Vájesev: A száműzetés természete

A hetiszakasz fordítása olvasható a zsido.com-on.

"Vették és beledobták őt a gödörbe; a gödör pedig üres volt, nem volt benne víz." Genesis XXVIII. 24. 

Mikor a testvérek a gödörbe vetették Józsefet, akkor kezdődött a száműzetés. Nem csak József száműzetése, hanem Jákob és házának száműzetése a Izrael földjéről Egyiptomba. József gödre metaforája a zsidó nép mindegyik száműzetésének.

Batnadiv Weinberg: Józsefet a gödörbe dobják

a Bibliodraw projektből

Persze sok fajta gödör létezik. Vannak melyek tele vannak vízzel, kutak vagy források melyek életet adnak a közelben lakóknak. Persze vigyázni kell, nehogy beleessen az ember és I-ten ments belefulladjon, de ettől még ezek hasznos gödrök.

Vannak üres gödrök, melyeknek igazából nincsen semmi célja és még veszélyes is lehet, ha beleesnek. Mindemellett van egy pozitív oldaluk is: odaadással és ügyességgel meg lehet tölteni őket vízzel és így hasznossá lehet tenni őket.

És ezeken kívül van egy harmadik fajta gödör. A Talmud (Sabbat traktátus) idézi Tanhum rabbit, aki szerint József gödre ehhez a harmadik típushoz tartozott. Ebben nem volt víz, viszont voltak benne más dolgok, kígyók és skorpiók. Az ilyen gödörnek nincsen potenciális vagy valós haszna az embereknek.

Vannak, akik a száműzetést a vízzel teli gödörrel keverik össze. Igen, vannak veszélyei és vigyázni kell, hogy az ember el ne merüljön, de összességében, ahogy ők mondják, ez egy pozitív dolog. Ha a zsidók óvatosan viselkednek, hogy nehogy az antiszemitizmust szítsák viselkedésükkel, akkor kényelmesen eléldegélnek a külföldi otthonaikban.  De valójában a száműzetés valódi természete olyan, mint József gödre. Ez egy veszélyes hely, melyet a zsidók soha nem fognak összetéveszteni a saját földjükkel.

Tanhum rabbi azt írta, hogy a gödör kígyóval és skorpiókkal voltak tele. Mi a különbség eme két veszélyes állat között? A kígyó a fejével, a skorpió a farkával mar. A kígyómarás egy megtervezett, szándékos mozdulat, melyet a kígyó agya irányít. A skorpió szúrás ezzel szemben egy nem szándékos, hanem egy automatikus reakció eredménye. A skorpió ösztönösen cselekszik.

A száműzetést elkíséri mind e kettő. Vannak olyan időszakok, melyekben szándékosan és szisztematikus üldöztetésnek voltak kitéve, gondoljunk csak a volt német példára a huszadik századból. Ezek népünk sötét órái, melyek kitermelték mindemellett a hősöket is.

Ezen szándékos kígyóharapásoknál még rosszabb a nemszándékos skorpiócsípések, melyek velejáró részei a száműzetésnek. Az kulturális távolság, az asszimiláció és a kevert házasságok lassan de biztosan sebet ejtenek a zsidóság tórában lévő hitében. 

A száműzetés szenvedései egy égi parancs részei, és nem szabad összekevernünk az átmeneti állomásokat a zsidó nép igazi otthonával. Az egyetlen igazi gyógyír a kígyó és skorpió marásokra az a zsidó nép megmentése a gödörből és ez igazi otthonukba való eljutása.

Leh Lehá: Járj elől!

Mikor Ábrahám kilencven kilenc éves volt a Mindenható megjelent előtte és átadta a körülmetélés parancsolatát mondván:

"Én vagyok az Isten, a Mindenható, járj előttem és légy feddhetetlen; hogy adjam szövetségem közöttem és közötted" (Genesis XVII. 1.)

Hogyan reagált Ábrahám? Mindenképpen valami magasztos válaszra gondolnánk, hisz micsoda különleges ember volt ő, az első ősapa?! Mi lehetne nagyobb beteljesülése az eddig megtett életútnak mint a körülmetéléssel megpecsételt szövetség ember és teremtője között?

Ezzel szemben a Talmud (Nedarim 32) azt írja, hogy mikor Ábrahám meghallotta a parancsolatot amit I-ten adott neki "járj előttem és légy feddhetetlen" az egész testében elkezdett reszketni. Gondolhatnánk, hogy a szövetséggel járó fájdalom miatt, de nem helyénvaló válasz. Ábrahám össze volt zavarodva, hogy hátha valami helytelent tett. A felszólítás a "feddhetetlenségről" vonatkozhatott volna valami cselekvésbeli hiányosságra vagy helytelen viselkedésre.

De Ábrahám megnyugodott, mikor a Mindenható elkezdte mondani a körülmetélés parancsolatát. A várakozással szembe, miért nyugodott meg Ábrahám amikor megértette, hogy a mondanivaló a körülmetélésre vonatkozott?

Mikor Ábrahám szembesült a parancsolattal "légy feddhetetlen" akkor attól félt hogy hiányzik a szellemi elkötelezettségéből valami ahhoz hogy az Örökkévalót szolgálni tudja megfelelően. Ez egy olyan hiányosság, ami miatt egy olyan bölcs mint Ábrahám mindenképpen felelős. 

De amikor Ábrahám meghallotta, hogy amiről szó van az a körülmetélés akkor megnyugodott. A körülmetélés célja, hogy tökéletesítse a test és a lélek közti kapcsolatot. Egy olyan átvitt szférához tartozik, mely túlmutat az emberi felelősségen. A parancsolat célja nem az volt, hogy Ábrahám hozzon helyre valamilyen személyiséghibát, hanem sokkal inkább hogy megpecsételje a különleges szövetséget amellyel magasabb szintre juthat a világ befogadásában és megértésében. 

Ábrahám nem csak képes végrehajtani amit a teremtője parancsol, hanem képes maga megtalálni a helyes utat. Ez nyilvánvalóan egy másik szellemi színvonal, mikor már magunk tudjuk meghozni a helyes döntést a nélkül hogy megmondanák nekünk mit kell tennünk.

Ezzel az ajándékkal Ábrahám tényleg képes "járni előtte", képes megtalálni a saját helyes útját és haladni egyedül.


Kívánok mindenkinek békés és boldog szombatot!

Cáv: A "helev" evésének tilalma

"Szólj Izráel fiaihoz, mondván: semmiféle zsiradékát ökörnek, juhnak és kecskének ne egyétek." (Leviticus VII. 23.)

Az eredeti szöveg a fenn írt zsiradékra a helev (חלב) szavat használja, amely egy bizonyos kemény zsírszövet, mely jelen van a kérődző háziállatok testében. Ennek a szándékos fogyasztása súlyos bűn, mely akár a lélek az eljövendő világból való kiutasítását is jelentheti. Rabbik, mint Majmonidész , egészségügyi megközelítésből magyarázzák ezt a tiltást mondván, ez káros. Ha ez igaz, akkor miért csak ennek a három állatnak a "helev"-jét tiltja a tóra?

Másik parancsolat, melyet olvasunk az a vér befedése (kiszuj ha-dám). Ez a parancsolat kimondja, hogy a lemészárolt állat vérét be kell fedni, hogy ne lássuk azt. Érdekes, de ez a parancsolat csak a nem háziasított állatokra és szárnyasokra vonatkozik. Miért nem parancsolta meg a tóra az ökrök, kecskék és juhok vérének befedését? Miért van, hogy eme két parancsolat, melyek mind a kóser hús előkészítésével kapcsolatosak, két egymástól független csoportra vonatkoznak?

Ahhoz, hogy beszélni tudjunk az állati élet elvételéről emberi fogyasztás céljára, először is két csoportra kell osztanunk őket. Az első kategóriába kerülnek azok az állatok melyeket nem mi etetünk, ezek a vadállatok, melyeket le kell vadászni. Minden madár idetartozik. Valahol kínosan kéne éreznünk magunkat, hogy ilyen cserzetlen teremtmények életét kell elvennünk. Ezért a tóra megparancsolta, hogy takarjuk le a vérüket ezzel is jelezve a belső bűntudatunkat:

"a ki vadászva elejt vadat vagy madarat, melyet enni szabad, ontsa ki vérét és födje azt be porral"  (Leviticus XVII .13.)

A második kategória azon állatoké, melyeket háziasított az ember. Mi neveljük és etetjük őket a tejükért, a gyapjújukért és a munkáért. Nem lemészárolni ezeket az állatokat, mikor szükségünk van rá egy magasabb erkölcsi szint szükségeltetik, hisz ezek az állatokat sokkal inkább sajátunknak tekintjük mint a vadonban élő társaikat. Ezért nem érezzük ugyanazt a szégyent, mint amikor vadállatot ejtünk.

Mindazonáltal a tóra egy külön tiltással emlékeztet arra, hogy csak akkor vehetjük el a "saját" állataink életét is, amikor alapvető szükségünk van rá. Ez a szándék a "helev" tiltása mögött. Meg lett nekünk engedve, hogy lemészároljuk ezeket az állatokat a húsukért, mely energiát és erőt ad nekünk, de nem szabad megölnünk őket csak a zsírjaikért. Nem szabad elvenni az életüket, hogy mi élvezzük a zsíros húsaikat. A helev emlékeztet minket arra, hogy csak szükségből lett nekünk megengedve a hús fogyasztás, mely átmeneti és ha az emberiség erkölcsi szintje feljebb fog emelkedni a hús evés meg fog szűnni.

Miért nem tiltja meg a tóra a madarak és vadállatok zsírjának fogyasztását? Nekünk szégyenlünk kell magunkat e miatt a kegyetlen tett miatt attól függetlenül, hogy valós szükségből vagy csak élvhajhászásból öltünk. Ha a tóra különbséget tenne a zsírja és a húsa között azzal csak elhomályosítaná a vér befedésének parancsolatát, mely emlékeztet minket a szabad állat vérének kiontásának szégyenére.

Mispatim: Megtenni és meghallgatni

A "mispatim szó jelentése magyarul törvények. Mint már múlt héten tanultuk, a nép hallotta a Szináj hegyi kinyilatkoztatást és megkapta a tízparancsolatot, az első törvényeket. A hetiszakaszunkban, melynek neve törvények, az eddig olvasottakhoz képest a legtöbb parancsolatot (micvákat) találjuk.

Ezen parancsolatok nagy részben ember és ember között felmerülő kérdésekkel foglalkoznak. Nagyon sok bölcsesség van ezekben a parancsolatokban, melyeket sok "felvilágosult" "modern" ember elsőre megmosolyog és mégis sok alapvető igazságot tartalmaznak. Nem csak azt tanulhatjuk belőlük, hogy a bűnös mivel tartozik felebarátjának ha kárt okoz neki, de azt is hogy a felebarát hogyan teheti jobbá a vétkest, hogy az sajnálatos eset ne történjen meg újra.

Mégis, a heti témánk nem a törvényekkel kapcsolatos, hanem azzal ahogy a nép fogadja őket:

"És vette a szövetség könyvét (Mózes) és felolvasta a nép fülei előtt, és mondták: Mindent, a mit szólt az Örökkévaló, megteszünk és meghallgatunk" (Exodus XXIV. 7.)

Két dolgot ígért meg a nép: megtenni és meghallgatni. Nehéz nem észrevenni a különös sorrendet. Először is egy jidische máme sztereotípiája jutott az eszembe, azé az emberé aki kérdez (esetleg) és a választól függetlenül azt csinálja amit eleve elhatározott.

Ebben a versszakban is bizonyítja a nép, megcsináljuk amit a Tóra parancsol attól függetlenül, hogy tudnánk, hogy mit és miért parancsol. A midrás szerint a nép azzal, hogy így bizonyította lojalitását, kiérdemelte, hogy minden zsidó kapjon két koronát az angyaloktól.

Mégis, mi a különleges ebben a fogadalomban "megtenni és meghallgatni"?

Ha a nép azt mondta volna "meghallgatjuk és megtesszük", másképpen mondva megértjük a parancsolatok mély értelmét és utána betartjuk őket vajon egy magasabb szintű hitet jelentene?

A mai világunk arra vezet minket, hogy a bölcsességhez tanulással és tapasztalattal juthatunk el. E mellett a természetben létezik a velünk született tudás, melyhez nem formális tanulással jutottunk hozzá. A méh sem az építész szakon tanulta azt, hogy mi az optimális alakja a méhkasnak.

Ez az ösztönös tudás jelen van a lelki világunkban is. Az angyalok alárendelt szellemi lények, akiknek nincs szükségük a Tórára ebben a világban mert már az teremtésükkor a természetük részévé vált. Csak az emberi lények azok, aki hajlamosak arra, hogy a tárgyi világ megzavarja őket és küzdeniük kell azért hogy a lelkük megmaradjon azon a szinten ahova teremtve lett.

Izráel fia, akik a Szináj hegyének lábánál álltak nem csak a parancsolatokat és törvényeket kapták meg. Ők rátaláltak a saját belső valójukra is. Megtalálták a saját veleszületett küldetésük valóját, mikor azt mondták: "megteszünk".

Semot: Mózes hibája

Gyerekkorom egyik, ha számomra nem a legmegrendítőbb jelenetét olvassuk a kivonulás könyvének (Szefer Semot) első szakaszában. Ez a jelenet Mózes és a csipkebokor néven ismerjük. Mózes, aki száműzetését töltötte a midjániták között, egyszer csak talál egy égő csipkebokrot de az isteni jelenlétet mutatván a bokor "nem emésztődött el". Ezen a helyen a mindenható megszólította Mózest és megmondta, hogy kivezeti a népet Egyiptomból. Akárhányszor olvastam ezt a szakaszt régebben, a mondatok, mint például a következők mindig megérintettek.

"És mondta: Én vagyok atyád Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene!" (Exodus III. 6.)

"Alászálltam tehát, hogy megmentsem Egyiptom kezéből, hogy fölvigyem amaz országból egy jó és tágas országba" (Exodus III. 8.)

Ez a jelenet nekem, talán minden másik közül a legvizuálisabb. Az erőteljes isteni jelenlét, a próféta, ki a földre borul és a dolgok súlya, amelyek elhangzanak és később az egyiptomi kivonuláshoz és a nemzet megszületéséhez vezetnek mind nagyon erős képek. Olyanok, mint Jesája próféta minden nap többször elismételt mondata:


"Szent, szent, szent az Örökkévaló, a seregek ura, telve az egész föld az ő dicsőségével" (Jesájá VI. 3.)

És ennek a már már földöntúli jelenet közepén, mikor megparancsolja a mindenható Mózest, hogy vezesse ki Izráel fiait Egyiptomból, Mózes azt mondja:

"És felelt Mózes és mondta: nem fognak nekem hinni és nem hallgatnak szavamra, mert azt mondják: nem jelent meg neked az Örökkévaló?" (Exodus IV. 1.)

A harsonák elhallgatnak. Mózes eme csodás jelenet közepén ellentmond, és nem csak hogy ellentmond, megkérdőjelezi a nép hitét. Tévedett, a héberek nem kérdőjelezték meg őt. Felmerül a kérdés, hogy lehet hogy Mózes kételkedett az isteni tervben és a saját népe hitében? A történelem legnagyobb prófétája hogy tévedhetett ekkorát?

Érdekesség, az Örökkévaló felruházta Mózest mindenféle csodákkal, hogy bizonyíthassa eredetiségét. A bot mely kígyóvá válik. A víz mely vérré válik. A kéz, amely leprás lesz majd meggyógyul. Egyik sem tűnik jó jelnek, de erre még visszatérünk.

Mi a hit? A hit (héberül "emuna") egy csodálatos jellemvonás, egy rejtett értéke a léleknek. Semmi más bölcsességhez vagy intellektuális tudatossághoz nem hasonlítható. Ez egy elválaszthatatlan része a belső léleknek, mely megformálja az élet alapját és fényét. Ennek ellenére, a boldogság eme forrása nem mindig látható a külső világ számára. A legtöbb esetben ez a fény elrejtőzik mások elől. Az izraeliták Egyiptomban a tisztátalanság és bálványimádás legmélyebb szintjére süllyedtek. Külsőleg, nem lehetett megkülönböztetni őket az egyiptomi uraiktól. 

Ez az állapot olyan szélsőséges volt, hogy még Mózes elől is eltakarta az emberekben lévő belső hitet. Megkérdőjelezhetetlenül, a hit belső tüze az ami a lelket élteti. Ez elválaszthatatlan része a zsidó létnek attól függetlenül, hogy milyen döntéseket hoztunk vagy milyen utakat választottunk az életünkben. De mégis, ha csak kívülről ítéljük meg a helyzetet, ennek a belső szikrának lehet, hogy nem volt semmi jele kifelé. Ez volt az Örökkévaló üzenete Mózesnek, ha a hitet csakis a külső jelek alapján ítéled meg, akkor még a legmagasabb szellemi szinten lévő óriások, mint Mózes maga, is meg tudnak botlani és képtelenek a belső hitük szerint cselekedni.

Azt írtam két bekezdéssel ezelőtt, hogy a jelekkel még foglalkozni fogunk. A bölcseink feltették a kérdést, miért volt az, hogy Mózes jelei, mellyel bizonyíthatta saját küldött mivoltát, ilyen taszító és sötét jelek voltak, mint a kígyó, a vér és a lepra. Azt a választ adták erre a kérdésre, hogy ezek a jelek voltak Mózes büntetése azért, mert nem hitt a nép hitében. A lepra, mint bőrbetegség különösen találó, mert azt mutatja hogy míg a külsőnk lehet tökéletlen, de a belsőnk tiszta tud maradni hitében.

Senki sem kérdőjelezheti meg azt, hogy a nép hinni fog Istene szavának, még akkor sem, ha az életük sötét és árnyékos. Ez az elszíneződés nem valóságos, mint ahogy olvashatjuk:

"Ne nézzetek rám, hogy kissé fekete vagyok, hogy (csak) lesütött engem a nap" (Énekek éneke I. 6.)

Vájece: Az atyák imái

Ráv Hánán Morisson "Arany Izrael földjéről" c. könyve alapján.

A talmud szerint (Beráhot traktátus 26b) az ősatyák vezették be a napi három imát:

• Ábrahám - Sáhrit, a reggeli ima
• Izsák - Minha, a délutáni ima
• Jákob - Mááriv, az esti ima

Van-e valamilyen belső kapcsolat ezen imák és alapítóik között? Rav Kook írta, hogy mindezen imáknak megvan a saját különleges természetük. Ezen saját természet az adott napszak karakteréből és az őt létrehozó atyák szelleméből alakult ki.

Ábrahám, az első zsidó alkotta meg az első imát amit azonnal ébredés után mondott:

"És fölkelt Ábrahám kora reggel - azon hely felé, a hol állt valaha az örökkévaló színe előtt" (Genesis XIX 27.)

Miért hívja fel a tóra a figyelmünket arra, hogy Ábrahám állt mikor imádkozott? Ez a testhelyzet arra utal, hogy a reggeli ima arra van, hogy az ember egyfajta szellemi álláspontot kifejezzen. Szükségünk van a lelkünk megerősítésére mielőtt nekikezdünk a napnak. Szükség van erre, hogy az erkölcsi színvonalat a mindennapi nyomás és nehézségek ellenére fenn tudjuk tartani. Ezért imádkozunk reggel, hogy a szívünkbe meg tudjuk tartani egész nap a jót tettek iránti elhivatottságot és a rossz tettek elkerüléséhez szükséges erőt.

A szerepe ennek az imának, az erkölcsi erődítmény felépítése, megmutatkozik az "Ámida" névben, ami álló imát jelent. Ugyanez a tulajdonság megvolt Ábrahámban, aki kiállta a tíz próbát és fáradhatatlanul harcolt a világ jobbá tételéért.

A prágai régi új zsinagógának az órája

A második ima, amit mondunk a délutáni ima. Ez az az idő, mikor is napi teendőinket felfüggesztjük azért, hogy egy kicsit kiszakadjunk e világi környezetünkből. Az emberi lélek alapvető tulajdonsága, hogy a mindig a teremtője közelségére vágyik. Ennek a közelségnek az egyik módja az ima. Bár ezt nem mindig érezzük, mert az anyagi világ elnyomja az ima iránti vágyat. Ezért szükséges felfüggesztenünk, ha csak egy kis rövid időre is, a teendőinket és az mindenhatóhoz kell fordulnunk.

A tóra Izsák imájára a "szihá" (meditáció) szót használja. Ugyanez a szó jelenthet különböző növényeket, bokrokat, olyanokat amik maguktól sarjadzanak. Ez egy találó metafora a délutáni imára, mely szintén azt mutatja meg hogy az anyagi világgal szemben a lélek természetes helye, hol növekedhet az az ima.

Hogyan kapcsolódik Izsákhoz ez az ima? Minden ősapa hordozott magában egy egy tulajdonságot, melyek együtt adják a nép teljességét. Izsákhoz jó példája volt az igazságosságokságnak, és ezért adta nekünk a délutáni imát ahol a lélek visszatérhet a teremtőjéhez.

A kérdés az, hogy mi az ami megkülönbözteti harmadik imát, mely kapcsolódik a hetiszakaszunkhoz. Mikor Jákob elhagyta szülei otthonát, megállt éjszakára Bet-Elnél. Ott álmodott egy létráról, melyen az Örökévaló angyalai föl és le járnak. Jákob meglepetten ébredt, mert nem ismerte ennek a helynek a szentségét. 

"Elérkezett egy helyre s meghált ott, mert lement a nap" (Genesis XXVIII 11.)

Ez a véletlen egybeesés, hogy pont ott ezen a szent helyen érte a naplemente Jákobot mutatja meg a különleges jelentőségét az esti imának. Az éjszaka különlegessége a csöndes magány, az éjszaka különlegesen érzékennyé tesz minket arra hogy másképp éljük át a napközben velünk történteket. Ilyenkor álmodunk és kaptunk próféciákat.

Az előző két imával szemben az esti ima nem kötelező. Ez nem azt mutatja, hogy nem fontos. Épp ellenkezőleg, pontosan az, hogy ilyenkor kötelezettség nélkül imádkozunk rejti ennek az imának az erejét. 

Vájerá: Izsák megkötözése

Hetiszakaszunkban Izsák megkötözésének  történetét olvashatjuk (ezt több helyen is úgy emlitik, mint Izsák feláldozásának történetét, ez azonban nem pontos forditás, és értelmileg sem helyes). Ábrahám és Sára sokat vártak arra, hogy utóduk legyen. A hetiszakasz elején olvashatjuk, hogy oly sokáig vártak, hogy mikor az Örökkévaló küldöttei a tudtukra hozták, hogy fiúk lesz, Sára kinevette őket. És mindezek után a megkötözés történetében a mindenható azt mondja Ábrahámnak:

"És mondta: Vedd csak fiadat, egyetlenedet, a kit szeretsz, Izsákot és menj el Mórijja földjére és hozd őt ott égőáldozatul a hegyek egyikén, melyet majd mondok neked." (Genesis XXII. 2.)

Rembrandt: Izsák feláldozása

Ezek után a történetből megtudjuk, hogy ez egy próba volt, melyben Ábrahám bebizonyította, hogy mindent megtesz az Örökkévalóért és parancsára még az egyetlen fiát is képes feláldozni. A judaizmus ez egy olyan fontos eseménye és mérföldköve, hogy minden reggel újra és újra felolvassuk az e történetet leíró fejezetet.

Mégis, amikor Ábrahám érdemeiről beszélünk,  nehéz nem feltenni a kérdést: mi olyan csodálatos és különleges a megkötözés történetben? Aki ismeri a közel-keleti népek történelmét az tudja, hogy ebben a korban a kánaáni pogány népeknél gyakori volt az elsőszülöttek feláldozása (lásd: Molok kultusz). Miben volt Ábrahám áldozata több, mint a pogányoké?

Rav Kook írt erről a kérdésről egy levelében 1911-ben. A teljes alávetettség, amit a pogány vallások megköveteltek, nem csak a primitív, megfélemlített emberiség próbálkozása volt, hogy vérszomjas bálványaikat kielégítsék. Bármennyire egyértelmű, hogy a gyerekáldozatok ezen fajtája a primitív bigottság eredménye, ezek is megmutatják, hogy az emberi lélek arra vágyik, hogy a teremtőjéért tegyen és őt a saját akarata fölé emeli.

Mikor Ábrahám elhozta a világnak az egyistenhitet, mely sokkal elvontabb és kifinomultabb, mint az őt megelőző pogány hitek, muszáj volt megmutatni a világnak, hogy ez az elvont istenképzet ugyanolyan érzelmeket képes kiváltani az emberi lélekből, mint a kézzelfoghatóbb, mégis hamis bálványokban való hit. Tud-e a monoteizmus olyan elszántságot és odaadást kiváltani, mint a bálványimádat? Vagy az ábrahámi egyistenhit csak egy hideg, tudatos vallás, ami teológiailag helyénvaló de valójában lagymatag és egyáltalán nem inspiráló?

A megkötözés történetében Ábrahám megmutatta, hogy hitének és tanításainak magas szellemi szintje ellenére, nem hiányzik a vallási odaadás és az érzelmek. Az ő istenképe képes ugyanazt a szenvedélyt kiváltani az emberekből, mint a legvadabb pogány hitek, mindezt úgy, hogy ehhez nincs szüksége primitív képzetekre, bálványokra  vagy barbár szokásokra.

Bár köztudott, azért a teljesség kedvéért megemlítem, hogy az Örökkévaló nem hagyta, hogy Ábrahám feláldozza fiát, és ez is mutatja a különbséget a pogányság és az egyistenhit között. De ez már egy másik történet...