Hájéj Szárá: Izsák kötődése

Miután Sára elhunyt és Ábrahám megvette a hebroni Makpéla barlangot, hogy legyen hol eltemetni őt, a család a jővőjéről gondoskodó családfő figyelme az örökösére terelődött. Izsák ekkor még "szabad préda", eladósorban volt.

Marc Chagall

Ábrahám viszont nem fogad el akárkit menyének. Mint ő mondja, nem lehet kánaánita az ara. De ami ennél is furcsább, hogy nem Izsákot küldi el hanem saját szolgáját, Eliézert küldi, hogy hozzon feleséget fiának Haranból, ahonnan ők is jönnek. Tisztára mint egy modern nemzetközi házasság közvetítő...

Ami azonnal szembetűnik, az az hogy Ábrahám nem akarja, hogy Izsák elhagyja, ha még csak egy rövid időre is Kánaán földjét. Ábrahám nem engedi el Izsákot oda, ahol ő maga született és engedi, hogy egy közvetítő szerezzen feleséget a fiának. Ábrahám kitartása ehhez a feltételhez, mármint hogy Izsák nem hagyhatja el a földet, nagyon erős.

Ha belegondolunk, a már említett ragaszkodás, könnyen megérthető Ábrahám oldaláról. Ábrahám, az ősapa, akivel a szövetség megköttetett és akinek ez a föld meg lett ígérve, nem akarja hogy az örököse elhagyja azt akár csak egy rövid időre is. Épp hogy csak megvette az első darab földet Kánaánban és máris megszüntetni az folytonos tulajdonosi jelenlétet nem szerencsés.

De nem írhatjuk ezt a konok ellenállást Ábrahám személyes indítékainak számlájára. A következő hetiszakaszban olvassuk, hogy mikor éhínség tört ki Kánaán földjén az Örökkévaló kifejezetten megtiltotta Izsáknak, hogy elhagyja az országot és Egyiptomba menjen mint ahogy azt apja tette és amit fia, Jákob fog tenni. Ezek szerint lehet, hogy már ekkor is Ábrahám az Örökkévaló parancsára nem engedte Izsákot külföldre. Akkor mi volt az, ami miatt Izsáknak otthon kellett maradnia?

A megoldásra akkor derül fény, mikor Eliézer visszatér Rebekával Háránból és találkoznak Izsákkal. 

Izsák nem apja sátránál várta az arát, mint ahogy gondolnánk. Utközben találkoznak, mert Izsák éppen visszatért egy helyről, minek neve "Láháj-Rói kútja". Hol is olvastunk erről a helyről? Igen, mikor Ábrahám elküldte Hágárt és Ismaélt, a fiát, akkor ezen a helyen találozott Hágár az angyallal aki megjövendölte, hogy Ismaél nagy nép lesz. Hágár azóta is itt élt. 

Mit keresett ott Izsák? Rási szerint Izsák jószívűségét mutatja, hogy azért volt ott hogy újra felmelegítse a kapcsolatot Hágár és az apja között, mert aggódott hogy apja egyedül maradt Sára halála után.

Nem ez az egyetlen békítő gesztusa Izsáknak. Mikor Ábrahám elhuny, azt olvassuk, hogy két fia, Izsák és Ismaél együtt gyászolnak:

"És eltemtték őt Izsák és Ismáel, az ő fiai a Máchpéla barlangjába, Efrón, Cóchár fiának, a chittinek mezejébe, amely Mámré előtt van" Genesis XXV. 9.

A két testvér együtt van, de Ismaél előreengedte öcssét, Izsákot. Izsák egyénisége kirajzolódik ezekből a történetekből és láthatjuk, hogy egy olyan emberrel állunk szembe akinek fontos a család és az emberek, olyan aki ki tudja békíteni a legkomolyabb sérelmeket. 

A tóra szövegezéséből azt tanuljuk, hogy Ismaél megbánta tetteit és elismerte, hogy Sára volt Ábrahám igaz felesége és így Izsák az örökös, aki örökké kötődik a földhöz! 

Vájerá: Tégy a jót a jövevénnyel és légy áldott

A hetiszakasz fordítása olvasható a zsido.com-on.

Mint már erről többször írtam ezen a fórumon, a teremtés könyve tele van szimbolizmussal. Ősapáink történetei meg olyan helyekre visz el és olyan helyzeteket mutat be, melyek történelmünkben sokszor újra előfordultak. Mindemellett ősapáink jó tulajdonságai, bár bennünk is megvannak remélhetőleg többé, mint kevésbé, példa lehet mindannyiunknak.

Jan Victors: Ábrahám búcsúja Lót családjától 

Heti szakaszunk, vájerá, bemutatja a jót, azt aki úgy tűnik hogy jó akarna lenni talán, a rosszat és hogy mi a fizetsége mindhármuknak.

Ábrahám ősapánk a jótetteiről híres. A hagyomány a három ősapa közül őt a "heszed" (חסד), magyarul jótékony, kegyes, kedves, jótevő tulajdonságával azonosítja. Ábrahám sátra híres volt vendég és szélesebb értelemben véve ember szeretetéről.

A múlt héten olvastunk Ábrahám késői megmetéléséről. Ábrahám kilencvenkilenc évesen lett megparancsolva, hogy metélje körül magát és háza népét. Képzeljük el, még éppen csak lábadozik hetiszakaszunk elején, mikor is olvassuk, hogy egy meleg napon kinn ül sátra előtt. Miért ül sátra előtt ilyen helyzetben, kérdezik bölcseink? Válaszuk szerint mert várta, hogy hátha arra jár valaki akit megvendégelhet. És tényleg, ekkor jön három küldött: 

"midőn látta, eléjük futott ... Uram, ha ugyan kegyet találtam szemeidben, nem menj tova kérlek szolgádtól ... s hadd vegyek egy darab kenyeret, hogy erősítsétek a sziveteket" Genesis XVIII 3.-5.

Itt ül Ábrahám, lábadozik, most kötötte meg a szövetségét az Örökkévalóval mely kiemeli a többi őt és házát a többi halandó közül. És ennek ellenére rohan három ismeretlenhez, csak hogy megvendégelhesse őket! Ennek megfelelően a jutalom: a három küldött meghozza a próféciát, hogy Sára fiút fog szülni, Izsákot, aki tovább viszi majd Ábrahám örökségét.

A három ember, kik a próféciát hozták az Örökkévaló küldöttei voltak, magyarul angyalok. Az említett három angyalon kívül még megjelenik két másik küldött. Ők viszont nem Ábrahámhoz jönnek, hanem Szodomába. Ő rajtuk keresztül ismerjük meg a másik két vendéglátónkat a hetiszakaszban: Lótot és Szodoma lakóit.

Szodoma lakóira nem érdemes sok szót vesztegetni. Igen egysíkúan fogadják az idegeneket. Napjaink szavajárását használva, meg akarják lincselni a jövevényeket. Szodoma lakói szintén elnyerik "jogos" jussukat. 

A város lakóival együtt megsemmisül, annak ellenére, hogy Ábrahám könyörög a megmentésükért.

Megismertük a jót, Ábrahámot, és a rosszat, Szodoma lakóit.

És mi van Lóttal?

Ő már egy sokkal nehezebben értelmezhető szereplő. Mit tudunk róla? Sára és Ábrahám unokaöccse, aki Ábrahám sátrában nőtt fel. Ismerte és elismerte azt a minden jót mit Ábrahám képvisel ebben a világban. 

Ő szintén a nap közepén jövevényeket várt Szodoma város kapujában, ugyanúgy mint Ábrahám. A jövevényeket ugyanúgy beinvitálta mint Ábrahám. Mégis, az egészben van valami nagyon hamis. Miért invitálta be a városba a jövevényeket, mikor tudhatta, hogy ezzel veszélybe sodorja őket és saját házát? Mikor a jövevények visszautasították Lótot, ő tovább unszolta őket mint aki nem is a másiknak akar segíteni, hanem saját magának akarja bebizonyítani, hogy másoknak segít. Lót kelletlenségét és ellentmondó viselkedését bizonyítja az saját invitálásának módja:

"És mondta: Íme, kérlek, uraim! térjetek csak be szolgátok házába, háljatok meg, mossátok meg lábaitokat és reggel fölkeltek és mentek utatokra." Genesis XIX 2.

Egyik oldalról hívogató, másik oldalról meg elutasító "reggel menjetek el".

Mikor a város lakói megjelennek Lót háza előtt és követelik, hogy adja ki a jövevényeket, Lót szintén ellentmondásosan cselekszik. Egyik oldalról meg akarja védeni a vendégeit a tömegtől, másik oldalról viszont saját lányait hajlandó feláldozni a vendégekért, akiket ő maga hozott be a városba és házába.

"Íme, kérlek, van nekem két leányom, akik még nem ismertek férfit, hadd vezessem ki őket hozzátok és tegyetek velük, amint jónak tetszik szemeitekben; csak ezen férfiaknak ne tegyetek semmit, mivelhogy már jöttek födelem árnyékába." Genesis XIX 8.

Hogy áldozhatja fel saját lányait a saját hibája miatt? Egyáltalán, miért élt Lót egy olyan helyen ahol ennyi bűn és gonosz lakozik?

Rav Ari Kahn írja, hogy Lót mindig is kettősségben élt. Nem tudott Ábrahám és családjával élni, mert annak ellenére, hogy tudta, hogy mi a jó ő erre nem volt képes teljes szívéből és teljesen önzetlenül. Sokkal jobban érezte magát amikor az éhínség alatt Ábrahámmal és a családdal a bűnös Egyiptomban húzták meg magukat, mert ott egy olyan közeg vette körül melyhez képest ő saját magát jónak látta. Ezért is volt az, hogy nem tudott Ábrahám és házával megmaradni mikor visszatértek Kánaánba. Ezért volt, hogy Szodomába költözött, hogy jónak tessen a helyi lakosok között. Hogy eljátszhassa, ha még hamisan és akadozva is, Ábrahám szerepét Szodoma díszletei között. Szodoma lakói is pontosan értették ezt, ezt láthatjuk abból amit mondanak Lótnak mikor ő próbálja a vendégeket mentegetni:

"És mondták: Ez az egy idejött, hogy itt tartózkodjék és már bíráskodni akar!" Genesis XIX 9.

Lótot és családját megmentik az angyalok, de Lót nem kerül vissza Ábrahám házába. Lót megmenekül, de saját lányai leitatják és összefekszenek vele. Sorsa ugyanolyan felemás, mint a tettei voltak.

Lót példája is mutatja, hogy nem elég jónak lenni egy bűnös társadalomban. Nem lehet az elefántcsont torony tetején jókat cselekedni. Aki nem dolgozik azon, hogy megváltoztassa a rosszat maga körül nem tesz eleget.

Adja az Örökkévaló, hogy teljes szívvel tudjuk fogadni a jövevényeket és jót tudjunk cselekedni másokkal hogy egy szebb világot teremtünk magunknak és utódainknak!

Leh Lehá: Járj elől!

Mikor Ábrahám kilencven kilenc éves volt a Mindenható megjelent előtte és átadta a körülmetélés parancsolatát mondván:

"Én vagyok az Isten, a Mindenható, járj előttem és légy feddhetetlen; hogy adjam szövetségem közöttem és közötted" (Genesis XVII. 1.)

Hogyan reagált Ábrahám? Mindenképpen valami magasztos válaszra gondolnánk, hisz micsoda különleges ember volt ő, az első ősapa?! Mi lehetne nagyobb beteljesülése az eddig megtett életútnak mint a körülmetéléssel megpecsételt szövetség ember és teremtője között?

Ezzel szemben a Talmud (Nedarim 32) azt írja, hogy mikor Ábrahám meghallotta a parancsolatot amit I-ten adott neki "járj előttem és légy feddhetetlen" az egész testében elkezdett reszketni. Gondolhatnánk, hogy a szövetséggel járó fájdalom miatt, de nem helyénvaló válasz. Ábrahám össze volt zavarodva, hogy hátha valami helytelent tett. A felszólítás a "feddhetetlenségről" vonatkozhatott volna valami cselekvésbeli hiányosságra vagy helytelen viselkedésre.

De Ábrahám megnyugodott, mikor a Mindenható elkezdte mondani a körülmetélés parancsolatát. A várakozással szembe, miért nyugodott meg Ábrahám amikor megértette, hogy a mondanivaló a körülmetélésre vonatkozott?

Mikor Ábrahám szembesült a parancsolattal "légy feddhetetlen" akkor attól félt hogy hiányzik a szellemi elkötelezettségéből valami ahhoz hogy az Örökkévalót szolgálni tudja megfelelően. Ez egy olyan hiányosság, ami miatt egy olyan bölcs mint Ábrahám mindenképpen felelős. 

De amikor Ábrahám meghallotta, hogy amiről szó van az a körülmetélés akkor megnyugodott. A körülmetélés célja, hogy tökéletesítse a test és a lélek közti kapcsolatot. Egy olyan átvitt szférához tartozik, mely túlmutat az emberi felelősségen. A parancsolat célja nem az volt, hogy Ábrahám hozzon helyre valamilyen személyiséghibát, hanem sokkal inkább hogy megpecsételje a különleges szövetséget amellyel magasabb szintre juthat a világ befogadásában és megértésében. 

Ábrahám nem csak képes végrehajtani amit a teremtője parancsol, hanem képes maga megtalálni a helyes utat. Ez nyilvánvalóan egy másik szellemi színvonal, mikor már magunk tudjuk meghozni a helyes döntést a nélkül hogy megmondanák nekünk mit kell tennünk.

Ezzel az ajándékkal Ábrahám tényleg képes "járni előtte", képes megtalálni a saját helyes útját és haladni egyedül.


Kívánok mindenkinek békés és boldog szombatot!

Noah: Egyél, husikám!

Hetiszakaszunk egyik nem különösebben feltűnő fejezetében a következőképpen szól I-ten Noéhoz és utódaihoz az özönviz után: "I-ten megáldotta Noét fiaival együtt, és így szólt hozzájuk: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, és töltsétek be a földet.
A föld minden állata, az ég minden madara, a föld minden csúszómászója és a tenger minden hala féljen és rettegjen tőletek: a kezetekbe adom őket.
Minden, ami él és mozog, szolgáljon nektek eledelül, mindent nektek adok, mint a zöld növényt.
Csak élő állatot vérével együtt nem ehettek."

Innen világos számunkra, hogy miután az emberiségnek előzetesen meg lett tiltva az állati eredetű hús fogyasztása még az Édenkertben, most forradalmi változás következett be és az égi vezetés megengedte, hogy az ember a húsevést élvezze. Ez történelmi fordulópont, bárhogy is tekintjük, nem lehet lebecsülni a fontosságát.

Ezzel kapcsolatban több kérdés merül föl: vajon ez jó e vagy elkerülhetetlen rossz? És mi ennek a jelentése a mi számunkra napjainkban, vajon a zsidóság jó szemmel látja azt, hogy leszúrjuk a Riska tehenet azért, hogy gyarló módon elkobozzuk tőle szerveit hogy Sábeszkor feltálaljuk?
Az evés központi jelentőségű tevékenység a zsidóságban. Figyeljük meg: Ádám és Éva nem kapott más parancsot azon kivül, hogy egyenek a Kert minden fájának gyümölcseiből, az evéssel kellett hogy kifejezzék tehát hitüket egész életük során. טז וַיְצַו יְהוָה אֱלֹהִים, עַל-הָאָדָם לֵאמֹר:  מִכֹּל עֵץ-הַגָּן, אָכֹל תֹּאכֵל.
"Megparancsolta Örökkévaló I-ten az embernek mondván: a Kert minden fájáról egyél"

Az evés lényege az, hogy az ember magához vesz egy nála alacsonyabb rendű teremtményt (gyümölcsöt vagy állatot) és azt az elfogyasztás által teste, sőt, a lelke részévé teszi. Ezáltal az adott teremtmény egy magasabb szintű teremtménnyé válik és ez felemeli őt, sőt, vele egész teremtés rendjét. Ez a folyamat - alacsonyabb szinten ugyan – akkor is lezajlik amikor állatok növényeket esznek.
Az első embernek, Ádámnak és Évának nem lett megengedve az állat húsának fogyasztása, miután az egy bizonyos kegyetlenséggel társul az állat levágása miatt. Ámde ez csak az ő idilli világukban volt helyes. Az utánuk következő nemzedékek, ahogy azt látjuk is a hetiszakaszunkban, már elpusztitották magukban az emberi erkölcs alapjait és már egymás ellen is kegyetlenséggel fordultak. A lopás, a vérontás vagy a más feleségével való parázálkodás tulajdonképpen nem más, mint a sérült ember megevése, hiszen eltulajdonitjuk tőle azon javait, amiért ő az élete egy részét odaadta. Tehát elvesszük tőle életét hogy azt a saját javainkká tegyük. Ezt a helyetet sajnos a vizözön sem javitotta már ki. Itt több évezredre van szükség, hogy jóvátegyük az erkölcsi válságot.

És innen vissza a húsevéshez. A húseves egy bizonsági szelepként szolgál minket: ha azt követelnénk az emberiségtől, hogy még a csirkén és a bárányon is könyörüljenek meg miközben az emberek mostani hajlama elkerülhetetlenül az, hogy egymást egyék meg, tulajdonképpen eltorzitanánk az erkölcsi rendet. Az embereket esszük, a bárányokat megkiméljük. Ez természetesen borzasztó lenne, hiszen a rejtett üzenet e mögött az lenne, hogy a bégető bárány fontosabb, mint mi. Igy aztán nem maradna más, mint hogy véglegesen kiirtsuk egymást, hiszen életünk annyit sem ér, mint a barmoké.
Vagy mondjuk kicsit másképpen: meg kell engedni az embernek, hogy kicsit kegyetlen legyen az állatokkal és ezzel megakadályozzuk azt, hogy végtelen kegyetlenséggel bánjon felebarátaival.
Szomorú?

Na, azért nem annyira. Ez csak ideiglenes. A jövőben vissza fogjuk nyerni eredeti erkölcsi szintünket és megint vegetáriánusok leszünk, ehhez nem fér kétség. Aki szereti a steak-et, ne aggódjon, két okból sem. Az egyik az, hogy akkor már nem lesz kedve hozzá, miután nem akarja majd kioltani Riska életét, hogy egy cafat húshoz jusson mint egy ragadozó állat. A másik pedig az, hogy van olyan húsevés is, ami nem az erkölcsi romlás következménye, hanem pont forditva, az ideális evés: az áldozatok hozása a Szentélyben.

De erről majd máskor.

Beresit: a sötétségből a világosságba

Mint e blog régi olvasói tudják, a tórai idézetek magyar fordítását az IMIT Bibliából másolom ide. Ez a létező fordítások közül a legautentikusabb a judaizmus szemszögéből. Ezzel együtt ez a bejegyzés egy olyan idézettel nyílik ami némi magyarázatra szorul.

"Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld pedig puszta és üres volt és sötétség volt a mélység szine fölött..." (Genesis I 1.)

Stefan Kuhn: Fractal Genesis 2

Az eredeti szöveg a "tohu va'bohu" kifejezést használja, amit magyarul "puszta és üres"-nek lett fordítva. Talán ez meglepi a kedves olvasót, de a "tohuvabohu" kifejezést meg lehet találni a Magyar Értelmező Szótárban. A benne leírtak szerint ennek a kifejezésnek a jelentése: zürzavar, felfordulás. Eredetként persze a szent szöveget jelöli meg és eredeti jelentésként pedig a "alaktalan, formátlant" jelöli meg.

Bár nem szokásom Tóra magyarázatokhoz a Magyar Értelmező Szótárt használni, de ez a magyarázat már sokkal közelebb van ahhoz amit Rási írt erről a különleges kifejezésről, ami egyébkén sehol máshol nem fordul elő a Tórában és a Tanahban úgy általában. 

Rási azt írja, hogy a "tohu" jelentése "elképedtek" és a "bohu" pedig "mi benne". Tehát a kifejezés egy olyan állapotra mutat rá, amelyet nem lehet meghatározni, formátlan. Semmiképpen sem jó állapot annak ellenére, hogy ez is az I-teni teremtés része (lásd az idézet első felét). Hisszük hogy a világ jónak és jóra lett teremtve, de hogy lehet hogy történelmünk és sajnos még napjaink is tele vannak szörnyű dolgokkal? Hogy lehet, hogy már a teremtés elejéről hiányzik a jó?

A teremtés harmadik napján olvassuk hogy:
"Akkor mondta Isten: Sarjasszon a föld sarjat, maghozó füvet, gyümölcsfát, gyümölcstermőt a maga neme szerint, a melyben az ő magva benne van, a földön! És úgy lett. És előhozott a föld sarjat, maghozó füvet a maga neme szerint és fát, gyümölcstermőt, a melyben az ő magva benne van, a maga neme szerint. És látta Isten, hogy jó." (Genesis I 11-12.)

Gyümölcsfa példája különös. Az örökkévaló megparancsolta hogy legyen gyümölcsfa mely gyümölcsöt terem, ennek ellenére a földön megjelent "csak" fa, mely gyümölcsöt terem. A midrás azt írja, hogy a gyümölcsfa jelentése a parancsolatban olyan fa volt melynek magának is gyümölcs íze van. Ha valaki megnyalt volna például egy almafát annak alma íze lett volna. Mit mutat ez nekünk? Mi értelme van annak, hogy a fának a teremés íze van?

Rav Kook szerint az említett midrás a természetünk egyik alapvető hibájára mutat rá. A teremtésben és a történelem folyásában nem vagyunk képesek folyamatában értékelni a világot. Ez jelen van a saját életünkben is mert sokszor jelentéktelen de rossz események beárnyékolják az összességében jó dolgokat. Gondoljunk a szülőre, aki haragszik a gyerekére mert az esetleg rendetlen ezzel szemben a gyerek jó szívű és szeretetre méltó. Érdemes-e bánkódni apróságokért amikor a végeredmény jó?

A fa mely gyümölcsöt képes növeszteni ugyanúgy jó mint a gyümölcs, mert benne van a lehetőség a jó teremtésére. Ez igaz a földre, mely még alaktalan volt. Első gondolatra rávághatnánk, hogy a teremtés nem kezdődött jól, de mégis az "alaktalan, formátlan' állapotban benne volt a jó ami utána következett.

Ugyanígy történelmünkben és napjainkban lévő rossz dolgok is végülis magukban hordozzák a javulás lehetőségét és nekünk kötelességünk, hogy a teremtésben elrejtett lehetőséget megragadva jobbá tegyük a világot!

Szolgálati közlemény 1.

Kedves olvasók, 

Lassan már két és fél éve, hogy utoljára írtam erre a blogra. Nem azért szüneteltettem a blogot mert valami drámai történt, vagy mert nem tartottam fontosnak, hanem mert egyszerűen nem fért bele az időmbe.

Ez a bejegyzés nem lesz hosszú, hisz a lényeg nem én vagyok, vagy a körülmények, hanem a Tóra. Ezért csak annyit szeretnék ide írni, hogy újra kezdem :)

A szerző.

Pinhász: Az őszinte buzgalom

A múlt héten olvastuk, hogy miután Bálám nem tudta megátkozni a népet, azt tanácsolta a királyoknak akik a  zsidók ellen szövetkeztek, hogy a zsidó férfiak fejét majd Moáb lányai eltekerik és így el tudják téríteni őket az Örökkévalótól. És valóban, a nép fiai vétkeztek és bálványoknak áldoztak a moabita és midjánita lányok hatására. Az Örökkévaló felszólította Mózest, hogy vegye törzsek vezetőinek fejét, de ő nem tette. Az események drámai tetőpontján Pinhász, Eleázár pap fia, előlépett és keresztülszúrta azt a férfiút aki éppen egy midjánita nőt vett el a találkozás sátra előtt. E tette után megtért a nép.

A hetiszakaszunk a következőképpen kezdődik:

"És szólt az Örükkévaló Mózeshez, mondván: Pinechász ... elfordította haragomat Izráel fiaitól, midőn buzgalommal buzgólkodott értem közöttük, hogy nem semmisítettem meg Izráel fiait buzgalmamban. Azért mond: Ime én adom neki a béke-szövetségemet." (Numeri XXV. 10-12)

Pinhász bölcseink szerint zélóta volt. Zélótának lenni nem feltétlenül pozitív dolog és általánosságban a túlságos vallási buzgalom szinonimája. A második szentély korabeli zélóta mozgalomhoz szoktak kapcsolni véres tetteket, mint például a maszadai tömeges önfeláldozást. Bölcseink biztosan elismerték Pinhász tettének jelentőségét. Akkor mégis hogy lehet, hogy egy ilyen mozgalomhoz társították őt? Ha elfogadjuk ezt a tényt, mégis hogy lehet , hogy Örökkévaló Pinhásznak adta a béke szövetségét?

A tóra két zélóta ("kanai" héberül, ami buzgónak lett fordítva a IMIT bibliában) típus mutat be. Az elsővel a teremtés könyvében találkozunk. Simon és Lévi történetében a két testvér megbosszulta Sikem lakosságán  Dina nővérük elrablását és lekaszabolták a város férfiait. Ez a tett nem talált elismerést Jákob apjuk szemében és mikor halála előtt megáldotta az összes fiát azt mondta róluk:

"Tanácsukba ne jöjjön lelkem, gyülekezetükkel ne egyesüljön méltóságom, mert haragukban öltek embert ..." (Genesis XLIX 6.)

Tehát haragjukban öltek nem csak tiszta szándékkal és ezt természetesen nem helyénvaló.

Milyen a másik típusú zélóta? Hogy megértsük jobban Pinhász és a béke áldás esetét, példaként a kedves olvasó figyelmébe szeretném ajánlani a Talmud Joma traktusában felhozott kérdést. Mikor egy közösségben szombaton felmerül a szüksége a szombat megszegésére, melynek életmentés vagy hasonlóan súlyos esetek okot adhatnak, a Talmud azt mondja, hogy egy elismert cádikot (bölcset) kell megkérni hogy megtegye azt a tettet ami megtöri a szombarot. Mi ennek az oka? Az gondolhatnánk, hogy a cádiktól áll a legtávolabb a Sábbát megszegése, miért kérnék meg pont őt? Miért 'piszkolja be' Ő a hírnevét vagy legalábbis tegye a bölcsességét bizonyos mértékben megkérdőjelezhetővé?

Pont ellenkezőleg! Valójában a bölcsesség azt jelenti, hogy bármennyire is szentnek tartjuk a Sábbátot, ha van dolog ami felülírja a Sabbat megőrzését, akkor az embernek aki az Tora szerint akarja élni az eletet ebben a pillanatban igenis meg kell szegni a szombatot. És ki az az ember, aki ezt a legjobban el tudja dönteni? Ki az, aki a szombat megszegését önös érdek nélkül teszi meg a közösség érdekében? Ki az akit ha lát valaki, hogy megszegi a szombatot akkor tudja hogy biztosan jól megalapozott indokkal teszi azt?
A közösség bölcse, a cadik!

Az, hogy a mindenható a béke szövetségét adta Pinhásznak, az megmutatja hogy ő egy olyan zélóta volt, aki békét akart. Távol állt tőle a tíz parancsolat megszegése, de az adott pillanatban a közösség miatt meg kellett szegnie a ''ne ölj" parancsolatot mert ez volt a helyes az adott helyzetben. Ellentétben Simonnal és Lévivel az ő indítékai tiszták voltak nem harag vagy önös érdekek vezérelté és és mint a bölcs, akinek szombatot kell szegnie hajtotta végre tettét.