Vájisláh: Jákob hite a csodákban

A hetiszakasz fordítása olvasható a zsido.com-on.

Már harmadik hete olvasunk Jákob apánkról. A múlt héten ott hagytuk abba a történetet, hogy Jákob, immár nagy családjával és gazdagon otthagyja Hárán-t és visszaindul az ígéret földjére. Ott viszont ikertestvére, Ézsau várja. Mint biztos emlékezik a tisztel olvasó, Ézsau és Jákob nem a legjobb körülmények között váltak el. Jákob kapta az elsőszülöttnek járó áldást és ezt testvére egyenlőre nem bocsájtotta meg és Jákob halálára készült.

Batnadiv Weinberg: Jákob küzdelme az angyallal

a Bibliodraw projektből

Jákob tudja, hogy vissza kell térnie arra a földre ami az övé, ezzel együtt nem kis veszélynek teszi ki magát, mert a testvére aki nagy harcos hírébe áll nem lett kiengesztelve:

"Ejöttünk testvéredhez, Ézsauhoz és ő jön is elődbe és négyszáz ember vele." Genesis XXXII 7.

Hát, kétség nem fér ahhoz, hogy a négyszáz ember nem a szívélyes üdvözlés kellékei.

Ami viszont érdekes, az Jákob reakciója:

"Erre igen félt Jákob és aggódott; elfelezte a népet, mely vele volt, a juhokat; a marhát és a tevékkel két táborra, mert mondta: Ha jön Ézsau az egyik táborra és megveri azt, akkor majd a megmaradt tábor menekülhet. " Genesis XXXII 8-9.

Hogy lehet, hogy Jákob félt? Olyannyira aggódott, hogy kettőbe szedte a tábort, így legyen az egyiküknek esélye megmenekülni?! Hol volt Jákob hite, hogy a mindenható áldása van vele?

Ismerjük el, ahhoz hogy Jákob legyőzze Ézsau-t legalább csoda kellett. Kettejük egyénisége szöges ellentétben állt egymással: míg Ézsau az erőt képviseli és az anyagi győzelmet addig Jákob a szellemet és a hitet. Ahhoz, hogy Ézsau megbocsásson úgyszintén I-teni közbenjárásnak kellett volna történnie.

Lehet, hogy ősapánk nem hitt a csodákban? 

Talmud Sabbat traktusában olvassuk: "Senkinek sem szabad veszélynek kitennie magát és azt mondania "egy csoda mentett meg!". Lehet hogy a csoda nem jön. Ha jön is, akkor ennek a személynek az érdemei csökkennek.". 

Bölcseink Jákobtól tanulták, hogy nem szabad csodákra támaszkodni. Jákob a következőket mondja imájában a fenti helyzetben:

"csekély vagyok mindama szeretetre és mindama hűségre, melyet Te műveltél szolgáddal" Genesis XXXII 11.

Bölcseink rámutatnak eme mondat kétértelműségére. Nem csak arról van szó, hogy Jákob nem tarja magát rátermettnek arra a sok jóra, amit a teremtő tett vele, hanem arról is, hogy pont a sok csoda amit kapott teszi őt "csekéllyé" mert nem saját erejéből érte el ezt a sok jót.

Miért nem jó a csodákra bíznunk magunkat? A csodákban való hit nem mutat nagyobb hitet és elhivatottságot?

Szkepticizmus egy természetes emberi tulajdonság. A csodák jó hatással voltak az emberi hitre, de mindemellett a tőlük való függőség gyengítette az emberek valóságérzékét. A történelem során a mindenható "belenyúlt" a természet törvényeibe, hogy a hitet és tudást megerősítse. Ezzel együtt ezek mindig nagyon korlátozott esetek voltak, hisz a csodák maguk nagy mennyiségben elvenné azt, ami emberré tesz minket: a szabad döntés lehetőségét! Ettől véd meg minket bizonyos értelemben a szkeptikusság.

Persze minden az I-teni teremtés része, de mikor csoda történik, mi csak "kapunk" anélkül, hogy megdolgoztunk volna érte. Amikor megdolgozunk érte, akkor amellett, hogy jó történik a szellemünk is fejlődik. Nekünk egy cselekvéssel teli életre kell törekedni, ahol mi adunk és nem (csak) kapunk.

Jákob "felhasználta" az érdemeit, mikor a mindenható megmentette Lábántól és korábban Ézsautól, de később visszanyerte szellemi nagyságát mikor megharcolt azzal a rejtélyes angyallal, akivel Ézsau-val találkozása előtti éjszaka találkozott:

"És hátramaradt Jákob egyedül; és tusakodott vele valaki a hajnal feljöttéig. Midőn ez látta, hogy nem bír vele, megérintette csípőjének forgócsontját; és kificamodott Jákob csípőjének forgócsontja, amint tusakodott vele. És mondta: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal; de ő mondta: Nem bocsátlak el, hanem ha megáldottál engem. És az mondta neki: Mi a neved? És ő mondta? Jákob. És az mondta: Ne Jákobnak mondassék többé a te neved, hanem Jiszróélnek (Izrael), mert küzdöttél Istennel, meg emberekkel és győztél." Genesis XXXII 25-29.

Vájece: Válasz a kiválasztottságra

לע"נ אבי מורי שלמה בן בנימין הלוי הירשברג

Édesapám és tanítóm, Shlomo (Péter) ben Binjámin a Lévi Hirschberg emlékére

Az emberiség két részre oszlik: zsidókra és nem zsidókra. Gondolom, hogy a legtöbb kedves olvasónak nem árulok el nagy titkot ha felfedem, hogy ez nem mindig volt igy.

Ámde mégis, az a koncepció, miszerint van az emberiségnek kiválasztott és nem kiválasztott része, még az első nemzedék idejére nyúlik vissza: Jehuda Halévi rabbi (1075–1141 Spanyolország). azt állítja "A Kazár" című könyvében, hogy már az első testvérpár között is fennállt ez a különbség. 

Míg Ábel (a kiválasztott) jámbor és I-tentisztelő egyéniség volt, Káint fűtötte az irigység tüze, ami onnan fakadt, hogy ő nem volt képes tartani az szintet  amelyet Ábel képviselt az etika terén és így a Teremtő csak az előbbinek az áldozatait fogadta el szívesen, ámde Káin oltárát nem látogatta az égi tűz. 

Így Káin ahelyett, hogy szembeszállt volna rossz ösztönével és beérte volna fivérét, inkább az egyszerűbb és gyorsabb (bár nem elegáns) megoldást választotta és megszüntette a konkurenciát. Ebben az eseményben a már fent említett jelenség mutatkozott meg először a világtörténelemben. Ábel különleges természete képessé tette rá , hogy azonosuljon a teremtés céljával és törekedjen annak erkölcsi kivitelezésével. Ez Káint, aki sokkal kevésbé volt alkalmas erre, frusztrálta, és arra késztette, hogy megoldja a saját problémáját, mármint a lelkiismeret furdalás kellemetlen élményét. Akár gyilkosság árán is.

Itt egy pillanatra szünetet tartunk, hogy megértsük jobban, mi az hogy kiválasztás. Hiszen gondoljunk bele: míg mi, halandó emberek, minden választásunkban kényszerűen mindig csak a kisebbik rosszat választjuk, mert nem hozhatjuk létre a tökéletes lehetőséget ami minden szempontból megfelel nekünk, a Teremtőnél ez nem így van. Amit Ő választani akar, azt egyszerűen megteremti, hisz Ő teremtett minden lehetőséget. (mellesleg, ha ezt mi is meg tudnánk csinálni, az sok problémát megoldana a bevásárlásnál...) Így világos, hogy a "kiválasztás" fogalma voltaképpen a teremtés egy módja.

Most már dereng nekünk, hogy a kiválasztott személyek nem a tetteikkel érdemelték ki, hogy bevegyék őket a "válogatottba", hanem úgy lettek megalkotva, hogy ezen szerepüket a történelemben méltóan tudják betölteni. Mi nem azért vagyunk  zsidók, mert a Tóra tanulmányozása  és annak parancsainak betartása azzá tesz minket, hanem pont fordítva. Azért kaptuk a Tórát és Izrael országát, mert Mi, és csakis Mi felelhetünk meg erre a rendeltetésre.

Visszatérünk Ábelhez.

Az első gyilkosság óta sok víz folyt le a Jordánon de a jelenség továbbra is kísér minket tovább. Sém örökölte Ábelt és továbbvitte a kiválasztottságot. Ám véssük jól az eszünkbe: a kiválasztottság apáról fiúra száll és mindig csak egy utód lesz kiválasztott, míg a többiek nem azok. Jehuda Halévi rabbi ezt a két állapotot a gyümölcs magvához és héjához hasonlítja. A mag képviseli a gyümölcs lényegi részét, míg a héj azt csak körülveszi és nincs önálló célja. Természetesen nem képzeljük azt, hogy a héjra nincs szükség, de mégis, a mag köré épül az egész gyümölcs, és nem fordítva.

A história folytatódott és eljöttek az özönvíz napjai. A jelen nemzedékben Noé volt a "mag" és világos, hogy ezért is ő élte túl a katasztrófát (mondhatnánk, hogy I-ten "meghámozta" az emberiséget), utána pedig S;m lett az örökös. Így adták tovább a stafétabotot egészen Ábrahám atyánkig, akiből elképesztő erővel tört ki a kiválasztottság jelleme, mondhatnánk, új csúcsot állított fel: bölcseink elbeszélése szerint az Ő korában már nem volt senki, aki monoteista volt, már csak a a bálványoknak borultak le az emberek, és mégis, Ábrahám még gyermekkén önmagában felismerte I-ten egyedi uralmát. 

Őt persze Izsák folytatta, míg Jismael héjként lett kezelve és amikor Izsák jogos uralmára tört, arra lett kényszerítve, hogy elhagyja a családot.  Izsák utódjai között nem kisebb vetekedés volt: Jákob és Ézsau már magzatként egymást kergették, de csak sok évvel ezután lett a viadalom eldöntve, amikor Jákob megszerezte bátyjától az elsőszülöttséget egy tál lencsefőzelék ellenében. Mikor ősatyánk megkaparintotta az elsőszülöttnek címzett áldásokat is, már menekülnie kellett fivére elől, aki szerette volna kisöccsét inkább a lajtorjának legfelsőbb fokán látni (az egekben, ha valaki nem értette...). 

Röviden összefoglalva, aki félre lett téve, sosem komálta a kiválasztott felet, irigy volt rá és igyekezett megkérdőjelezni annak jogosultságát. Ahelyett, hogy elfoglalta volna saját posztját és azzal törődött volna, hogyan töltse be a neki szánt szerepet, inkább fúrta a felebarátját.

Ám heti-szakaszunkban megváltozik a felállás: Jákob atyánk a kiválasztott nép fejévé válik. Utódai közt nincsenek többé "mag" és "héj", mostantól minden gyermek kiválasztott, így kezd kibontakozni a történelem forradalmi jövevénye, a szent nép: Izrael.

Miden zsidót foglalkoztat az a kérdés, miért van antiszemitizmus. Igaz, hogy minden kérdésre kérdéssel felelünk és van még néhány kissé bosszantó tulajdonságunk, de ezért még nem kell minket kiirtani, igaz? Vannak rosszabb emberek is...

Amit eddig elmeséltünk, pontosan megmagyarázza a zsidógyűlölet forrását: az irigység. Káin, Jismael és Ézsau – mindnyájan ennek a gyűlöletnek a képviselői. Tudják, hogy van kiválasztott nép és nem tudják elviselni, hogy az nem ők. És ha ez így van, akkor pusztuljon a testvér, csak ne zavarjon. Népünk jelenléte e világon emlékezteti a többieket, hogy igyekezniük kell az erkölcs szabályainak betartására, I-ten tiszteletére és mások javát keresni. Ez persze sokaknak nincs ínyére, könnyebb az életet lelkiismeret furdalás nélkül leélni. Van megoldás – váljunk meg lelkiismeretünktől.

Ezen az optimista felhanggal...  na nem, ez nem a sztori vége. Eljön majd az idő, amikor... de inkább fejezzük ki Jesájáhu (Ézsaiás) próféta szavaival (Ézsaiás 2.) :

Ézsaiásnak, Ámósz fiának beszéde, amelyet látott Júda és Jeruzsálem felől.

Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden népek;

És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób I-tenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Cionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde;

Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul.

Hájéj Szárá: Izsák kötődése

Miután Sára elhunyt és Ábrahám megvette a hebroni Makpéla barlangot, hogy legyen hol eltemetni őt, a család a jővőjéről gondoskodó családfő figyelme az örökösére terelődött. Izsák ekkor még "szabad préda", eladósorban volt.

Marc Chagall

Ábrahám viszont nem fogad el akárkit menyének. Mint ő mondja, nem lehet kánaánita az ara. De ami ennél is furcsább, hogy nem Izsákot küldi el hanem saját szolgáját, Eliézert küldi, hogy hozzon feleséget fiának Haranból, ahonnan ők is jönnek. Tisztára mint egy modern nemzetközi házasság közvetítő...

Ami azonnal szembetűnik, az az hogy Ábrahám nem akarja, hogy Izsák elhagyja, ha még csak egy rövid időre is Kánaán földjét. Ábrahám nem engedi el Izsákot oda, ahol ő maga született és engedi, hogy egy közvetítő szerezzen feleséget a fiának. Ábrahám kitartása ehhez a feltételhez, mármint hogy Izsák nem hagyhatja el a földet, nagyon erős.

Ha belegondolunk, a már említett ragaszkodás, könnyen megérthető Ábrahám oldaláról. Ábrahám, az ősapa, akivel a szövetség megköttetett és akinek ez a föld meg lett ígérve, nem akarja hogy az örököse elhagyja azt akár csak egy rövid időre is. Épp hogy csak megvette az első darab földet Kánaánban és máris megszüntetni az folytonos tulajdonosi jelenlétet nem szerencsés.

De nem írhatjuk ezt a konok ellenállást Ábrahám személyes indítékainak számlájára. A következő hetiszakaszban olvassuk, hogy mikor éhínség tört ki Kánaán földjén az Örökkévaló kifejezetten megtiltotta Izsáknak, hogy elhagyja az országot és Egyiptomba menjen mint ahogy azt apja tette és amit fia, Jákob fog tenni. Ezek szerint lehet, hogy már ekkor is Ábrahám az Örökkévaló parancsára nem engedte Izsákot külföldre. Akkor mi volt az, ami miatt Izsáknak otthon kellett maradnia?

A megoldásra akkor derül fény, mikor Eliézer visszatér Rebekával Háránból és találkoznak Izsákkal. 

Izsák nem apja sátránál várta az arát, mint ahogy gondolnánk. Utközben találkoznak, mert Izsák éppen visszatért egy helyről, minek neve "Láháj-Rói kútja". Hol is olvastunk erről a helyről? Igen, mikor Ábrahám elküldte Hágárt és Ismaélt, a fiát, akkor ezen a helyen találozott Hágár az angyallal aki megjövendölte, hogy Ismaél nagy nép lesz. Hágár azóta is itt élt. 

Mit keresett ott Izsák? Rási szerint Izsák jószívűségét mutatja, hogy azért volt ott hogy újra felmelegítse a kapcsolatot Hágár és az apja között, mert aggódott hogy apja egyedül maradt Sára halála után.

Nem ez az egyetlen békítő gesztusa Izsáknak. Mikor Ábrahám elhuny, azt olvassuk, hogy két fia, Izsák és Ismaél együtt gyászolnak:

"És eltemtték őt Izsák és Ismáel, az ő fiai a Máchpéla barlangjába, Efrón, Cóchár fiának, a chittinek mezejébe, amely Mámré előtt van" Genesis XXV. 9.

A két testvér együtt van, de Ismaél előreengedte öcssét, Izsákot. Izsák egyénisége kirajzolódik ezekből a történetekből és láthatjuk, hogy egy olyan emberrel állunk szembe akinek fontos a család és az emberek, olyan aki ki tudja békíteni a legkomolyabb sérelmeket. 

A tóra szövegezéséből azt tanuljuk, hogy Ismaél megbánta tetteit és elismerte, hogy Sára volt Ábrahám igaz felesége és így Izsák az örökös, aki örökké kötődik a földhöz! 

Vájerá: Tégy a jót a jövevénnyel és légy áldott

A hetiszakasz fordítása olvasható a zsido.com-on.

Mint már erről többször írtam ezen a fórumon, a teremtés könyve tele van szimbolizmussal. Ősapáink történetei meg olyan helyekre visz el és olyan helyzeteket mutat be, melyek történelmünkben sokszor újra előfordultak. Mindemellett ősapáink jó tulajdonságai, bár bennünk is megvannak remélhetőleg többé, mint kevésbé, példa lehet mindannyiunknak.

Jan Victors: Ábrahám búcsúja Lót családjától 

Heti szakaszunk, vájerá, bemutatja a jót, azt aki úgy tűnik hogy jó akarna lenni talán, a rosszat és hogy mi a fizetsége mindhármuknak.

Ábrahám ősapánk a jótetteiről híres. A hagyomány a három ősapa közül őt a "heszed" (חסד), magyarul jótékony, kegyes, kedves, jótevő tulajdonságával azonosítja. Ábrahám sátra híres volt vendég és szélesebb értelemben véve ember szeretetéről.

A múlt héten olvastunk Ábrahám késői megmetéléséről. Ábrahám kilencvenkilenc évesen lett megparancsolva, hogy metélje körül magát és háza népét. Képzeljük el, még éppen csak lábadozik hetiszakaszunk elején, mikor is olvassuk, hogy egy meleg napon kinn ül sátra előtt. Miért ül sátra előtt ilyen helyzetben, kérdezik bölcseink? Válaszuk szerint mert várta, hogy hátha arra jár valaki akit megvendégelhet. És tényleg, ekkor jön három küldött: 

"midőn látta, eléjük futott ... Uram, ha ugyan kegyet találtam szemeidben, nem menj tova kérlek szolgádtól ... s hadd vegyek egy darab kenyeret, hogy erősítsétek a sziveteket" Genesis XVIII 3.-5.

Itt ül Ábrahám, lábadozik, most kötötte meg a szövetségét az Örökkévalóval mely kiemeli a többi őt és házát a többi halandó közül. És ennek ellenére rohan három ismeretlenhez, csak hogy megvendégelhesse őket! Ennek megfelelően a jutalom: a három küldött meghozza a próféciát, hogy Sára fiút fog szülni, Izsákot, aki tovább viszi majd Ábrahám örökségét.

A három ember, kik a próféciát hozták az Örökkévaló küldöttei voltak, magyarul angyalok. Az említett három angyalon kívül még megjelenik két másik küldött. Ők viszont nem Ábrahámhoz jönnek, hanem Szodomába. Ő rajtuk keresztül ismerjük meg a másik két vendéglátónkat a hetiszakaszban: Lótot és Szodoma lakóit.

Szodoma lakóira nem érdemes sok szót vesztegetni. Igen egysíkúan fogadják az idegeneket. Napjaink szavajárását használva, meg akarják lincselni a jövevényeket. Szodoma lakói szintén elnyerik "jogos" jussukat. 

A város lakóival együtt megsemmisül, annak ellenére, hogy Ábrahám könyörög a megmentésükért.

Megismertük a jót, Ábrahámot, és a rosszat, Szodoma lakóit.

És mi van Lóttal?

Ő már egy sokkal nehezebben értelmezhető szereplő. Mit tudunk róla? Sára és Ábrahám unokaöccse, aki Ábrahám sátrában nőtt fel. Ismerte és elismerte azt a minden jót mit Ábrahám képvisel ebben a világban. 

Ő szintén a nap közepén jövevényeket várt Szodoma város kapujában, ugyanúgy mint Ábrahám. A jövevényeket ugyanúgy beinvitálta mint Ábrahám. Mégis, az egészben van valami nagyon hamis. Miért invitálta be a városba a jövevényeket, mikor tudhatta, hogy ezzel veszélybe sodorja őket és saját házát? Mikor a jövevények visszautasították Lótot, ő tovább unszolta őket mint aki nem is a másiknak akar segíteni, hanem saját magának akarja bebizonyítani, hogy másoknak segít. Lót kelletlenségét és ellentmondó viselkedését bizonyítja az saját invitálásának módja:

"És mondta: Íme, kérlek, uraim! térjetek csak be szolgátok házába, háljatok meg, mossátok meg lábaitokat és reggel fölkeltek és mentek utatokra." Genesis XIX 2.

Egyik oldalról hívogató, másik oldalról meg elutasító "reggel menjetek el".

Mikor a város lakói megjelennek Lót háza előtt és követelik, hogy adja ki a jövevényeket, Lót szintén ellentmondásosan cselekszik. Egyik oldalról meg akarja védeni a vendégeit a tömegtől, másik oldalról viszont saját lányait hajlandó feláldozni a vendégekért, akiket ő maga hozott be a városba és házába.

"Íme, kérlek, van nekem két leányom, akik még nem ismertek férfit, hadd vezessem ki őket hozzátok és tegyetek velük, amint jónak tetszik szemeitekben; csak ezen férfiaknak ne tegyetek semmit, mivelhogy már jöttek födelem árnyékába." Genesis XIX 8.

Hogy áldozhatja fel saját lányait a saját hibája miatt? Egyáltalán, miért élt Lót egy olyan helyen ahol ennyi bűn és gonosz lakozik?

Rav Ari Kahn írja, hogy Lót mindig is kettősségben élt. Nem tudott Ábrahám és családjával élni, mert annak ellenére, hogy tudta, hogy mi a jó ő erre nem volt képes teljes szívéből és teljesen önzetlenül. Sokkal jobban érezte magát amikor az éhínség alatt Ábrahámmal és a családdal a bűnös Egyiptomban húzták meg magukat, mert ott egy olyan közeg vette körül melyhez képest ő saját magát jónak látta. Ezért is volt az, hogy nem tudott Ábrahám és házával megmaradni mikor visszatértek Kánaánba. Ezért volt, hogy Szodomába költözött, hogy jónak tessen a helyi lakosok között. Hogy eljátszhassa, ha még hamisan és akadozva is, Ábrahám szerepét Szodoma díszletei között. Szodoma lakói is pontosan értették ezt, ezt láthatjuk abból amit mondanak Lótnak mikor ő próbálja a vendégeket mentegetni:

"És mondták: Ez az egy idejött, hogy itt tartózkodjék és már bíráskodni akar!" Genesis XIX 9.

Lótot és családját megmentik az angyalok, de Lót nem kerül vissza Ábrahám házába. Lót megmenekül, de saját lányai leitatják és összefekszenek vele. Sorsa ugyanolyan felemás, mint a tettei voltak.

Lót példája is mutatja, hogy nem elég jónak lenni egy bűnös társadalomban. Nem lehet az elefántcsont torony tetején jókat cselekedni. Aki nem dolgozik azon, hogy megváltoztassa a rosszat maga körül nem tesz eleget.

Adja az Örökkévaló, hogy teljes szívvel tudjuk fogadni a jövevényeket és jót tudjunk cselekedni másokkal hogy egy szebb világot teremtünk magunknak és utódainknak!

Leh Lehá: Járj elől!

Mikor Ábrahám kilencven kilenc éves volt a Mindenható megjelent előtte és átadta a körülmetélés parancsolatát mondván:

"Én vagyok az Isten, a Mindenható, járj előttem és légy feddhetetlen; hogy adjam szövetségem közöttem és közötted" (Genesis XVII. 1.)

Hogyan reagált Ábrahám? Mindenképpen valami magasztos válaszra gondolnánk, hisz micsoda különleges ember volt ő, az első ősapa?! Mi lehetne nagyobb beteljesülése az eddig megtett életútnak mint a körülmetéléssel megpecsételt szövetség ember és teremtője között?

Ezzel szemben a Talmud (Nedarim 32) azt írja, hogy mikor Ábrahám meghallotta a parancsolatot amit I-ten adott neki "járj előttem és légy feddhetetlen" az egész testében elkezdett reszketni. Gondolhatnánk, hogy a szövetséggel járó fájdalom miatt, de nem helyénvaló válasz. Ábrahám össze volt zavarodva, hogy hátha valami helytelent tett. A felszólítás a "feddhetetlenségről" vonatkozhatott volna valami cselekvésbeli hiányosságra vagy helytelen viselkedésre.

De Ábrahám megnyugodott, mikor a Mindenható elkezdte mondani a körülmetélés parancsolatát. A várakozással szembe, miért nyugodott meg Ábrahám amikor megértette, hogy a mondanivaló a körülmetélésre vonatkozott?

Mikor Ábrahám szembesült a parancsolattal "légy feddhetetlen" akkor attól félt hogy hiányzik a szellemi elkötelezettségéből valami ahhoz hogy az Örökkévalót szolgálni tudja megfelelően. Ez egy olyan hiányosság, ami miatt egy olyan bölcs mint Ábrahám mindenképpen felelős. 

De amikor Ábrahám meghallotta, hogy amiről szó van az a körülmetélés akkor megnyugodott. A körülmetélés célja, hogy tökéletesítse a test és a lélek közti kapcsolatot. Egy olyan átvitt szférához tartozik, mely túlmutat az emberi felelősségen. A parancsolat célja nem az volt, hogy Ábrahám hozzon helyre valamilyen személyiséghibát, hanem sokkal inkább hogy megpecsételje a különleges szövetséget amellyel magasabb szintre juthat a világ befogadásában és megértésében. 

Ábrahám nem csak képes végrehajtani amit a teremtője parancsol, hanem képes maga megtalálni a helyes utat. Ez nyilvánvalóan egy másik szellemi színvonal, mikor már magunk tudjuk meghozni a helyes döntést a nélkül hogy megmondanák nekünk mit kell tennünk.

Ezzel az ajándékkal Ábrahám tényleg képes "járni előtte", képes megtalálni a saját helyes útját és haladni egyedül.


Kívánok mindenkinek békés és boldog szombatot!

Noah: Egyél, husikám!

Hetiszakaszunk egyik nem különösebben feltűnő fejezetében a következőképpen szól I-ten Noéhoz és utódaihoz az özönviz után: "I-ten megáldotta Noét fiaival együtt, és így szólt hozzájuk: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, és töltsétek be a földet.
A föld minden állata, az ég minden madara, a föld minden csúszómászója és a tenger minden hala féljen és rettegjen tőletek: a kezetekbe adom őket.
Minden, ami él és mozog, szolgáljon nektek eledelül, mindent nektek adok, mint a zöld növényt.
Csak élő állatot vérével együtt nem ehettek."

Innen világos számunkra, hogy miután az emberiségnek előzetesen meg lett tiltva az állati eredetű hús fogyasztása még az Édenkertben, most forradalmi változás következett be és az égi vezetés megengedte, hogy az ember a húsevést élvezze. Ez történelmi fordulópont, bárhogy is tekintjük, nem lehet lebecsülni a fontosságát.

Ezzel kapcsolatban több kérdés merül föl: vajon ez jó e vagy elkerülhetetlen rossz? És mi ennek a jelentése a mi számunkra napjainkban, vajon a zsidóság jó szemmel látja azt, hogy leszúrjuk a Riska tehenet azért, hogy gyarló módon elkobozzuk tőle szerveit hogy Sábeszkor feltálaljuk?
Az evés központi jelentőségű tevékenység a zsidóságban. Figyeljük meg: Ádám és Éva nem kapott más parancsot azon kivül, hogy egyenek a Kert minden fájának gyümölcseiből, az evéssel kellett hogy kifejezzék tehát hitüket egész életük során. טז וַיְצַו יְהוָה אֱלֹהִים, עַל-הָאָדָם לֵאמֹר:  מִכֹּל עֵץ-הַגָּן, אָכֹל תֹּאכֵל.
"Megparancsolta Örökkévaló I-ten az embernek mondván: a Kert minden fájáról egyél"

Az evés lényege az, hogy az ember magához vesz egy nála alacsonyabb rendű teremtményt (gyümölcsöt vagy állatot) és azt az elfogyasztás által teste, sőt, a lelke részévé teszi. Ezáltal az adott teremtmény egy magasabb szintű teremtménnyé válik és ez felemeli őt, sőt, vele egész teremtés rendjét. Ez a folyamat - alacsonyabb szinten ugyan – akkor is lezajlik amikor állatok növényeket esznek.
Az első embernek, Ádámnak és Évának nem lett megengedve az állat húsának fogyasztása, miután az egy bizonyos kegyetlenséggel társul az állat levágása miatt. Ámde ez csak az ő idilli világukban volt helyes. Az utánuk következő nemzedékek, ahogy azt látjuk is a hetiszakaszunkban, már elpusztitották magukban az emberi erkölcs alapjait és már egymás ellen is kegyetlenséggel fordultak. A lopás, a vérontás vagy a más feleségével való parázálkodás tulajdonképpen nem más, mint a sérült ember megevése, hiszen eltulajdonitjuk tőle azon javait, amiért ő az élete egy részét odaadta. Tehát elvesszük tőle életét hogy azt a saját javainkká tegyük. Ezt a helyetet sajnos a vizözön sem javitotta már ki. Itt több évezredre van szükség, hogy jóvátegyük az erkölcsi válságot.

És innen vissza a húsevéshez. A húseves egy bizonsági szelepként szolgál minket: ha azt követelnénk az emberiségtől, hogy még a csirkén és a bárányon is könyörüljenek meg miközben az emberek mostani hajlama elkerülhetetlenül az, hogy egymást egyék meg, tulajdonképpen eltorzitanánk az erkölcsi rendet. Az embereket esszük, a bárányokat megkiméljük. Ez természetesen borzasztó lenne, hiszen a rejtett üzenet e mögött az lenne, hogy a bégető bárány fontosabb, mint mi. Igy aztán nem maradna más, mint hogy véglegesen kiirtsuk egymást, hiszen életünk annyit sem ér, mint a barmoké.
Vagy mondjuk kicsit másképpen: meg kell engedni az embernek, hogy kicsit kegyetlen legyen az állatokkal és ezzel megakadályozzuk azt, hogy végtelen kegyetlenséggel bánjon felebarátaival.
Szomorú?

Na, azért nem annyira. Ez csak ideiglenes. A jövőben vissza fogjuk nyerni eredeti erkölcsi szintünket és megint vegetáriánusok leszünk, ehhez nem fér kétség. Aki szereti a steak-et, ne aggódjon, két okból sem. Az egyik az, hogy akkor már nem lesz kedve hozzá, miután nem akarja majd kioltani Riska életét, hogy egy cafat húshoz jusson mint egy ragadozó állat. A másik pedig az, hogy van olyan húsevés is, ami nem az erkölcsi romlás következménye, hanem pont forditva, az ideális evés: az áldozatok hozása a Szentélyben.

De erről majd máskor.

Beresit: a sötétségből a világosságba

Mint e blog régi olvasói tudják, a tórai idézetek magyar fordítását az IMIT Bibliából másolom ide. Ez a létező fordítások közül a legautentikusabb a judaizmus szemszögéből. Ezzel együtt ez a bejegyzés egy olyan idézettel nyílik ami némi magyarázatra szorul.

"Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld pedig puszta és üres volt és sötétség volt a mélység szine fölött..." (Genesis I 1.)

Stefan Kuhn: Fractal Genesis 2

Az eredeti szöveg a "tohu va'bohu" kifejezést használja, amit magyarul "puszta és üres"-nek lett fordítva. Talán ez meglepi a kedves olvasót, de a "tohuvabohu" kifejezést meg lehet találni a Magyar Értelmező Szótárban. A benne leírtak szerint ennek a kifejezésnek a jelentése: zürzavar, felfordulás. Eredetként persze a szent szöveget jelöli meg és eredeti jelentésként pedig a "alaktalan, formátlant" jelöli meg.

Bár nem szokásom Tóra magyarázatokhoz a Magyar Értelmező Szótárt használni, de ez a magyarázat már sokkal közelebb van ahhoz amit Rási írt erről a különleges kifejezésről, ami egyébkén sehol máshol nem fordul elő a Tórában és a Tanahban úgy általában. 

Rási azt írja, hogy a "tohu" jelentése "elképedtek" és a "bohu" pedig "mi benne". Tehát a kifejezés egy olyan állapotra mutat rá, amelyet nem lehet meghatározni, formátlan. Semmiképpen sem jó állapot annak ellenére, hogy ez is az I-teni teremtés része (lásd az idézet első felét). Hisszük hogy a világ jónak és jóra lett teremtve, de hogy lehet hogy történelmünk és sajnos még napjaink is tele vannak szörnyű dolgokkal? Hogy lehet, hogy már a teremtés elejéről hiányzik a jó?

A teremtés harmadik napján olvassuk hogy:
"Akkor mondta Isten: Sarjasszon a föld sarjat, maghozó füvet, gyümölcsfát, gyümölcstermőt a maga neme szerint, a melyben az ő magva benne van, a földön! És úgy lett. És előhozott a föld sarjat, maghozó füvet a maga neme szerint és fát, gyümölcstermőt, a melyben az ő magva benne van, a maga neme szerint. És látta Isten, hogy jó." (Genesis I 11-12.)

Gyümölcsfa példája különös. Az örökkévaló megparancsolta hogy legyen gyümölcsfa mely gyümölcsöt terem, ennek ellenére a földön megjelent "csak" fa, mely gyümölcsöt terem. A midrás azt írja, hogy a gyümölcsfa jelentése a parancsolatban olyan fa volt melynek magának is gyümölcs íze van. Ha valaki megnyalt volna például egy almafát annak alma íze lett volna. Mit mutat ez nekünk? Mi értelme van annak, hogy a fának a teremés íze van?

Rav Kook szerint az említett midrás a természetünk egyik alapvető hibájára mutat rá. A teremtésben és a történelem folyásában nem vagyunk képesek folyamatában értékelni a világot. Ez jelen van a saját életünkben is mert sokszor jelentéktelen de rossz események beárnyékolják az összességében jó dolgokat. Gondoljunk a szülőre, aki haragszik a gyerekére mert az esetleg rendetlen ezzel szemben a gyerek jó szívű és szeretetre méltó. Érdemes-e bánkódni apróságokért amikor a végeredmény jó?

A fa mely gyümölcsöt képes növeszteni ugyanúgy jó mint a gyümölcs, mert benne van a lehetőség a jó teremtésére. Ez igaz a földre, mely még alaktalan volt. Első gondolatra rávághatnánk, hogy a teremtés nem kezdődött jól, de mégis az "alaktalan, formátlan' állapotban benne volt a jó ami utána következett.

Ugyanígy történelmünkben és napjainkban lévő rossz dolgok is végülis magukban hordozzák a javulás lehetőségét és nekünk kötelességünk, hogy a teremtésben elrejtett lehetőséget megragadva jobbá tegyük a világot!