Mikor Ábrahám kilencven kilenc éves volt a Mindenható megjelent előtte és átadta a körülmetélés parancsolatát mondván:
"Én vagyok az Isten, a Mindenható, járj előttem és légy feddhetetlen; hogy adjam szövetségem közöttem és közötted" (Genesis XVII. 1.)
Hogyan reagált Ábrahám? Mindenképpen valami magasztos válaszra gondolnánk, hisz micsoda különleges ember volt ő, az első ősapa?! Mi lehetne nagyobb beteljesülése az eddig megtett életútnak mint a körülmetéléssel megpecsételt szövetség ember és teremtője között?
Ezzel szemben a Talmud (Nedarim 32) azt írja, hogy mikor Ábrahám meghallotta a parancsolatot amit I-ten adott neki "járj előttem és légy feddhetetlen" az egész testében elkezdett reszketni. Gondolhatnánk, hogy a szövetséggel járó fájdalom miatt, de nem helyénvaló válasz. Ábrahám össze volt zavarodva, hogy hátha valami helytelent tett. A felszólítás a "feddhetetlenségről" vonatkozhatott volna valami cselekvésbeli hiányosságra vagy helytelen viselkedésre.
De Ábrahám megnyugodott, mikor a Mindenható elkezdte mondani a körülmetélés parancsolatát. A várakozással szembe, miért nyugodott meg Ábrahám amikor megértette, hogy a mondanivaló a körülmetélésre vonatkozott?
Mikor Ábrahám szembesült a parancsolattal "légy feddhetetlen" akkor attól félt hogy hiányzik a szellemi elkötelezettségéből valami ahhoz hogy az Örökkévalót szolgálni tudja megfelelően. Ez egy olyan hiányosság, ami miatt egy olyan bölcs mint Ábrahám mindenképpen felelős.
De amikor Ábrahám meghallotta, hogy amiről szó van az a körülmetélés akkor megnyugodott. A körülmetélés célja, hogy tökéletesítse a test és a lélek közti kapcsolatot. Egy olyan átvitt szférához tartozik, mely túlmutat az emberi felelősségen. A parancsolat célja nem az volt, hogy Ábrahám hozzon helyre valamilyen személyiséghibát, hanem sokkal inkább hogy megpecsételje a különleges szövetséget amellyel magasabb szintre juthat a világ befogadásában és megértésében.
Ábrahám nem csak képes végrehajtani amit a teremtője parancsol, hanem képes maga megtalálni a helyes utat. Ez nyilvánvalóan egy másik szellemi színvonal, mikor már magunk tudjuk meghozni a helyes döntést a nélkül hogy megmondanák nekünk mit kell tennünk.
Ezzel az ajándékkal Ábrahám tényleg képes "járni előtte", képes megtalálni a saját helyes útját és haladni egyedül.
Kívánok mindenkinek békés és boldog szombatot!
A múlt héten már részben említettem a következő mondatot.
"Midőn Ábrám kilenczvenkilencz éves volt, megjelent az Örökkévaló Ábrámnak és mondta neki: Én vagyok Isten, a Mindenható, járj előttem és légy feddhetetlen" (Genesis XVII. 1.)
Ezzel a mondattal kezdődik a fejezet, melyben az Örökkévaló szövetséget köt Ábrahámmal. Ebből a mondatból tudjuk, hogy Ábrám ekkor már kilencvenkilenc éves volt, mondhatni túl volt egy teljes életen. Mégis, felszólítja őt a mindenható: "járj előttem és légy feddhetetlen". Mondhatta volna ilyen előrehaladott korban, hogy ő már elérte a szellemi és lelki teljességet. Ennek ellenére szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy még csak most kezdődik el a szellemi kiteljesedése.
Mondhatnánk, az ember aki erkölcsi és emberi szempontból megtette az életben ami elvárható volt az beteljesítette a judaizmus ideálját. Ilyen értelemben, a judaizmus ideálja egy és ugyanaz az általános emberiességgel. És mégis itt olvashatjuk, hogy Ábrahám kilencvenkilenc évesen jutott el arra a szintre amikor is meg lett neki parancsolva, hogy metélje körül magát, ami a az Örökkévaló szövetségének jele és a judaizmus alapja.
A heti szakasz elején olvashatjuk, hogy Ábrahám a mindenható szavára elhagyja Cháránt és elindul Kanaán földére.
"És teszlek téged nagy néppé és megáldalak s nagygyá teszem nevedet; és légy áldássá" (Genesis XII. 3.)
Miért nem kötetett meg a szövetség itt már az út elején? Az nem mondható, hogy Ábrahám nem emelkedett volna ki az emberiségből, hisz megkapta a mindenható áldását.
Az, hogy Ábrahám leélt kilencvenkilenc évet, melyben megteremtette az erkölcsi és szellemi alapot és csak utána kötött szövetséget mutatja, hogy azt kiérdemelte és nem mint előjogként kapta.
Az hogy tetteinkkel kiérdemeljük a jót ez nem egyértelmű. Szélsőséges példaként fel lehet hozni, hogy Izrael háborúiban megtehették volna eleink, hogy csak imádkoznak egész nap a csodáért, hogy az ellenséget az Örökkévaló eltörölje, de e helyett a háborúkban imáik mellett meg is harcoltak a győzelemért. Ez is mutatja, hogy ki kell érdemelni a jót. Ha a mindenható mindent megadna és minden napjaink tele lennének csodákkal, a mi szerepünk e világban lényegtelen lenne.
Ez a példa megmutat még egy fontos dolgot ami kötődik Ábrahám és a szellemi és erkölcsi kiteljesedéshez. Ábrahámtól is azt várta el a mindenható amit ő megtehetett. Nem kívánt tőle olyat amit az emberi természet nem enged meg. A szellemi és a erkölcsi kiteljesedés nem valami e világon túli ideál, hanem a cél, hogy ebben a fizikai világban történjen meg.
