják ajánlatukat és csak Benjámin, ki ártatlan, mard ott szolgának.

"És mondta Júda: Mit mondjunk uramnak, mit szóljunk és mivel igazoljuk magunkat? Isten megtalálta szolgáid bűnét! Íme, mi rabszolgái vagyunk uramnak, mi is és az is, akinek kezében a serleg megtaláltatott. De ő mondta: Távol legyen tőlem, hogy ezt megtegyem; az, akinek kezében a serleg megtaláltatott, az legyen rabszolgám, ti pedig menjetek békében atyátokhoz." Genesis XLIV 16-17.

Benjámin elvesztése átszakítja a gátat mely mögött a testvérek bűntudata gyülemlett. A hetiszakasz úgy fejeződik be, hogy a testvérek könyörögnek, hogy az "egyiptomi" büntesse meg őket. De József nem engedi el őket ilyen könnyen. Mielőtt új lapot nyitnak a történetükben, meg kell ismerniük Józsefet igazából.

Vájesev: A száműzetés természete

A hetiszakasz fordítása olvasható a zsido.com-on.

"Vették és beledobták őt a gödörbe; a gödör pedig üres volt, nem volt benne víz." Genesis XXVIII. 24. 

Mikor a testvérek a gödörbe vetették Józsefet, akkor kezdődött a száműzetés. Nem csak József száműzetése, hanem Jákob és házának száműzetése a Izrael földjéről Egyiptomba. József gödre metaforája a zsidó nép mindegyik száműzetésének.

Batnadiv Weinberg: Józsefet a gödörbe dobják

a Bibliodraw projektből

Persze sok fajta gödör létezik. Vannak melyek tele vannak vízzel, kutak vagy források melyek életet adnak a közelben lakóknak. Persze vigyázni kell, nehogy beleessen az ember és I-ten ments belefulladjon, de ettől még ezek hasznos gödrök.

Vannak üres gödrök, melyeknek igazából nincsen semmi célja és még veszélyes is lehet, ha beleesnek. Mindemellett van egy pozitív oldaluk is: odaadással és ügyességgel meg lehet tölteni őket vízzel és így hasznossá lehet tenni őket.

És ezeken kívül van egy harmadik fajta gödör. A Talmud (Sabbat traktátus) idézi Tanhum rabbit, aki szerint József gödre ehhez a harmadik típushoz tartozott. Ebben nem volt víz, viszont voltak benne más dolgok, kígyók és skorpiók. Az ilyen gödörnek nincsen potenciális vagy valós haszna az embereknek.

Vannak, akik a száműzetést a vízzel teli gödörrel keverik össze. Igen, vannak veszélyei és vigyázni kell, hogy az ember el ne merüljön, de összességében, ahogy ők mondják, ez egy pozitív dolog. Ha a zsidók óvatosan viselkednek, hogy nehogy az antiszemitizmust szítsák viselkedésükkel, akkor kényelmesen eléldegélnek a külföldi otthonaikban.  De valójában a száműzetés valódi természete olyan, mint József gödre. Ez egy veszélyes hely, melyet a zsidók soha nem fognak összetéveszteni a saját földjükkel.

Tanhum rabbi azt írta, hogy a gödör kígyóval és skorpiókkal voltak tele. Mi a különbség eme két veszélyes állat között? A kígyó a fejével, a skorpió a farkával mar. A kígyómarás egy megtervezett, szándékos mozdulat, melyet a kígyó agya irányít. A skorpió szúrás ezzel szemben egy nem szándékos, hanem egy automatikus reakció eredménye. A skorpió ösztönösen cselekszik.

A száműzetést elkíséri mind e kettő. Vannak olyan időszakok, melyekben szándékosan és szisztematikus üldöztetésnek voltak kitéve, gondoljunk csak a volt német példára a huszadik századból. Ezek népünk sötét órái, melyek kitermelték mindemellett a hősöket is.

Ezen szándékos kígyóharapásoknál még rosszabb a nemszándékos skorpiócsípések, melyek velejáró részei a száműzetésnek. Az kulturális távolság, az asszimiláció és a kevert házasságok lassan de biztosan sebet ejtenek a zsidóság tórában lévő hitében. 

A száműzetés szenvedései egy égi parancs részei, és nem szabad összekevernünk az átmeneti állomásokat a zsidó nép igazi otthonával. Az egyetlen igazi gyógyír a kígyó és skorpió marásokra az a zsidó nép megmentése a gödörből és ez igazi otthonukba való eljutása.

Vájisláh: Jákob hite a csodákban

A hetiszakasz fordítása olvasható a zsido.com-on.

Már harmadik hete olvasunk Jákob apánkról. A múlt héten ott hagytuk abba a történetet, hogy Jákob, immár nagy családjával és gazdagon otthagyja Hárán-t és visszaindul az ígéret földjére. Ott viszont ikertestvére, Ézsau várja. Mint biztos emlékezik a tisztel olvasó, Ézsau és Jákob nem a legjobb körülmények között váltak el. Jákob kapta az elsőszülöttnek járó áldást és ezt testvére egyenlőre nem bocsájtotta meg és Jákob halálára készült.

Batnadiv Weinberg: Jákob küzdelme az angyallal

a Bibliodraw projektből

Jákob tudja, hogy vissza kell térnie arra a földre ami az övé, ezzel együtt nem kis veszélynek teszi ki magát, mert a testvére aki nagy harcos hírébe áll nem lett kiengesztelve:

"Ejöttünk testvéredhez, Ézsauhoz és ő jön is elődbe és négyszáz ember vele." Genesis XXXII 7.

Hát, kétség nem fér ahhoz, hogy a négyszáz ember nem a szívélyes üdvözlés kellékei.

Ami viszont érdekes, az Jákob reakciója:

"Erre igen félt Jákob és aggódott; elfelezte a népet, mely vele volt, a juhokat; a marhát és a tevékkel két táborra, mert mondta: Ha jön Ézsau az egyik táborra és megveri azt, akkor majd a megmaradt tábor menekülhet. " Genesis XXXII 8-9.

Hogy lehet, hogy Jákob félt? Olyannyira aggódott, hogy kettőbe szedte a tábort, így legyen az egyiküknek esélye megmenekülni?! Hol volt Jákob hite, hogy a mindenható áldása van vele?

Ismerjük el, ahhoz hogy Jákob legyőzze Ézsau-t legalább csoda kellett. Kettejük egyénisége szöges ellentétben állt egymással: míg Ézsau az erőt képviseli és az anyagi győzelmet addig Jákob a szellemet és a hitet. Ahhoz, hogy Ézsau megbocsásson úgyszintén I-teni közbenjárásnak kellett volna történnie.

Lehet, hogy ősapánk nem hitt a csodákban? 

Talmud Sabbat traktusában olvassuk: "Senkinek sem szabad veszélynek kitennie magát és azt mondania "egy csoda mentett meg!". Lehet hogy a csoda nem jön. Ha jön is, akkor ennek a személynek az érdemei csökkennek.". 

Bölcseink Jákobtól tanulták, hogy nem szabad csodákra támaszkodni. Jákob a következőket mondja imájában a fenti helyzetben:

"csekély vagyok mindama szeretetre és mindama hűségre, melyet Te műveltél szolgáddal" Genesis XXXII 11.

Bölcseink rámutatnak eme mondat kétértelműségére. Nem csak arról van szó, hogy Jákob nem tarja magát rátermettnek arra a sok jóra, amit a teremtő tett vele, hanem arról is, hogy pont a sok csoda amit kapott teszi őt "csekéllyé" mert nem saját erejéből érte el ezt a sok jót.

Miért nem jó a csodákra bíznunk magunkat? A csodákban való hit nem mutat nagyobb hitet és elhivatottságot?

Szkepticizmus egy természetes emberi tulajdonság. A csodák jó hatással voltak az emberi hitre, de mindemellett a tőlük való függőség gyengítette az emberek valóságérzékét. A történelem során a mindenható "belenyúlt" a természet törvényeibe, hogy a hitet és tudást megerősítse. Ezzel együtt ezek mindig nagyon korlátozott esetek voltak, hisz a csodák maguk nagy mennyiségben elvenné azt, ami emberré tesz minket: a szabad döntés lehetőségét! Ettől véd meg minket bizonyos értelemben a szkeptikusság.

Persze minden az I-teni teremtés része, de mikor csoda történik, mi csak "kapunk" anélkül, hogy megdolgoztunk volna érte. Amikor megdolgozunk érte, akkor amellett, hogy jó történik a szellemünk is fejlődik. Nekünk egy cselekvéssel teli életre kell törekedni, ahol mi adunk és nem (csak) kapunk.

Jákob "felhasználta" az érdemeit, mikor a mindenható megmentette Lábántól és korábban Ézsautól, de később visszanyerte szellemi nagyságát mikor megharcolt azzal a rejtélyes angyallal, akivel Ézsau-val találkozása előtti éjszaka találkozott:

"És hátramaradt Jákob egyedül; és tusakodott vele valaki a hajnal feljöttéig. Midőn ez látta, hogy nem bír vele, megérintette csípőjének forgócsontját; és kificamodott Jákob csípőjének forgócsontja, amint tusakodott vele. És mondta: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal; de ő mondta: Nem bocsátlak el, hanem ha megáldottál engem. És az mondta neki: Mi a neved? És ő mondta? Jákob. És az mondta: Ne Jákobnak mondassék többé a te neved, hanem Jiszróélnek (Izrael), mert küzdöttél Istennel, meg emberekkel és győztél." Genesis XXXII 25-29.

Vájece: Válasz a kiválasztottságra

לע"נ אבי מורי שלמה בן בנימין הלוי הירשברג

Édesapám és tanítóm, Shlomo (Péter) ben Binjámin a Lévi Hirschberg emlékére

Az emberiség két részre oszlik: zsidókra és nem zsidókra. Gondolom, hogy a legtöbb kedves olvasónak nem árulok el nagy titkot ha felfedem, hogy ez nem mindig volt igy.

Ámde mégis, az a koncepció, miszerint van az emberiségnek kiválasztott és nem kiválasztott része, még az első nemzedék idejére nyúlik vissza: Jehuda Halévi rabbi (1075–1141 Spanyolország). azt állítja "A Kazár" című könyvében, hogy már az első testvérpár között is fennállt ez a különbség. 

Míg Ábel (a kiválasztott) jámbor és I-tentisztelő egyéniség volt, Káint fűtötte az irigység tüze, ami onnan fakadt, hogy ő nem volt képes tartani az szintet  amelyet Ábel képviselt az etika terén és így a Teremtő csak az előbbinek az áldozatait fogadta el szívesen, ámde Káin oltárát nem látogatta az égi tűz. 

Így Káin ahelyett, hogy szembeszállt volna rossz ösztönével és beérte volna fivérét, inkább az egyszerűbb és gyorsabb (bár nem elegáns) megoldást választotta és megszüntette a konkurenciát. Ebben az eseményben a már fent említett jelenség mutatkozott meg először a világtörténelemben. Ábel különleges természete képessé tette rá , hogy azonosuljon a teremtés céljával és törekedjen annak erkölcsi kivitelezésével. Ez Káint, aki sokkal kevésbé volt alkalmas erre, frusztrálta, és arra késztette, hogy megoldja a saját problémáját, mármint a lelkiismeret furdalás kellemetlen élményét. Akár gyilkosság árán is.

Itt egy pillanatra szünetet tartunk, hogy megértsük jobban, mi az hogy kiválasztás. Hiszen gondoljunk bele: míg mi, halandó emberek, minden választásunkban kényszerűen mindig csak a kisebbik rosszat választjuk, mert nem hozhatjuk létre a tökéletes lehetőséget ami minden szempontból megfelel nekünk, a Teremtőnél ez nem így van. Amit Ő választani akar, azt egyszerűen megteremti, hisz Ő teremtett minden lehetőséget. (mellesleg, ha ezt mi is meg tudnánk csinálni, az sok problémát megoldana a bevásárlásnál...) Így világos, hogy a "kiválasztás" fogalma voltaképpen a teremtés egy módja.

Most már dereng nekünk, hogy a kiválasztott személyek nem a tetteikkel érdemelték ki, hogy bevegyék őket a "válogatottba", hanem úgy lettek megalkotva, hogy ezen szerepüket a történelemben méltóan tudják betölteni. Mi nem azért vagyunk  zsidók, mert a Tóra tanulmányozása  és annak parancsainak betartása azzá tesz minket, hanem pont fordítva. Azért kaptuk a Tórát és Izrael országát, mert Mi, és csakis Mi felelhetünk meg erre a rendeltetésre.

Visszatérünk Ábelhez.

Az első gyilkosság óta sok víz folyt le a Jordánon de a jelenség továbbra is kísér minket tovább. Sém örökölte Ábelt és továbbvitte a kiválasztottságot. Ám véssük jól az eszünkbe: a kiválasztottság apáról fiúra száll és mindig csak egy utód lesz kiválasztott, míg a többiek nem azok. Jehuda Halévi rabbi ezt a két állapotot a gyümölcs magvához és héjához hasonlítja. A mag képviseli a gyümölcs lényegi részét, míg a héj azt csak körülveszi és nincs önálló célja. Természetesen nem képzeljük azt, hogy a héjra nincs szükség, de mégis, a mag köré épül az egész gyümölcs, és nem fordítva.

A história folytatódott és eljöttek az özönvíz napjai. A jelen nemzedékben Noé volt a "mag" és világos, hogy ezért is ő élte túl a katasztrófát (mondhatnánk, hogy I-ten "meghámozta" az emberiséget), utána pedig S;m lett az örökös. Így adták tovább a stafétabotot egészen Ábrahám atyánkig, akiből elképesztő erővel tört ki a kiválasztottság jelleme, mondhatnánk, új csúcsot állított fel: bölcseink elbeszélése szerint az Ő korában már nem volt senki, aki monoteista volt, már csak a a bálványoknak borultak le az emberek, és mégis, Ábrahám még gyermekkén önmagában felismerte I-ten egyedi uralmát. 

Őt persze Izsák folytatta, míg Jismael héjként lett kezelve és amikor Izsák jogos uralmára tört, arra lett kényszerítve, hogy elhagyja a családot.  Izsák utódjai között nem kisebb vetekedés volt: Jákob és Ézsau már magzatként egymást kergették, de csak sok évvel ezután lett a viadalom eldöntve, amikor Jákob megszerezte bátyjától az elsőszülöttséget egy tál lencsefőzelék ellenében. Mikor ősatyánk megkaparintotta az elsőszülöttnek címzett áldásokat is, már menekülnie kellett fivére elől, aki szerette volna kisöccsét inkább a lajtorjának legfelsőbb fokán látni (az egekben, ha valaki nem értette...). 

Röviden összefoglalva, aki félre lett téve, sosem komálta a kiválasztott felet, irigy volt rá és igyekezett megkérdőjelezni annak jogosultságát. Ahelyett, hogy elfoglalta volna saját posztját és azzal törődött volna, hogyan töltse be a neki szánt szerepet, inkább fúrta a felebarátját.

Ám heti-szakaszunkban megváltozik a felállás: Jákob atyánk a kiválasztott nép fejévé válik. Utódai közt nincsenek többé "mag" és "héj", mostantól minden gyermek kiválasztott, így kezd kibontakozni a történelem forradalmi jövevénye, a szent nép: Izrael.

Miden zsidót foglalkoztat az a kérdés, miért van antiszemitizmus. Igaz, hogy minden kérdésre kérdéssel felelünk és van még néhány kissé bosszantó tulajdonságunk, de ezért még nem kell minket kiirtani, igaz? Vannak rosszabb emberek is...

Amit eddig elmeséltünk, pontosan megmagyarázza a zsidógyűlölet forrását: az irigység. Káin, Jismael és Ézsau – mindnyájan ennek a gyűlöletnek a képviselői. Tudják, hogy van kiválasztott nép és nem tudják elviselni, hogy az nem ők. És ha ez így van, akkor pusztuljon a testvér, csak ne zavarjon. Népünk jelenléte e világon emlékezteti a többieket, hogy igyekezniük kell az erkölcs szabályainak betartására, I-ten tiszteletére és mások javát keresni. Ez persze sokaknak nincs ínyére, könnyebb az életet lelkiismeret furdalás nélkül leélni. Van megoldás – váljunk meg lelkiismeretünktől.

Ezen az optimista felhanggal...  na nem, ez nem a sztori vége. Eljön majd az idő, amikor... de inkább fejezzük ki Jesájáhu (Ézsaiás) próféta szavaival (Ézsaiás 2.) :

Ézsaiásnak, Ámósz fiának beszéde, amelyet látott Júda és Jeruzsálem felől.

Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden népek;

És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób I-tenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Cionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde;

Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul.

Hájéj Szárá: Izsák kötődése

Miután Sára elhunyt és Ábrahám megvette a hebroni Makpéla barlangot, hogy legyen hol eltemetni őt, a család a jővőjéről gondoskodó családfő figyelme az örökösére terelődött. Izsák ekkor még "szabad préda", eladósorban volt.

Marc Chagall

Ábrahám viszont nem fogad el akárkit menyének. Mint ő mondja, nem lehet kánaánita az ara. De ami ennél is furcsább, hogy nem Izsákot küldi el hanem saját szolgáját, Eliézert küldi, hogy hozzon feleséget fiának Haranból, ahonnan ők is jönnek. Tisztára mint egy modern nemzetközi házasság közvetítő...

Ami azonnal szembetűnik, az az hogy Ábrahám nem akarja, hogy Izsák elhagyja, ha még csak egy rövid időre is Kánaán földjét. Ábrahám nem engedi el Izsákot oda, ahol ő maga született és engedi, hogy egy közvetítő szerezzen feleséget a fiának. Ábrahám kitartása ehhez a feltételhez, mármint hogy Izsák nem hagyhatja el a földet, nagyon erős.

Ha belegondolunk, a már említett ragaszkodás, könnyen megérthető Ábrahám oldaláról. Ábrahám, az ősapa, akivel a szövetség megköttetett és akinek ez a föld meg lett ígérve, nem akarja hogy az örököse elhagyja azt akár csak egy rövid időre is. Épp hogy csak megvette az első darab földet Kánaánban és máris megszüntetni az folytonos tulajdonosi jelenlétet nem szerencsés.

De nem írhatjuk ezt a konok ellenállást Ábrahám személyes indítékainak számlájára. A következő hetiszakaszban olvassuk, hogy mikor éhínség tört ki Kánaán földjén az Örökkévaló kifejezetten megtiltotta Izsáknak, hogy elhagyja az országot és Egyiptomba menjen mint ahogy azt apja tette és amit fia, Jákob fog tenni. Ezek szerint lehet, hogy már ekkor is Ábrahám az Örökkévaló parancsára nem engedte Izsákot külföldre. Akkor mi volt az, ami miatt Izsáknak otthon kellett maradnia?

A megoldásra akkor derül fény, mikor Eliézer visszatér Rebekával Háránból és találkoznak Izsákkal. 

Izsák nem apja sátránál várta az arát, mint ahogy gondolnánk. Utközben találkoznak, mert Izsák éppen visszatért egy helyről, minek neve "Láháj-Rói kútja". Hol is olvastunk erről a helyről? Igen, mikor Ábrahám elküldte Hágárt és Ismaélt, a fiát, akkor ezen a helyen találozott Hágár az angyallal aki megjövendölte, hogy Ismaél nagy nép lesz. Hágár azóta is itt élt. 

Mit keresett ott Izsák? Rási szerint Izsák jószívűségét mutatja, hogy azért volt ott hogy újra felmelegítse a kapcsolatot Hágár és az apja között, mert aggódott hogy apja egyedül maradt Sára halála után.

Nem ez az egyetlen békítő gesztusa Izsáknak. Mikor Ábrahám elhuny, azt olvassuk, hogy két fia, Izsák és Ismaél együtt gyászolnak:

"És eltemtték őt Izsák és Ismáel, az ő fiai a Máchpéla barlangjába, Efrón, Cóchár fiának, a chittinek mezejébe, amely Mámré előtt van" Genesis XXV. 9.

A két testvér együtt van, de Ismaél előreengedte öcssét, Izsákot. Izsák egyénisége kirajzolódik ezekből a történetekből és láthatjuk, hogy egy olyan emberrel állunk szembe akinek fontos a család és az emberek, olyan aki ki tudja békíteni a legkomolyabb sérelmeket. 

A tóra szövegezéséből azt tanuljuk, hogy Ismaél megbánta tetteit és elismerte, hogy Sára volt Ábrahám igaz felesége és így Izsák az örökös, aki örökké kötődik a földhöz!