Mikec: Bűn és büntetés

A hetiszakasz fordítása a zsido.com-on olvasható.

A múlthéten olvasott események után Jákob fiai életének új fejezete egy látszólag ártatlan eseménnyel kezdődött: Kánaánban kitört az éhínség és ők, mint szófogadó fiuk, apjuk kérésére Egyiptomba mennek élelmet szerezni a családnak. A felszínesen gondolják, mi rossz történhet velünk? Odaadó gyerekeink vagyunk Jákob patriarchának. De persze belül tudják jól, még ha apjuk nem is sejti, hogy összeesküdtek József testvérül ellen és még ha végül is "csak" eladták, komoly sebet ejtettek.

Batnadiv Weinberg: Benjámint védő Jehuda

a Bibliodraw projektből

Persze az ulticél nem segíti elfeledni a múltat. Mind közül pont Egyiptom! Oda, ahova szolgának eladták kis testvérüket, mint egy vagyon tárgyat. Magukban tudták, ez az út nem lesz könnyű. Valami nem lesz rendben. És mint egy önbeteljesítő félelem, ahogy élelmet vesznek megtámadják a helyiek akik kémnek hiszik őket és ezért egyiptomi börtön mély veremébe vetik őket.

Három nappal később Simon kivételével elengedik a testvéreket. Eme rövid börtönlét azonnal eszükbe juttatja József sorsát és bűntudatunk a felszínre kerül:

"És mondták egymásnak: Bizony vétkesek vagyunk mi testvérünk miatt, mivelhogy láttuk lelke szorongását, midőn könyörgött nekünk, de mi nem hallgattunk rá; azért jött ránk ez a szorongatás." Genesis XLII 21.

Az eseménysorozat nem lehet véletlenszerű, megint hazaindulnak és megint egy testvér, Simon, aki a fő összeesküvő volt József ellen, nem tér vissza velük. És ezzel nem ér véget. A testvérek megtaláljál a pénz, mellyel az élelemért fizettek az élelmes zsákokban. Bármilyen jól is hangzik elsőre ez, ők tudták hogy előbb utóbb úgyis újra szembe kell nézniük a félelmetes egyiptomi vezetővel, akik adta nekik az élelmet. Egyiptomiak hogy fogjál ezt megérteni? Mindemellett ugyanúgy, ahogy az előtt is egy testvérrel kevesebben mentek haza, most ugyanúgy csörög a zsebükben a váratlan pénz, mint ahogy az csörgött József eladása idején. 

Jákob noszogatására a testvérek visszaindulnak Benjáminnal együtt Egyiptomba. Jehuda volt a hangadó a testvérek között, pont ugyanúgy mint amikor Józsefet adták el. 

A testvérek, most már teljes számban, visszatérnek Egyiptomba. Binjámin kiváltja Simon-t a börtönből. Mind a tizenkét testvér leül enni együtt, még ha nem nem is tudják, hogy az egyiptomi vezető akivel esznek valójában József testvérük. Ahogy azt József megálmodta, testvéri leborultak előtte, még ha nem is tudták pontosan, ki is ő. Minden jó, hisz mindenki hazatér és úgy tűnik Jákob aggodalmi nem valósuknak meg. Nem is értik, hogy egy testvért megint hátrahagynak.

A békésnek remélt visszaútjuk nem tart sokáig. József katonái megint elfogják őket hamis vádakkal, a parancsnokuk különleges serlegét ellopták. A testvérek értetlenül álltak a vádakkal szemben. Az mondták, ha tényleg náluk van a serleg, akkor aki ellopta azt ki kell végezni a többit meg eladni szolgának. Ebből a válaszból látszik, a testvérek vagy túl magabiztosak voltak, vagy lelkük mélyén érezték, hogy jár nekik a büntetés.

József elutasítja ezt a súlyos ítéletet, melyet a testvérek szabtak ki magukra és azt mondja, hogy a tettes marad szolgának, a többiek elmehetnek. Mikor a zsákok kinyílnak, a szomorú valósággal szembesülnek, hogy Benjámin zsákjában találják meg a serleget. A testvérek felajánlják, hogy mind ott maradnak szolgának, csak Benjámint engedje el József. 

Mi motiválta a testvérek eme felajánlását? A félelem, hogy megint a kistestvérük nélkül kell Apjuk szemébe nézniük? Vagy a korábbi súlyos bűnük miatt akartak bűnhődni? Pontosan tudják, hogy jár nekik a büntetés: a testvérüket akarták eltenni láb alól, végül is szolgának adták el őt és hosszú éveken keresztül hazudtak apjuknak. Mintha a Mindenható "megszervezte" volna ezt a pillanatot eme furcsa és kegyetlen egyiptomi uralkodón keresztül, mikor megbűnhődhetnek és némileg jóvátehetik bűnüket. És ennek ellenére megint visszautasítják ajánlatukat és csak Benjámin, ki ártatlan, mard ott szolgának.

"És mondta Júda: Mit mondjunk uramnak, mit szóljunk és mivel igazoljuk magunkat? Isten megtalálta szolgáid bűnét! Íme, mi rabszolgái vagyunk uramnak, mi is és az is, akinek kezében a serleg megtaláltatott. De ő mondta: Távol legyen tőlem, hogy ezt megtegyem; az, akinek kezében a serleg megtaláltatott, az legyen rabszolgám, ti pedig menjetek békében atyátokhoz." Genesis XLIV 16-17.

Benjámin elvesztése átszakítja a gátat mely mögött a testvérek bűntudata gyülemlett. A hetiszakasz úgy fejeződik be, hogy a testvérek könyörögnek, hogy az "egyiptomi" büntesse meg őket. De József nem engedi el őket ilyen könnyen. Mielőtt új lapot nyitnak a történetükben, meg kell ismerniük Józsefet igazából.

Vájesev: A száműzetés természete

A hetiszakasz fordítása olvasható a zsido.com-on.

"Vették és beledobták őt a gödörbe; a gödör pedig üres volt, nem volt benne víz." Genesis XXVIII. 24. 

Mikor a testvérek a gödörbe vetették Józsefet, akkor kezdődött a száműzetés. Nem csak József száműzetése, hanem Jákob és házának száműzetése a Izrael földjéről Egyiptomba. József gödre metaforája a zsidó nép mindegyik száműzetésének.

Batnadiv Weinberg: Józsefet a gödörbe dobják

a Bibliodraw projektből

Persze sok fajta gödör létezik. Vannak melyek tele vannak vízzel, kutak vagy források melyek életet adnak a közelben lakóknak. Persze vigyázni kell, nehogy beleessen az ember és I-ten ments belefulladjon, de ettől még ezek hasznos gödrök.

Vannak üres gödrök, melyeknek igazából nincsen semmi célja és még veszélyes is lehet, ha beleesnek. Mindemellett van egy pozitív oldaluk is: odaadással és ügyességgel meg lehet tölteni őket vízzel és így hasznossá lehet tenni őket.

És ezeken kívül van egy harmadik fajta gödör. A Talmud (Sabbat traktátus) idézi Tanhum rabbit, aki szerint József gödre ehhez a harmadik típushoz tartozott. Ebben nem volt víz, viszont voltak benne más dolgok, kígyók és skorpiók. Az ilyen gödörnek nincsen potenciális vagy valós haszna az embereknek.

Vannak, akik a száműzetést a vízzel teli gödörrel keverik össze. Igen, vannak veszélyei és vigyázni kell, hogy az ember el ne merüljön, de összességében, ahogy ők mondják, ez egy pozitív dolog. Ha a zsidók óvatosan viselkednek, hogy nehogy az antiszemitizmust szítsák viselkedésükkel, akkor kényelmesen eléldegélnek a külföldi otthonaikban.  De valójában a száműzetés valódi természete olyan, mint József gödre. Ez egy veszélyes hely, melyet a zsidók soha nem fognak összetéveszteni a saját földjükkel.

Tanhum rabbi azt írta, hogy a gödör kígyóval és skorpiókkal voltak tele. Mi a különbség eme két veszélyes állat között? A kígyó a fejével, a skorpió a farkával mar. A kígyómarás egy megtervezett, szándékos mozdulat, melyet a kígyó agya irányít. A skorpió szúrás ezzel szemben egy nem szándékos, hanem egy automatikus reakció eredménye. A skorpió ösztönösen cselekszik.

A száműzetést elkíséri mind e kettő. Vannak olyan időszakok, melyekben szándékosan és szisztematikus üldöztetésnek voltak kitéve, gondoljunk csak a volt német példára a huszadik századból. Ezek népünk sötét órái, melyek kitermelték mindemellett a hősöket is.

Ezen szándékos kígyóharapásoknál még rosszabb a nemszándékos skorpiócsípések, melyek velejáró részei a száműzetésnek. Az kulturális távolság, az asszimiláció és a kevert házasságok lassan de biztosan sebet ejtenek a zsidóság tórában lévő hitében. 

A száműzetés szenvedései egy égi parancs részei, és nem szabad összekevernünk az átmeneti állomásokat a zsidó nép igazi otthonával. Az egyetlen igazi gyógyír a kígyó és skorpió marásokra az a zsidó nép megmentése a gödörből és ez igazi otthonukba való eljutása.

Vájisláh: Jákob hite a csodákban

A hetiszakasz fordítása olvasható a zsido.com-on.

Már harmadik hete olvasunk Jákob apánkról. A múlt héten ott hagytuk abba a történetet, hogy Jákob, immár nagy családjával és gazdagon otthagyja Hárán-t és visszaindul az ígéret földjére. Ott viszont ikertestvére, Ézsau várja. Mint biztos emlékezik a tisztel olvasó, Ézsau és Jákob nem a legjobb körülmények között váltak el. Jákob kapta az elsőszülöttnek járó áldást és ezt testvére egyenlőre nem bocsájtotta meg és Jákob halálára készült.

Batnadiv Weinberg: Jákob küzdelme az angyallal

a Bibliodraw projektből

Jákob tudja, hogy vissza kell térnie arra a földre ami az övé, ezzel együtt nem kis veszélynek teszi ki magát, mert a testvére aki nagy harcos hírébe áll nem lett kiengesztelve:

"Ejöttünk testvéredhez, Ézsauhoz és ő jön is elődbe és négyszáz ember vele." Genesis XXXII 7.

Hát, kétség nem fér ahhoz, hogy a négyszáz ember nem a szívélyes üdvözlés kellékei.

Ami viszont érdekes, az Jákob reakciója:

"Erre igen félt Jákob és aggódott; elfelezte a népet, mely vele volt, a juhokat; a marhát és a tevékkel két táborra, mert mondta: Ha jön Ézsau az egyik táborra és megveri azt, akkor majd a megmaradt tábor menekülhet. " Genesis XXXII 8-9.

Hogy lehet, hogy Jákob félt? Olyannyira aggódott, hogy kettőbe szedte a tábort, így legyen az egyiküknek esélye megmenekülni?! Hol volt Jákob hite, hogy a mindenható áldása van vele?

Ismerjük el, ahhoz hogy Jákob legyőzze Ézsau-t legalább csoda kellett. Kettejük egyénisége szöges ellentétben állt egymással: míg Ézsau az erőt képviseli és az anyagi győzelmet addig Jákob a szellemet és a hitet. Ahhoz, hogy Ézsau megbocsásson úgyszintén I-teni közbenjárásnak kellett volna történnie.

Lehet, hogy ősapánk nem hitt a csodákban? 

Talmud Sabbat traktusában olvassuk: "Senkinek sem szabad veszélynek kitennie magát és azt mondania "egy csoda mentett meg!". Lehet hogy a csoda nem jön. Ha jön is, akkor ennek a személynek az érdemei csökkennek.". 

Bölcseink Jákobtól tanulták, hogy nem szabad csodákra támaszkodni. Jákob a következőket mondja imájában a fenti helyzetben:

"csekély vagyok mindama szeretetre és mindama hűségre, melyet Te műveltél szolgáddal" Genesis XXXII 11.

Bölcseink rámutatnak eme mondat kétértelműségére. Nem csak arról van szó, hogy Jákob nem tarja magát rátermettnek arra a sok jóra, amit a teremtő tett vele, hanem arról is, hogy pont a sok csoda amit kapott teszi őt "csekéllyé" mert nem saját erejéből érte el ezt a sok jót.

Miért nem jó a csodákra bíznunk magunkat? A csodákban való hit nem mutat nagyobb hitet és elhivatottságot?

Szkepticizmus egy természetes emberi tulajdonság. A csodák jó hatással voltak az emberi hitre, de mindemellett a tőlük való függőség gyengítette az emberek valóságérzékét. A történelem során a mindenható "belenyúlt" a természet törvényeibe, hogy a hitet és tudást megerősítse. Ezzel együtt ezek mindig nagyon korlátozott esetek voltak, hisz a csodák maguk nagy mennyiségben elvenné azt, ami emberré tesz minket: a szabad döntés lehetőségét! Ettől véd meg minket bizonyos értelemben a szkeptikusság.

Persze minden az I-teni teremtés része, de mikor csoda történik, mi csak "kapunk" anélkül, hogy megdolgoztunk volna érte. Amikor megdolgozunk érte, akkor amellett, hogy jó történik a szellemünk is fejlődik. Nekünk egy cselekvéssel teli életre kell törekedni, ahol mi adunk és nem (csak) kapunk.

Jákob "felhasználta" az érdemeit, mikor a mindenható megmentette Lábántól és korábban Ézsautól, de később visszanyerte szellemi nagyságát mikor megharcolt azzal a rejtélyes angyallal, akivel Ézsau-val találkozása előtti éjszaka találkozott:

"És hátramaradt Jákob egyedül; és tusakodott vele valaki a hajnal feljöttéig. Midőn ez látta, hogy nem bír vele, megérintette csípőjének forgócsontját; és kificamodott Jákob csípőjének forgócsontja, amint tusakodott vele. És mondta: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal; de ő mondta: Nem bocsátlak el, hanem ha megáldottál engem. És az mondta neki: Mi a neved? És ő mondta? Jákob. És az mondta: Ne Jákobnak mondassék többé a te neved, hanem Jiszróélnek (Izrael), mert küzdöttél Istennel, meg emberekkel és győztél." Genesis XXXII 25-29.

Vájece: Válasz a kiválasztottságra

לע"נ אבי מורי שלמה בן בנימין הלוי הירשברג

Édesapám és tanítóm, Shlomo (Péter) ben Binjámin a Lévi Hirschberg emlékére

Az emberiség két részre oszlik: zsidókra és nem zsidókra. Gondolom, hogy a legtöbb kedves olvasónak nem árulok el nagy titkot ha felfedem, hogy ez nem mindig volt igy.

Ámde mégis, az a koncepció, miszerint van az emberiségnek kiválasztott és nem kiválasztott része, még az első nemzedék idejére nyúlik vissza: Jehuda Halévi rabbi (1075–1141 Spanyolország). azt állítja "A Kazár" című könyvében, hogy már az első testvérpár között is fennállt ez a különbség. 

Míg Ábel (a kiválasztott) jámbor és I-tentisztelő egyéniség volt, Káint fűtötte az irigység tüze, ami onnan fakadt, hogy ő nem volt képes tartani az szintet  amelyet Ábel képviselt az etika terén és így a Teremtő csak az előbbinek az áldozatait fogadta el szívesen, ámde Káin oltárát nem látogatta az égi tűz. 

Így Káin ahelyett, hogy szembeszállt volna rossz ösztönével és beérte volna fivérét, inkább az egyszerűbb és gyorsabb (bár nem elegáns) megoldást választotta és megszüntette a konkurenciát. Ebben az eseményben a már fent említett jelenség mutatkozott meg először a világtörténelemben. Ábel különleges természete képessé tette rá , hogy azonosuljon a teremtés céljával és törekedjen annak erkölcsi kivitelezésével. Ez Káint, aki sokkal kevésbé volt alkalmas erre, frusztrálta, és arra késztette, hogy megoldja a saját problémáját, mármint a lelkiismeret furdalás kellemetlen élményét. Akár gyilkosság árán is.

Itt egy pillanatra szünetet tartunk, hogy megértsük jobban, mi az hogy kiválasztás. Hiszen gondoljunk bele: míg mi, halandó emberek, minden választásunkban kényszerűen mindig csak a kisebbik rosszat választjuk, mert nem hozhatjuk létre a tökéletes lehetőséget ami minden szempontból megfelel nekünk, a Teremtőnél ez nem így van. Amit Ő választani akar, azt egyszerűen megteremti, hisz Ő teremtett minden lehetőséget. (mellesleg, ha ezt mi is meg tudnánk csinálni, az sok problémát megoldana a bevásárlásnál...) Így világos, hogy a "kiválasztás" fogalma voltaképpen a teremtés egy módja.

Most már dereng nekünk, hogy a kiválasztott személyek nem a tetteikkel érdemelték ki, hogy bevegyék őket a "válogatottba", hanem úgy lettek megalkotva, hogy ezen szerepüket a történelemben méltóan tudják betölteni. Mi nem azért vagyunk  zsidók, mert a Tóra tanulmányozása  és annak parancsainak betartása azzá tesz minket, hanem pont fordítva. Azért kaptuk a Tórát és Izrael országát, mert Mi, és csakis Mi felelhetünk meg erre a rendeltetésre.

Visszatérünk Ábelhez.

Az első gyilkosság óta sok víz folyt le a Jordánon de a jelenség továbbra is kísér minket tovább. Sém örökölte Ábelt és továbbvitte a kiválasztottságot. Ám véssük jól az eszünkbe: a kiválasztottság apáról fiúra száll és mindig csak egy utód lesz kiválasztott, míg a többiek nem azok. Jehuda Halévi rabbi ezt a két állapotot a gyümölcs magvához és héjához hasonlítja. A mag képviseli a gyümölcs lényegi részét, míg a héj azt csak körülveszi és nincs önálló célja. Természetesen nem képzeljük azt, hogy a héjra nincs szükség, de mégis, a mag köré épül az egész gyümölcs, és nem fordítva.

A história folytatódott és eljöttek az özönvíz napjai. A jelen nemzedékben Noé volt a "mag" és világos, hogy ezért is ő élte túl a katasztrófát (mondhatnánk, hogy I-ten "meghámozta" az emberiséget), utána pedig S;m lett az örökös. Így adták tovább a stafétabotot egészen Ábrahám atyánkig, akiből elképesztő erővel tört ki a kiválasztottság jelleme, mondhatnánk, új csúcsot állított fel: bölcseink elbeszélése szerint az Ő korában már nem volt senki, aki monoteista volt, már csak a a bálványoknak borultak le az emberek, és mégis, Ábrahám még gyermekkén önmagában felismerte I-ten egyedi uralmát. 

Őt persze Izsák folytatta, míg Jismael héjként lett kezelve és amikor Izsák jogos uralmára tört, arra lett kényszerítve, hogy elhagyja a családot.  Izsák utódjai között nem kisebb vetekedés volt: Jákob és Ézsau már magzatként egymást kergették, de csak sok évvel ezután lett a viadalom eldöntve, amikor Jákob megszerezte bátyjától az elsőszülöttséget egy tál lencsefőzelék ellenében. Mikor ősatyánk megkaparintotta az elsőszülöttnek címzett áldásokat is, már menekülnie kellett fivére elől, aki szerette volna kisöccsét inkább a lajtorjának legfelsőbb fokán látni (az egekben, ha valaki nem értette...). 

Röviden összefoglalva, aki félre lett téve, sosem komálta a kiválasztott felet, irigy volt rá és igyekezett megkérdőjelezni annak jogosultságát. Ahelyett, hogy elfoglalta volna saját posztját és azzal törődött volna, hogyan töltse be a neki szánt szerepet, inkább fúrta a felebarátját.

Ám heti-szakaszunkban megváltozik a felállás: Jákob atyánk a kiválasztott nép fejévé válik. Utódai közt nincsenek többé "mag" és "héj", mostantól minden gyermek kiválasztott, így kezd kibontakozni a történelem forradalmi jövevénye, a szent nép: Izrael.

Miden zsidót foglalkoztat az a kérdés, miért van antiszemitizmus. Igaz, hogy minden kérdésre kérdéssel felelünk és van még néhány kissé bosszantó tulajdonságunk, de ezért még nem kell minket kiirtani, igaz? Vannak rosszabb emberek is...

Amit eddig elmeséltünk, pontosan megmagyarázza a zsidógyűlölet forrását: az irigység. Káin, Jismael és Ézsau – mindnyájan ennek a gyűlöletnek a képviselői. Tudják, hogy van kiválasztott nép és nem tudják elviselni, hogy az nem ők. És ha ez így van, akkor pusztuljon a testvér, csak ne zavarjon. Népünk jelenléte e világon emlékezteti a többieket, hogy igyekezniük kell az erkölcs szabályainak betartására, I-ten tiszteletére és mások javát keresni. Ez persze sokaknak nincs ínyére, könnyebb az életet lelkiismeret furdalás nélkül leélni. Van megoldás – váljunk meg lelkiismeretünktől.

Ezen az optimista felhanggal...  na nem, ez nem a sztori vége. Eljön majd az idő, amikor... de inkább fejezzük ki Jesájáhu (Ézsaiás) próféta szavaival (Ézsaiás 2.) :

Ézsaiásnak, Ámósz fiának beszéde, amelyet látott Júda és Jeruzsálem felől.

Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden népek;

És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób I-tenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Cionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde;

Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul.

Hájéj Szárá: Izsák kötődése

Miután Sára elhunyt és Ábrahám megvette a hebroni Makpéla barlangot, hogy legyen hol eltemetni őt, a család a jővőjéről gondoskodó családfő figyelme az örökösére terelődött. Izsák ekkor még "szabad préda", eladósorban volt.

Marc Chagall

Ábrahám viszont nem fogad el akárkit menyének. Mint ő mondja, nem lehet kánaánita az ara. De ami ennél is furcsább, hogy nem Izsákot küldi el hanem saját szolgáját, Eliézert küldi, hogy hozzon feleséget fiának Haranból, ahonnan ők is jönnek. Tisztára mint egy modern nemzetközi házasság közvetítő...

Ami azonnal szembetűnik, az az hogy Ábrahám nem akarja, hogy Izsák elhagyja, ha még csak egy rövid időre is Kánaán földjét. Ábrahám nem engedi el Izsákot oda, ahol ő maga született és engedi, hogy egy közvetítő szerezzen feleséget a fiának. Ábrahám kitartása ehhez a feltételhez, mármint hogy Izsák nem hagyhatja el a földet, nagyon erős.

Ha belegondolunk, a már említett ragaszkodás, könnyen megérthető Ábrahám oldaláról. Ábrahám, az ősapa, akivel a szövetség megköttetett és akinek ez a föld meg lett ígérve, nem akarja hogy az örököse elhagyja azt akár csak egy rövid időre is. Épp hogy csak megvette az első darab földet Kánaánban és máris megszüntetni az folytonos tulajdonosi jelenlétet nem szerencsés.

De nem írhatjuk ezt a konok ellenállást Ábrahám személyes indítékainak számlájára. A következő hetiszakaszban olvassuk, hogy mikor éhínség tört ki Kánaán földjén az Örökkévaló kifejezetten megtiltotta Izsáknak, hogy elhagyja az országot és Egyiptomba menjen mint ahogy azt apja tette és amit fia, Jákob fog tenni. Ezek szerint lehet, hogy már ekkor is Ábrahám az Örökkévaló parancsára nem engedte Izsákot külföldre. Akkor mi volt az, ami miatt Izsáknak otthon kellett maradnia?

A megoldásra akkor derül fény, mikor Eliézer visszatér Rebekával Háránból és találkoznak Izsákkal. 

Izsák nem apja sátránál várta az arát, mint ahogy gondolnánk. Utközben találkoznak, mert Izsák éppen visszatért egy helyről, minek neve "Láháj-Rói kútja". Hol is olvastunk erről a helyről? Igen, mikor Ábrahám elküldte Hágárt és Ismaélt, a fiát, akkor ezen a helyen találozott Hágár az angyallal aki megjövendölte, hogy Ismaél nagy nép lesz. Hágár azóta is itt élt. 

Mit keresett ott Izsák? Rási szerint Izsák jószívűségét mutatja, hogy azért volt ott hogy újra felmelegítse a kapcsolatot Hágár és az apja között, mert aggódott hogy apja egyedül maradt Sára halála után.

Nem ez az egyetlen békítő gesztusa Izsáknak. Mikor Ábrahám elhuny, azt olvassuk, hogy két fia, Izsák és Ismaél együtt gyászolnak:

"És eltemtték őt Izsák és Ismáel, az ő fiai a Máchpéla barlangjába, Efrón, Cóchár fiának, a chittinek mezejébe, amely Mámré előtt van" Genesis XXV. 9.

A két testvér együtt van, de Ismaél előreengedte öcssét, Izsákot. Izsák egyénisége kirajzolódik ezekből a történetekből és láthatjuk, hogy egy olyan emberrel állunk szembe akinek fontos a család és az emberek, olyan aki ki tudja békíteni a legkomolyabb sérelmeket. 

A tóra szövegezéséből azt tanuljuk, hogy Ismaél megbánta tetteit és elismerte, hogy Sára volt Ábrahám igaz felesége és így Izsák az örökös, aki örökké kötődik a földhöz! 

Vájerá: Tégy a jót a jövevénnyel és légy áldott

A hetiszakasz fordítása olvasható a zsido.com-on.

Mint már erről többször írtam ezen a fórumon, a teremtés könyve tele van szimbolizmussal. Ősapáink történetei meg olyan helyekre visz el és olyan helyzeteket mutat be, melyek történelmünkben sokszor újra előfordultak. Mindemellett ősapáink jó tulajdonságai, bár bennünk is megvannak remélhetőleg többé, mint kevésbé, példa lehet mindannyiunknak.

Jan Victors: Ábrahám búcsúja Lót családjától 

Heti szakaszunk, vájerá, bemutatja a jót, azt aki úgy tűnik hogy jó akarna lenni talán, a rosszat és hogy mi a fizetsége mindhármuknak.

Ábrahám ősapánk a jótetteiről híres. A hagyomány a három ősapa közül őt a "heszed" (חסד), magyarul jótékony, kegyes, kedves, jótevő tulajdonságával azonosítja. Ábrahám sátra híres volt vendég és szélesebb értelemben véve ember szeretetéről.

A múlt héten olvastunk Ábrahám késői megmetéléséről. Ábrahám kilencvenkilenc évesen lett megparancsolva, hogy metélje körül magát és háza népét. Képzeljük el, még éppen csak lábadozik hetiszakaszunk elején, mikor is olvassuk, hogy egy meleg napon kinn ül sátra előtt. Miért ül sátra előtt ilyen helyzetben, kérdezik bölcseink? Válaszuk szerint mert várta, hogy hátha arra jár valaki akit megvendégelhet. És tényleg, ekkor jön három küldött: 

"midőn látta, eléjük futott ... Uram, ha ugyan kegyet találtam szemeidben, nem menj tova kérlek szolgádtól ... s hadd vegyek egy darab kenyeret, hogy erősítsétek a sziveteket" Genesis XVIII 3.-5.

Itt ül Ábrahám, lábadozik, most kötötte meg a szövetségét az Örökkévalóval mely kiemeli a többi őt és házát a többi halandó közül. És ennek ellenére rohan három ismeretlenhez, csak hogy megvendégelhesse őket! Ennek megfelelően a jutalom: a három küldött meghozza a próféciát, hogy Sára fiút fog szülni, Izsákot, aki tovább viszi majd Ábrahám örökségét.

A három ember, kik a próféciát hozták az Örökkévaló küldöttei voltak, magyarul angyalok. Az említett három angyalon kívül még megjelenik két másik küldött. Ők viszont nem Ábrahámhoz jönnek, hanem Szodomába. Ő rajtuk keresztül ismerjük meg a másik két vendéglátónkat a hetiszakaszban: Lótot és Szodoma lakóit.

Szodoma lakóira nem érdemes sok szót vesztegetni. Igen egysíkúan fogadják az idegeneket. Napjaink szavajárását használva, meg akarják lincselni a jövevényeket. Szodoma lakói szintén elnyerik "jogos" jussukat. 

A város lakóival együtt megsemmisül, annak ellenére, hogy Ábrahám könyörög a megmentésükért.

Megismertük a jót, Ábrahámot, és a rosszat, Szodoma lakóit.

És mi van Lóttal?

Ő már egy sokkal nehezebben értelmezhető szereplő. Mit tudunk róla? Sára és Ábrahám unokaöccse, aki Ábrahám sátrában nőtt fel. Ismerte és elismerte azt a minden jót mit Ábrahám képvisel ebben a világban. 

Ő szintén a nap közepén jövevényeket várt Szodoma város kapujában, ugyanúgy mint Ábrahám. A jövevényeket ugyanúgy beinvitálta mint Ábrahám. Mégis, az egészben van valami nagyon hamis. Miért invitálta be a városba a jövevényeket, mikor tudhatta, hogy ezzel veszélybe sodorja őket és saját házát? Mikor a jövevények visszautasították Lótot, ő tovább unszolta őket mint aki nem is a másiknak akar segíteni, hanem saját magának akarja bebizonyítani, hogy másoknak segít. Lót kelletlenségét és ellentmondó viselkedését bizonyítja az saját invitálásának módja:

"És mondta: Íme, kérlek, uraim! térjetek csak be szolgátok házába, háljatok meg, mossátok meg lábaitokat és reggel fölkeltek és mentek utatokra." Genesis XIX 2.

Egyik oldalról hívogató, másik oldalról meg elutasító "reggel menjetek el".

Mikor a város lakói megjelennek Lót háza előtt és követelik, hogy adja ki a jövevényeket, Lót szintén ellentmondásosan cselekszik. Egyik oldalról meg akarja védeni a vendégeit a tömegtől, másik oldalról viszont saját lányait hajlandó feláldozni a vendégekért, akiket ő maga hozott be a városba és házába.

"Íme, kérlek, van nekem két leányom, akik még nem ismertek férfit, hadd vezessem ki őket hozzátok és tegyetek velük, amint jónak tetszik szemeitekben; csak ezen férfiaknak ne tegyetek semmit, mivelhogy már jöttek födelem árnyékába." Genesis XIX 8.

Hogy áldozhatja fel saját lányait a saját hibája miatt? Egyáltalán, miért élt Lót egy olyan helyen ahol ennyi bűn és gonosz lakozik?

Rav Ari Kahn írja, hogy Lót mindig is kettősségben élt. Nem tudott Ábrahám és családjával élni, mert annak ellenére, hogy tudta, hogy mi a jó ő erre nem volt képes teljes szívéből és teljesen önzetlenül. Sokkal jobban érezte magát amikor az éhínség alatt Ábrahámmal és a családdal a bűnös Egyiptomban húzták meg magukat, mert ott egy olyan közeg vette körül melyhez képest ő saját magát jónak látta. Ezért is volt az, hogy nem tudott Ábrahám és házával megmaradni mikor visszatértek Kánaánba. Ezért volt, hogy Szodomába költözött, hogy jónak tessen a helyi lakosok között. Hogy eljátszhassa, ha még hamisan és akadozva is, Ábrahám szerepét Szodoma díszletei között. Szodoma lakói is pontosan értették ezt, ezt láthatjuk abból amit mondanak Lótnak mikor ő próbálja a vendégeket mentegetni:

"És mondták: Ez az egy idejött, hogy itt tartózkodjék és már bíráskodni akar!" Genesis XIX 9.

Lótot és családját megmentik az angyalok, de Lót nem kerül vissza Ábrahám házába. Lót megmenekül, de saját lányai leitatják és összefekszenek vele. Sorsa ugyanolyan felemás, mint a tettei voltak.

Lót példája is mutatja, hogy nem elég jónak lenni egy bűnös társadalomban. Nem lehet az elefántcsont torony tetején jókat cselekedni. Aki nem dolgozik azon, hogy megváltoztassa a rosszat maga körül nem tesz eleget.

Adja az Örökkévaló, hogy teljes szívvel tudjuk fogadni a jövevényeket és jót tudjunk cselekedni másokkal hogy egy szebb világot teremtünk magunknak és utódainknak!

Leh Lehá: Járj elől!

Mikor Ábrahám kilencven kilenc éves volt a Mindenható megjelent előtte és átadta a körülmetélés parancsolatát mondván:

"Én vagyok az Isten, a Mindenható, járj előttem és légy feddhetetlen; hogy adjam szövetségem közöttem és közötted" (Genesis XVII. 1.)

Hogyan reagált Ábrahám? Mindenképpen valami magasztos válaszra gondolnánk, hisz micsoda különleges ember volt ő, az első ősapa?! Mi lehetne nagyobb beteljesülése az eddig megtett életútnak mint a körülmetéléssel megpecsételt szövetség ember és teremtője között?

Ezzel szemben a Talmud (Nedarim 32) azt írja, hogy mikor Ábrahám meghallotta a parancsolatot amit I-ten adott neki "járj előttem és légy feddhetetlen" az egész testében elkezdett reszketni. Gondolhatnánk, hogy a szövetséggel járó fájdalom miatt, de nem helyénvaló válasz. Ábrahám össze volt zavarodva, hogy hátha valami helytelent tett. A felszólítás a "feddhetetlenségről" vonatkozhatott volna valami cselekvésbeli hiányosságra vagy helytelen viselkedésre.

De Ábrahám megnyugodott, mikor a Mindenható elkezdte mondani a körülmetélés parancsolatát. A várakozással szembe, miért nyugodott meg Ábrahám amikor megértette, hogy a mondanivaló a körülmetélésre vonatkozott?

Mikor Ábrahám szembesült a parancsolattal "légy feddhetetlen" akkor attól félt hogy hiányzik a szellemi elkötelezettségéből valami ahhoz hogy az Örökkévalót szolgálni tudja megfelelően. Ez egy olyan hiányosság, ami miatt egy olyan bölcs mint Ábrahám mindenképpen felelős. 

De amikor Ábrahám meghallotta, hogy amiről szó van az a körülmetélés akkor megnyugodott. A körülmetélés célja, hogy tökéletesítse a test és a lélek közti kapcsolatot. Egy olyan átvitt szférához tartozik, mely túlmutat az emberi felelősségen. A parancsolat célja nem az volt, hogy Ábrahám hozzon helyre valamilyen személyiséghibát, hanem sokkal inkább hogy megpecsételje a különleges szövetséget amellyel magasabb szintre juthat a világ befogadásában és megértésében. 

Ábrahám nem csak képes végrehajtani amit a teremtője parancsol, hanem képes maga megtalálni a helyes utat. Ez nyilvánvalóan egy másik szellemi színvonal, mikor már magunk tudjuk meghozni a helyes döntést a nélkül hogy megmondanák nekünk mit kell tennünk.

Ezzel az ajándékkal Ábrahám tényleg képes "járni előtte", képes megtalálni a saját helyes útját és haladni egyedül.


Kívánok mindenkinek békés és boldog szombatot!

Noah: Egyél, husikám!

Hetiszakaszunk egyik nem különösebben feltűnő fejezetében a következőképpen szól I-ten Noéhoz és utódaihoz az özönviz után: "I-ten megáldotta Noét fiaival együtt, és így szólt hozzájuk: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, és töltsétek be a földet.
A föld minden állata, az ég minden madara, a föld minden csúszómászója és a tenger minden hala féljen és rettegjen tőletek: a kezetekbe adom őket.
Minden, ami él és mozog, szolgáljon nektek eledelül, mindent nektek adok, mint a zöld növényt.
Csak élő állatot vérével együtt nem ehettek."

Innen világos számunkra, hogy miután az emberiségnek előzetesen meg lett tiltva az állati eredetű hús fogyasztása még az Édenkertben, most forradalmi változás következett be és az égi vezetés megengedte, hogy az ember a húsevést élvezze. Ez történelmi fordulópont, bárhogy is tekintjük, nem lehet lebecsülni a fontosságát.

Ezzel kapcsolatban több kérdés merül föl: vajon ez jó e vagy elkerülhetetlen rossz? És mi ennek a jelentése a mi számunkra napjainkban, vajon a zsidóság jó szemmel látja azt, hogy leszúrjuk a Riska tehenet azért, hogy gyarló módon elkobozzuk tőle szerveit hogy Sábeszkor feltálaljuk?
Az evés központi jelentőségű tevékenység a zsidóságban. Figyeljük meg: Ádám és Éva nem kapott más parancsot azon kivül, hogy egyenek a Kert minden fájának gyümölcseiből, az evéssel kellett hogy kifejezzék tehát hitüket egész életük során. טז וַיְצַו יְהוָה אֱלֹהִים, עַל-הָאָדָם לֵאמֹר:  מִכֹּל עֵץ-הַגָּן, אָכֹל תֹּאכֵל.
"Megparancsolta Örökkévaló I-ten az embernek mondván: a Kert minden fájáról egyél"

Az evés lényege az, hogy az ember magához vesz egy nála alacsonyabb rendű teremtményt (gyümölcsöt vagy állatot) és azt az elfogyasztás által teste, sőt, a lelke részévé teszi. Ezáltal az adott teremtmény egy magasabb szintű teremtménnyé válik és ez felemeli őt, sőt, vele egész teremtés rendjét. Ez a folyamat - alacsonyabb szinten ugyan – akkor is lezajlik amikor állatok növényeket esznek.
Az első embernek, Ádámnak és Évának nem lett megengedve az állat húsának fogyasztása, miután az egy bizonyos kegyetlenséggel társul az állat levágása miatt. Ámde ez csak az ő idilli világukban volt helyes. Az utánuk következő nemzedékek, ahogy azt látjuk is a hetiszakaszunkban, már elpusztitották magukban az emberi erkölcs alapjait és már egymás ellen is kegyetlenséggel fordultak. A lopás, a vérontás vagy a más feleségével való parázálkodás tulajdonképpen nem más, mint a sérült ember megevése, hiszen eltulajdonitjuk tőle azon javait, amiért ő az élete egy részét odaadta. Tehát elvesszük tőle életét hogy azt a saját javainkká tegyük. Ezt a helyetet sajnos a vizözön sem javitotta már ki. Itt több évezredre van szükség, hogy jóvátegyük az erkölcsi válságot.

És innen vissza a húsevéshez. A húseves egy bizonsági szelepként szolgál minket: ha azt követelnénk az emberiségtől, hogy még a csirkén és a bárányon is könyörüljenek meg miközben az emberek mostani hajlama elkerülhetetlenül az, hogy egymást egyék meg, tulajdonképpen eltorzitanánk az erkölcsi rendet. Az embereket esszük, a bárányokat megkiméljük. Ez természetesen borzasztó lenne, hiszen a rejtett üzenet e mögött az lenne, hogy a bégető bárány fontosabb, mint mi. Igy aztán nem maradna más, mint hogy véglegesen kiirtsuk egymást, hiszen életünk annyit sem ér, mint a barmoké.
Vagy mondjuk kicsit másképpen: meg kell engedni az embernek, hogy kicsit kegyetlen legyen az állatokkal és ezzel megakadályozzuk azt, hogy végtelen kegyetlenséggel bánjon felebarátaival.
Szomorú?

Na, azért nem annyira. Ez csak ideiglenes. A jövőben vissza fogjuk nyerni eredeti erkölcsi szintünket és megint vegetáriánusok leszünk, ehhez nem fér kétség. Aki szereti a steak-et, ne aggódjon, két okból sem. Az egyik az, hogy akkor már nem lesz kedve hozzá, miután nem akarja majd kioltani Riska életét, hogy egy cafat húshoz jusson mint egy ragadozó állat. A másik pedig az, hogy van olyan húsevés is, ami nem az erkölcsi romlás következménye, hanem pont forditva, az ideális evés: az áldozatok hozása a Szentélyben.

De erről majd máskor.

Beresit: a sötétségből a világosságba

Mint e blog régi olvasói tudják, a tórai idézetek magyar fordítását az IMIT Bibliából másolom ide. Ez a létező fordítások közül a legautentikusabb a judaizmus szemszögéből. Ezzel együtt ez a bejegyzés egy olyan idézettel nyílik ami némi magyarázatra szorul.

"Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld pedig puszta és üres volt és sötétség volt a mélység szine fölött..." (Genesis I 1.)

Stefan Kuhn: Fractal Genesis 2

Az eredeti szöveg a "tohu va'bohu" kifejezést használja, amit magyarul "puszta és üres"-nek lett fordítva. Talán ez meglepi a kedves olvasót, de a "tohuvabohu" kifejezést meg lehet találni a Magyar Értelmező Szótárban. A benne leírtak szerint ennek a kifejezésnek a jelentése: zürzavar, felfordulás. Eredetként persze a szent szöveget jelöli meg és eredeti jelentésként pedig a "alaktalan, formátlant" jelöli meg.

Bár nem szokásom Tóra magyarázatokhoz a Magyar Értelmező Szótárt használni, de ez a magyarázat már sokkal közelebb van ahhoz amit Rási írt erről a különleges kifejezésről, ami egyébkén sehol máshol nem fordul elő a Tórában és a Tanahban úgy általában. 

Rási azt írja, hogy a "tohu" jelentése "elképedtek" és a "bohu" pedig "mi benne". Tehát a kifejezés egy olyan állapotra mutat rá, amelyet nem lehet meghatározni, formátlan. Semmiképpen sem jó állapot annak ellenére, hogy ez is az I-teni teremtés része (lásd az idézet első felét). Hisszük hogy a világ jónak és jóra lett teremtve, de hogy lehet hogy történelmünk és sajnos még napjaink is tele vannak szörnyű dolgokkal? Hogy lehet, hogy már a teremtés elejéről hiányzik a jó?

A teremtés harmadik napján olvassuk hogy:
"Akkor mondta Isten: Sarjasszon a föld sarjat, maghozó füvet, gyümölcsfát, gyümölcstermőt a maga neme szerint, a melyben az ő magva benne van, a földön! És úgy lett. És előhozott a föld sarjat, maghozó füvet a maga neme szerint és fát, gyümölcstermőt, a melyben az ő magva benne van, a maga neme szerint. És látta Isten, hogy jó." (Genesis I 11-12.)

Gyümölcsfa példája különös. Az örökkévaló megparancsolta hogy legyen gyümölcsfa mely gyümölcsöt terem, ennek ellenére a földön megjelent "csak" fa, mely gyümölcsöt terem. A midrás azt írja, hogy a gyümölcsfa jelentése a parancsolatban olyan fa volt melynek magának is gyümölcs íze van. Ha valaki megnyalt volna például egy almafát annak alma íze lett volna. Mit mutat ez nekünk? Mi értelme van annak, hogy a fának a teremés íze van?

Rav Kook szerint az említett midrás a természetünk egyik alapvető hibájára mutat rá. A teremtésben és a történelem folyásában nem vagyunk képesek folyamatában értékelni a világot. Ez jelen van a saját életünkben is mert sokszor jelentéktelen de rossz események beárnyékolják az összességében jó dolgokat. Gondoljunk a szülőre, aki haragszik a gyerekére mert az esetleg rendetlen ezzel szemben a gyerek jó szívű és szeretetre méltó. Érdemes-e bánkódni apróságokért amikor a végeredmény jó?

A fa mely gyümölcsöt képes növeszteni ugyanúgy jó mint a gyümölcs, mert benne van a lehetőség a jó teremtésére. Ez igaz a földre, mely még alaktalan volt. Első gondolatra rávághatnánk, hogy a teremtés nem kezdődött jól, de mégis az "alaktalan, formátlan' állapotban benne volt a jó ami utána következett.

Ugyanígy történelmünkben és napjainkban lévő rossz dolgok is végülis magukban hordozzák a javulás lehetőségét és nekünk kötelességünk, hogy a teremtésben elrejtett lehetőséget megragadva jobbá tegyük a világot!

Vájechi: Testvérekkel és testvérek nélkül

Kicsit megkésve teszem közzé Vájechi hetiszakasszal foglalkozó bejegyzést, melyet a múlt héten olvastunk. Ezért elnézést kérek azoktól, akik erre korábban számítottak. Ez egyébként az első vendég bejegyzés. Tehát..

Elérkeztünk Mózes első könyvének, a Beresitnek a végére. Ez jó ok arra, hogy elgondolkozzunk róla  vajon miért van szükség rá, hogy a Tóra fel legyen osztva öt különálló könyvre? Hiszen egy könyvben is leírhatná a Tóra mindazt, amit akar. 

A felelet kézenfekvő: minden könyvnek megvan a saját témája, lényege abban a láncban, ami a világ teremtésétől Izrael népének a honfoglalásáig tart. Itt nem fogjuk felsorolni az összes témát, csak az aktuális könyvvel fogunk foglalkozni.

Ha röviden akarnám kifejezni a Beresit lényegét, akkor azt mondanám, hogy ez az egyének könyve. Megfigyelhetjük, hogy a szereplői mindazoknak a történeteknek amelyekkel találkozunk, mindig olyan személyek, akiket később mint népeket fogjuk viszontlátni.  Noé három fia: Sem, Hám és Jáfet a világ népeinek az eredete. Lót – Moáb és Amon ősatyja, Ismáel – az araboké,  Ézsau – az edomiták pátriárkája. És persze Ábrahám, Izsák és Jákob – a mienk. A Tóra többi könyveiben már nem találunk olyan eseményeket  amelyek nem Izrael népével foglalkoznak, illetve olyan személyiségeket, akik nem a zsidó nemzet küldöttei (mint Mózes) vagy velük kerülnek kapcsolatba (például Bileám vagy Jitró). Röviden:  eddig az apákról volt szó, mostantól kezdve pedig a fiuk és és az ő leszármazottjaikról fog szólni a történet – és ők a lényeg.

Vizsgálhatjuk a Beresit könyv történeteit egy további  érdekes aspektusból: a testvéri viszonyok. Minden testvéri viszony rosszul végződik  Káin megöli Ábelt, Hám azzal lett megátkozva  hogy testvéreit szolgálja az eljövendő nemzedékekben is. Ismáel el lett kergetve Ábrahám házából, mert Izsák uralmára tört, Ézsau helyett Jákob kapta meg az elsőszülöttnek járó áldást és ez a tett örök gyűlöletet szült közöttük. Ez a folyamat egyértelmű és zavaros egyszerre. Önkéntelenül is feltesszük a kérdést: vajon miért nem boldogultak egymással a testvérek?

Elérkeztünk három héttel ezelőtt József és testvéreinek történetéhez, és bizony ez a kapcsolat sem alakult jól igazan: "És gyűlölték őt testvérei…" Egészen odáig fajul az elején a dolog, hogy József fivérei meg akarjak ölni a kisebb testvérüket.  Eddig úgy néz ki, hogy az események úgy folytatódnak, ahogy elvárhatnánk az eddigiek alapján és ismét családi szakításnak leszünk tanúi. Ez ugyan be is következik, de amint látunk az az, hogy a testvérek újból kiengesztelődnek és a család egyesülve kezdi az új történelmet. Miért pont ők ? 

A Teremtő célja az, hogy az emberiséget egy kiválasztott nép irányítsa a hit fele. Ezert a Világ kezdete óta következetesen kiválaszt egy testvért a többi közül, aki szinten folytatja és továbbadja majd ezt a különleges feladatot az egyik fiának – de csak egynek! Ez a dinasztia arra van kijelölve  hogy végül is közösségi formában, nemzetként  mutassa az utat a világ népeinek. Ez a nemzet természetesen nem más mint Mi. 

Ezert Jákob fiai között mar nincs többé kiválasztott. Ebben a családban mar mindenki kiválasztott mert  befejeződött a kiválasztási folyamat. Ámbár a leendő törzsek ősatyáinak számára ez meg nem volt egyértelmű és látván hogy József furcsa módon viselkedik velük kistestvérként a vezetési pozícióra tör (emlékezzünk az álmokra), arra gyanakodtak, hogy ő nem a kiválasztott emberek közé tartozik és ezért minél hamarabb el kell távolítani őt a családból.

Az utóbbi három hét folyamán feszülten követtük figyelemmel a fivérek történetét, melynek az volt a célja  hogy a testvérek (és mi) felfogjuk, hogy Izrael fiai közt mar nincs senki akit el kell utasítani a családból.  József  annak ellenére, hogy az ő tehetsége az élet világi – anyagi részéhez fűződik és nem a Tóra szentségéhez (ezert is lett rabszolgából király Egyiptomban), ez a képesség is nélkülözhetetlen népünkben. Józsefről sem lehet "lemondani". Ezért ez az egyetlen történet a Beresit könyvében  amelynek jó a vége  a család újra egyesül és végre világra jön az új teremtmény amiről és amiért az egész szent Tóra megíródott: Izrael népe.

Vájigás: Az első száműzetés

A kedves olvasó biztos ismeri azt az érzést, amikor találkozik egy eddig ismeretlen emberrel és egy idő után azt gondolja magában: de hisz ezt a "pónemet" ismerem! Nekem ez az érzés sokszor jelentkezik Mózes első könyvének olvasása közben. És ez nem is véletlen, a teremtés könyvének szereplői valóságos embertípusokat mutat be nekünk. Olyan embertípusokat melyekkel a történelem későbbi fejezeteiben vagy akár még ma is találkozhatunk. Ez igaz nem csak az egyéniségekre, hanem az élethelyzetekre melyeket ősapáink megéltek.

Hetiszakaszunkban olvashatunk az zsidó nép legeslegelső száműzetéséről. Persze, nem kell senkinek sem mondanom, hogy ez a száműzetés nem az utolsó is egyben a történelmünkben. Ez a száműzetés akkor kezdődött, mikor Jákob és fiai elhagyták az ígéret földjét és letelepedtek Egyiptomban addig, míg az éhínség el nem múlik. Mikor Jákobot kérdezi a fáraó, hogy mennyi idős Jákob azt feleli:

"életem éveinek napjai száz harmincz év, kevesek és szomorúak voltak életemnek napjai... " (Genesis XLVII. 10.)

Mivel érdemelte ki Jákob a száműzetést egy ilyen élet alkonyán?

Hogy ezt megértsük, meg kell vizsgálnunk hogy mi a száműzetés célja? A zsidó nép több időt töltött el exodus-ban történelme során mint saját földjén. Miért volt szükséges, hogy keresztül menjünk ezeken a nehéz próbákon? A midrás írja, hogy a zsidó nép különösen megfelel a szétszóratásra. A "száműzetés gyerekeinek" hívják őket, mivel már a ősapák is hontalanul vándoroltak és találtak mindenfelé menedéket. Olyanok, kiket a helyi uralkodók kényükre-kedvükre sanyargathattak.

A száműzetésnek két célja van. Egyik az, hogy Izráel népe azért teremtetett, hogy szolgálja a mindenhatót. Ennek a nemzetnek tiszta szívvel kell szeretnie Istenét, melyet nem homályosítanak el materialisztikus célok. Érthető, hogy az emberek hajlamosak anyagiasabbak lenni, mikor tulajdonjoghoz juthatnak és így saját földel rendelkeznek. Ahhoz, hogy a zsidó nép elérhesse a valós szellemi potenciálját, az Örökkévaló úgy irányította a történelmet, hogy anyagias sikerek elkerüljék őket hosszú időkön át.

A másik cél az volt, hogy szolgáljuk az egyistenhit és a magasabb erkölcsi és szellemi színvonal elterjedését. Amennyiben a nép megmaradt volna saját földjén, nem hathatott volna ugyanúgy a világ fejlődésére. Bölcseink írták "A szent szétszórta Izráelt, hogy betérők csatlakozzanak hozzá". Vagy ahogy a tóra írja a kivonulás könyvében:

"És megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Örökkévaló, midőn kinyújtom kezemet Egyiptomra és kivezetem  Izráel fiait közülötök" (Exodus VII. 5.)

Lényeges különbség az említett két cél között a szétszóratás feltételei. Amenyiben a cél az anyagi célok elkerülése hosszú időn keresztül, hogy a népet felkészítse a mindenható minden e földi anyagiasság nélküli szolgálatára, akkor ebben a száműzetésben a népet el kell hogy kerülje a jólét és tekintély. De a másik oldalról, ha a száműzetés célja az, hogy a jelenlétünkkel hassunk a népek fejlődésére, akkor az megbecsülés és a tisztelet nem mond ellent a célnak. Ellenkezőleg, ilyen állapot még segít is előmozdítani a célokat.

Jákob olyan magas szellemi szinten volt, hogy semmi anyagiasság ezen a világon nem tudta volna megingatni az ő tiszta hitét. Az odaadása olyan nagy volt, hogy Rási szerint mikor 22 év után újra találkozott a halottnak hitt fiával, képes volt megszakítani a találkozás örömét átmenetileg, hogy elmondja a Smá imát. Biztos, hogy Jákob esetében a két eshetőség közül az utóbbiról van szó. Jákob leszármazottjai esetében viszont szükség volt a száműzetés lealacsonyító aspektusára, hogy megtisztuljanak és távol tartsa őket az egyiptomi tárgyias életfelfogástól. Jákob ezzel szemben tiszteletben élt Egyiptom földjén, mint a fáraó első emberének apja.

Mikec: a testvérek fénye

A múlt héten kezdtük olvasni József történetét és ezen a héten folytatjuk. A két hetiszakasz szorosan összefüggnek egymással, de ez nem szokatlan. Ha visszatekintünk az ősapák történeteire, láthatjuk hogy azokat párban lévő hetiszakaszokban olvastuk. Ábrahám: Leh Lehá és Vájerá. Izsák: Hájéj Szárá. és Toldot. Jákob: Vájece és Vájislách. Ezek mellett nagy általánosságba el lehet mondani tulajdonképpen, hogy innen, és pontosabban az előző hetiszakasztól (Vájesev) Mózes első könyvének végéig "József a főszereplő". Ma mégsem vele fogunk foglalkozni...

József és testvérei története közismert. Sok neves művész fantáziáját mozgatta meg ez a történet Thomas Mann-tól Handel-en át Steven Spielberg-ig (sic). Tudjuk, hogy a testvérek nem szívlelhették Józsefet, verembe vetették őt és elkerült rabszolgának Egyiptomba. Ott némi hűvös kitérő után a fáraó első embere lett. Megmentette Egyiptomot az éhezéstől és mikor a testvérek Egyiptomba mentek élelmet venni, József megleckéztette őket úgy, hogy nem is fedte fel magát előttük mint az elvesztett testvér. Megmondta József a testvéreknek, nem ad nekik élelmet ha csak nem viszik el hozzá a legkisebb testvérüket is. A testvérek visszatértek Jákobhoz, de az éhínség veszélyeztette a létüket, de ennek ellenére Jákob nem merte elengedni Benjámint nehogy baja essék úgy mint Józsefnek korábban. Ekkor lépett Jehúda a színre és mondott két dolgot, ami engem megfogott:

"És szólt hozzá Jehúda mondván: Intve intett bennünket a férfiu mondván: ne lássátok szinemet, ha csak nincs testvéretek veletek. Ha akarod elküldeni testvérünket velünk, lemegyünk és veszünk neked eleséget; ha pedig nem küldöd, nem megyünk le" (Genesis XLIII. 3-5.)

Röviden szólva Jehúda, hogy megmentse a családot, szembesítette apját a ténnyel, hogy az egyetlen lehetőségük az, hogy elvigyék magukkal Benjámint. Ezek után azt mondja apjának, Jákobnak:

"Küldjed a fiút velem, hogy fölkeljünk és elmenjünk, hogy éljünk és meg ne haljunk, mi is, te is, gyermekeink is. Én kezeskedem érte, kezemből követelheted; ha nem hoztam őt el neked és odaállítottam eléd, akkor vétkeztem ellened minden időre" (Genesis XLIII. 3-5.)

Jehúda nagyon felelősen és bölcsen viselkedett. Megesküdött apjának, hogy visszahozza neki Benjámint mert ezzel tudta őt meggyőzni, hogy engedje el velük őt, hogy megmenthessék magukat az éhínségtől. Ami megfogott az az, hogy Jehúda egyénisége gyökeresen megváltozott. Emlékezzünk csak egy pillanatra vissza, mit mondott testvéreinek az előző hetiszakaszban, mikor meg akarták ölni Józsefet.

"Mi haszna, hogy megöljük testvérünket és befödjük vérét? Jertek, adjuk el az ismaelitáknak" (Genesis XXXVII. 26-27.)

Ez ugyanaz a Jehúda?? Hasznot akar húzni az öccséből akinek éppen a halálát tervezték? Ez a viselkedés cinikus, pénzéhes, hidegvérű és egoista. Meg még sok minden más is. De semmi képen sem felel meg annak a képnek amiről feljebb írtam. Mi történt Jehúdával ami megváltoztatta?

Mint már említettem, a Vájesev szakasztól folyamatosan József áll a történet központjában. Kivéve egyetlen egy rövid fejezetet. Ez a fejezetecske eleinte semmihez nem köthető, magába hordoz egy történetet, melynek jelentősége elsőre nem nyilvánvaló, mégis annyira elüt a József történettől, hogy már adja magát. Eme fejezetnek, mely a 38-ik Mózes első könyvében, a két főszereplője Jehúda és Támár.

Jehúda megházasodik és születik három fia. Ér, Jehúda elsőszülöttje elveszi Támárt feleségül. De az Örökkévaló szemébe rossz volt Ér és megölte őt. Ekkor Ónánnak, második fiának adta Jehúda Támárt a szokás szerint, de ő is rosszat tett és az Örökkévaló őt is megölte. Persze, mint ahogy már fent írtam, Jehúda még inkább volt egoista és számító, mint bölcs. Ennek megfelelően nem is feltételezte, hogy a baj a fiaiban volt. A harmadik fiához már nem is adta hozzá Támárt, mert hogy azt gondolta, hogy Támár tehet a fiai haláláról és meg akarta menteni a legkisebbet. Támárt meg szégyenszemre elküldte. Ezek után, mikor Jehúda megözvegyül, Támár álruhában elcsábítja apósát és teherbe esik. Mikor Jehúda megtudja, hogy a menye vétkezett, ki akarja végeztetni őt bűnéért. De ekkor Támár szembesíti Jehúdát azzal, hogy ő az akivel vétkezett. Ekkor Jehúda megérti, hogy bűnt követett el Támár ellen akkor amikor megtagadta a legkisebb fiút tőle és megbánja tettét.

A midrás azt írja, hogy ebben a fejezetben született meg a messiás fénye! Hogy lehet, hogy egy ilyen bűnös kapcsolatot leíró fejezetre mondják a bölcsek, hogy megszületett a megváltó fénye?

Erre van egy kézenfekvő és tényszerű válasz. Támár és Jehúda kapcsolatából születik Pérecz, akitől Dávid király származik. Tudjuk, hogy a judaizmus szerint a messiás Dávid király leszármazottja lesz. Ily módon magyarázható, hogy innen születik a megváltó. De mi a fény?

Ami ebben a fejezetben figyelemreméltó a bűnös viselkedéssel szemben az az, hogy az egész tórában a teremtés óta itt olvashatjuk azt először, hogy valaki elismerte a bűnét és megbánást tanúsított. Jehúda, aki pénzért képes lett volna eladni a tulajdon öccsét, képes arra, hogy szembe forduljon magával és megértse, hogy amit tett az rossz volt. Nemhogy megbocsájt Támárnak, de még igazat is ad neki és elismeri saját tetteinek hibáit és ő az első a tórában aki ezt megteszi. Ezt hívja a judaizmus "tsuvá"-nak, azaz megtérésnek. Ez az, ami megváltoztatta őt és tette őt azzá, aki a későbbi József történetben lett.

A messiás fénye, ami megszületett az az, hogy képesek vagyunk megváltozni. Hogy képesek vagyunk belátni saját hibás tetteinket és jóvátesszük őket. A judaizmus szerint mindannyiunkban megvan a rosszra való hajlam (jécer hárá), de meg van bennünk a lehetőség, hogy legyőzzük ezt a hajlamot. A judaizmus messiása nem szűzen fogantatik és szent már születésekor, hanem egy ilyen kapcsolat leszármazottja, de képes megjavítani és jóvátenni a világot. 

Mint ahogy bölcseink mondták, az Örökkévaló törött eszközöket javít meg.

u.i.: egyszer hallottam egy ehhez a gondolathoz kapcsolódó történetet. Ismert, hogy vannak anti-cionista vallási irányzatok, melyek azt mondják hogy nem lehet hogy a messianisztikus kort egy olyan zsidó állam hozza el melyet nem hívő (szombatot nem tartó és stb.) zsidók építettek fel. Ezek közé tartozik a szatmári haszidizmus. Sajnos már nem emlékszem ki, de egy rabbi pont ezzel a fejezettel érvelt a szatmári rebbének írt levelében a zsidó állam mellett, mondván, ha a messiás ilyen "tökéletlen" helyzetből származik, akkor a zsidó állam megszületésénél se muszáj, hogy minden tökéletes legyen.